Előfizetés

Kár, pótlás

Sokan meglepődtek azon a hasonlaton, amely a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) mozgalmasnak aligha nevezhető mindennapjait tán legszorgalmasabban követő újságíró kollégánknak jutott az eszébe: "A hazai tőkepiac történetének talán legviccesebb eleme a kárpótlási jegy, egy kicsit talán a bitcoinhoz hasonlíthatnánk." Az éppen harminc esztendős speciális értékpapír a rendszerváltást követő időszak valóban legfurcsább teremtménye. Azon kevesek, akik jó érzékkel felvásárolták ezeket a kárpótoltak seregétől, így teremthették meg a vagyonuk alapjait; sokan pedig örültek annak, hogy nem várt pénzhez jutottak. Igaz, számosan keseregtek is amiatt, hogy az egykor államosított vagyonuknak miért csak egy töredékéért kárpótolták őket. A köztudatban ma már az a téves elképzelés él, hogy mindez nem más,  mint az 1990-et követő gazdaságtörténet egy lezárt fejezete, nem is érdemes vele foglalkozni. Pedig ha valaki veszi a fáradságot, és rápillant a BÉT-en jegyzett értékpapírok listájára, akkor ott könnyen fellelheti a máig forgalomképes kárpótlási jegyeket is, amelyekre még mindig - bár nem gyakran - üzletet is kötnek. Néhány napja pedig még ennél is több történt: a jegybank mint pénzügyi felügyeleti hatóság hírül adta, "az MNB tízmillió forint bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A magánszemély a vizsgált időszakban a magyar állam által kibocsátott kárpótlási jegyekre vonatkozóan számos alkalommal hajtott végre önkötést eredményező tőzsdei tranzakciókat, valamint nagy volumenben adott be - valós kereskedési szándék nélkül -, majd vont vissza rövid időn belül ügyleti megbízásokat. Mindezzel hamis, félrevezető jelzéseket küldött a befektetőknek az értékpapír keresleti-kínálati viszonyairól." Nincs szándékunk a bűnpártolás csapdájába besétálni, de kétségtelenül nem kevés leleményre vall, hogy valaki egy széles körben ismert, de mégis tetszhalott értékpapírt néz ki manipulációja célpontjául. A spekuláns fejében a kárpótlási jegy csak egy eszköz lett volna arra, hogy szabálytalan módon pénzt keressen. De ne feledjük: az egykor 161 milliárd forint értékű speciális értékpapír tömegéből 1,97 milliárdnyinak a tulajdonosai még mindig arra várnak, hogy a kormány - a törvényi kötelezettségének eleget téve - állami vagyont, részvényt, termőföldet vagy egyéb hasznosítási lehetőséget ajánljon fel nekik. Mégis, több mint másfél évtizede nem teszi. A hoppon maradt kárpótlási jegy tulajdonosok számára az is nemes gesztus lenne, ha a költségvetés elszámolnia velük. Ám arról, hogy hol helyezkedik el a kárpótlás hatósági feladatainak ellátása a kormányzati hierarchiában, mindent elmond a szervezet neve: Budapest Főváros Kormányhivatala Gyámügyi és Igazságügyi Főosztály Kárpótlási és Családi Csődvédelmi Osztálya. A hírek szerint idén semmiféle évfordulós megemlékezést nem tartanak. A kárpótlási iratanyagot kezelő Veritas Történetkutató Intézet Deáktól származó jelmondata pedig így hangzik: "Hazudni nem szabad!"

Jóbarátok

Rendkívül örült a pénteken Budapesten segítséget kérő Igor Matovic volt kormányfő, jelenlegi pénzügyminiszter, hogy Szlovákiának olyan barátai vannak, mint Orbán Viktor és Szijjártó Péter. Magyarország segít, hogy Szlovákia megőrizhesse a már leszállított 200 ezer Szputnyik V vakcinát, magyar laboratórium fogja bevizsgálni az orosz oltóanyagot.  Matovic öröme mégis túl korainak tűnik. A magyar kormányzati segítséggel és magyar eljárásrend szerint – azaz titkosan - beszerzett orosz oltóanyag maga alá temette kabinetjét, és most újabb bajok lehetnek. Matovic, aki egyszerre lenne Trump és Orbán, nem számol azzal, hogy Szlovákia nem Magyarország és nem Amerika. A közösségi médiában ugyan brillírozik, mint Trump, ugyanolyan otrombán idiótázza le ellenfeleit, újságírókat, és újabban már a szlovák tudósokat is sértegeti, de nem rendelkezik az amerikai elnök széles hatáskörével. Formálisan Orbán Viktor sem lenne mindenható egy működő demokratikus jogállamban, de miniszterelnökünk ezt időben és módszeresen megoldotta. Matovic viszont rendre elfelejti, hogy a szlovák társadalomban még működik a fékek és ellensúlyok rendszere. A kormány és a koalíciós társak megkerülésével, titkosított szerződéssel megkötött Szputnyik-ügylet miniszterelnöki bársonyszék nélkül hagyta Matovicot, miközben Magyarországon ódákat zengenek híveik a keleti vakcinákat beszerző Orbán-Szijártó párosról. Nálunk „természetes” a titkosítás, Szlovákiában kormánybuktatási tényező. Matovic csütörtöki moszkvai, pénteki budapesti útja újabb vihart kavar. A koalíciós társ által vezetett külügy tiltakozik a diplomácia mellőzése miatt, mások arra kíváncsiak, miért tárgyal a pénzügyminiszter az egészségügyi helyett, a kormány felhatalmazása nélkül. Bocsánatkérést követel a megsértett Szlovák Tudományos Akadémia, a gyógyszerfelügyelet, a koalíciós társak a kompetencia túllépést kifogásolják.
Matovicnak még sokat kell Budapestre jönnie ahhoz, hogy Szlovákiát is Patyomkin demokráciává változtassa. Az Orbán-Szijjártó vezette gyorstalpaló ehhez kevésnek bizonyult.

L. Széchényi

Igen, körülbelül már csak ez hiányzott: hogy L. Simon László úgy havi másfél millióért nekifogjon, és kétszáz évvel visszaforgassa az idő kerekét. Meg hát mi is lenne most fontosabb, mint egy miniszteri biztosnak feltárni, hogyan lehet összebútorozni a Nemzeti Múzeumot a Természettudományival, meg esetleg az Iparművészetivel is. A feladat olyan szép, mintha legalábbis Pest, Buda és Óbuda szétválasztására nevezték volna ki a gazdasági zsenijét is kedvvel megvillantó költőt. Hiszen kezdetben volt a Széchényi Ferenc alapította Nemzeti Múzeum, benne a történeti, képzőművészeti, természettudományos, iparművészeti és népművészeti gyűjtemény, no meg a könyvtár. Aztán eltelt száz-százötven év, közben a kollekciók saját arculatot, saját helyet is kaptak. Az újbóli integrálásra tett kísérletek rendre elhaltak a XX. században, egyszerűen mert a szervezeti önállóság külön gyűjteménypolitikát, kiállítási rendet is szült. Na de majd most. Persze nem tettetjük hülyének magunkat, hiszen sejtjük, hogy ennek a megbízásnak a múzeumügyhöz valójában kevés köze van. Bizonyára több valami új – a Demeter Szilárdéhoz hasonló –, ideológia vezérelt erőközpont megszervezéséhez, sok ingatlannal, építkezési lehetőséggel a félárnyékban. Éppen ezért szégyelljük is egy kicsit fölemlíteni, hogy tényleg ideje villantani valamit, hiszen az elmúlt tizenegy évben a nevezett területen a NER elsősorban rombolt. Szétverte a Természettudományi Múzeumot csak azért, hogy megszerezze az épületét, sőt képes lenne akár Debrecenbe is költöztetni. A Nemzeti Múzeumnak előbb odaígérte a Rádió egykori területét, majd végül mégis inkább a Pázmány Egyetemnek adta. Az Iparművészeti Múzeum pedig évtizede csonkán, kiürítve, lezárva várja, hogy végre valahára megszülessék a kormánydöntés a felújításáról. Mi is pontosan a feladata, biztos úr?