Már több mint egy éve vagyunk kénytelenek a koronavírus által kikényszerített megszorítások között élni. Arra számítottunk ugyan, hogy nyugdíjba vonulásunk után az életünk sok területen megváltozik, de arra nem voltunk felkészülve, hogy szinte minden területen a járvány keltette korlátozások lépnek életbe.
Tudtuk, hogy nyugdíjasként új típusú kihívások elé kell néznünk, melyek sok örömöt és nem kevés gondot fognak jelenteni. Volt időnk felkészülni új életszakaszunkra. Voltak szeretteink, voltak barátaink, voltak kollégáink, akik folyamatosan elláttak tanácsokkal, biztosítottak támogatásukról. Többségünknek nem jelentett komolyabb törést a megszokott mindennapi rutinok után az új életszakaszra való átállás.
Megterveztük az előttünk álló évek programját, beosztottuk a már meglévő és a jövőben várható anyagi erőforrásainkat. Mindezek mellett folyamatosan bujkált bennünk egy kis félelem az egészségi állapotunk és az anyagi helyzetünk bizonytalansága, valamint társas kapcsolataink beszűkülésének veszélye miatt. De másokhoz hasonlóan a koronavírus hatásaira mi sem számítottunk, mert nem számíthattunk.
Az elmúlt egy év elegendő tapasztalatot szolgáltatott már arra, hogy az egy-egy területről származó adatok felhasználásával empirikusan is alátámaszthassuk a személyesen megélt jelenségeket. Jelen írásban nem térünk ki a vírussal szembeni védekezés nehézségeire, az elmagányosodás mentális következményeire, vagy a lappangó betegségek felerősödésének következményeire. Sajnos ezen területek mindegyikén tetten érthetőek a járvány negatív hatásai.
Most az idősek életkörülményeit jelentősen meghatározó két területtel kapcsolatosan összegzünk néhány gondolatot. Először a Covid vírus elterjedésének az idősek anyagi helyzetére gyakorolt hatását helyezzük a reflektorfénybe, majd a nyugdíjasok társadalmi megbecsülésének - sajnálatosan negatív - változásáról említenénk egy-két jelenséget.
Elsőnek az idősek pénzügyi helyzetét meghatározó körülményeket kell megemlíteni. Az elmúlt évtizedek sajátos öröksége, hogy Magyarországon az idősek jövedelmének közel 90 százaléka az állami költségvetéshez kötődik. (További 7-8 százalék munkajövedelem, és mindössze 3 százalékot tesznek ki a nyugdíj-kiegészítő megtakarítások.) A költségvetéshez való szoros kapcsolat magyarázhatja azt, hogy kitüntetett figyelem övezi a fogyasztói árak (infláció) évenkénti alakulását. Mindennapi közös tapasztalatunk, hogy az elmúlt év alatt az idősek által vásárolt alapvető élelmiszerek árai jelentősen meghaladták az átlagos kimutatott évi 4 százalékos infláció mértékét. (Élelmiszerek: 4,9 százalék, ezen belül az étolaj 13,7 százalék, zöldség, gyümölcs 11,8 százalék, cukor 11,7 százalék, párizsi, kolbász 7,8 százalék.) A költségvetésnek való kitettség miatt az időseknek szomorúan kellett tudomásul venniük, hogy az éves nyugdíjellátás mértéke januárban csak 2,8 százalékkal, majd novemberben – januárig visszamenőleg – további 1,2 százalékkal emelkedett.
Ezt követően utalni kell arra is, hogy az idősek anyagi kiszolgáltatottsága egyrészt abból következett, hogy a megélhetés növekvő költségei az év során folyamatosan jelentkeztek, de az éves infláció hibás tervezése miatt a nyugdíj-kiegészítés csak az év végén érkezett meg. Alappal fogalmazták meg sokan, hogy az utólagos nyugdíjemelés következtében az idősek több hónapon keresztül hiteleztek a költségvetésnek. A pénzügyi nehézségeket az is fokozta, hogy a koronavírus okozta kényszerű plusz kiadások fedezetét más területektől kellett a nyugdíjasoknak elvonniuk. Hiába kérte már márciusban a kormánytól az Országos Nyugdíjas Parlament, hogy az idősek részére biztosítsanak plusz forrásokat a védőeszközök, védőszerek, vitaminok és immunrendszer-erősítők megvásárlásához. Sajnálatos módon azt tapasztalhattuk, hogy a járvány elleni védekezés hatékonyságának növeléséhez szükséges pénzügyi forrásokat az idősek számára a kormány nem biztosította. Összességében az életkorból adódó veszélyeztetettséghez hozzáadódott tehát a mindennapi anyagi szűkösség feszítő érzése is.
A legfrissebb felmérések eredményei (Intrum Zrt – GKI Zrt) visszaigazolták az idősek tapasztalatait, és számszerűen is igazolták a nyugdíjasokat ért hátrányokat. A háztartások fizetőképességét vizsgáló kutatás bemutatja, hogy a Covid-19 válság előtti időszakhoz képest a 65+ korosztályban csökkent a legjobban a megtakarítási potenciál (35 százalék). A váratlanul felmerülő kényszerű kiadást az ehhez a korosztályhoz tartozók csak hitel felvételével tudnák fedezni (42 százalék). A tanulmányból azt is megtudhattuk, hogy az elmúlt évben csupán a 45–65 év közötti korosztály tudott javítani a fizetőképességi potenciálján.
A feszítő szorítás elemeként meg kell említeni másodszorra az idősek társadalmi megbecsülésének csökkenő mértékét is. Egyre érzékelhetőbbé vált, hogy az idősek méltatását hangoztató ünnepi sablonokkal, lózungokkal, frázisokkal és klisékkel ellentétben a mindennapi tájékoztatási és értékközvetítő intézményekben jelentősen felerősödött az időseket méltatlanul és igazságtalanul bántó megjegyzések gyakorisága. Egyre elterjedtebb az a nézet, hogy a koronavírusjárvány visszaszorítását szolgáló megszorító intézkedésekért alapvetően a nyugdíjasok a felelősek. Az idősek teljesítményét elismerő „megbecsülést érdemelnek”, „felépítették nekünk az országot” és „áldozatokat vállaltak értünk” hivatalos szófordulatokat sajnos - rendszerint burkoltan és sunyi módon, de ma már egyre nyíltabban is - a korosabbak létezésének érdemességét is megkérdőjelező vélemények, zeneszámok, rajzfilmek és mozgalmak kapnak nyilvánosságot.
Nem vitás, hogy a generációk között az életkori sajátosságok miatt mindig is volt lappangó konfliktus. De mára már a szakértők érdeklődését is felkeltette egy nem kívánatos folyamat vizsgálata, melynek az induló állomása a nyolcvanas-kilencvenes évek „mama-hotel” és „papa-bank” kötöttségeinek állapota volt. A konfliktus azóta csak fokozódott a fenntartható fejlődés korlátjainak, illetve a klímaválság napirendre kerülésének, az idősebb korosztály felelősségének hangsúlyozásával. (Lásd a Gréta Thunberg jelenséget.) A közhangulat átalakulása leginkább akkor vált plasztikussá, amikor Új-Zélandon már a parlamentbe is beszivárgott az „ok boomer” (kit érdekel, öreg?) szóhasználat.
A koronavírus egyre drámaibb hatásaival, valamint a közhangulatot alakítani képes média időseket hibáztató álláspontjainak gyakoribbá válásával megváltozott a nyugdíjasok társadalmi megbecsülése. Szaporodnak az olyan tudósítások, melyek arról számolnak be, hogy a kórházi túlterhelés következtében az orvosoknak egyre többször kell arról dönteni, hogy ki kerüljön az élet-halál között lebegő betegek közül az életmentő készülékekre. A lakosságot érintő kényszerű korlátozások, a fiatalok társadalmi beilleszkedését segítő események (szalagavatók, ballagások, közösségi élmények stb.) szükségszerű elmaradása is negatívan hatott az idősek társadalmi megbecsülésére. A köznyelvben megjelent a kialakult hangulatot jól leíró rosszindulatú szóösszetétel, a Covid szinonimájaként használt „boomer remover” (idősek eltávolítója).
A koronavírus-járvány idősekre kifejtett negatív hatásait talán lehetett volna némileg enyhíteni - az anyagi kiszolgáltatottság és a társadalmi megbecsülés gyengülése terén is -, ha a nyugdíjasok érdekérvényesítő képessége az elmúlt években hatékonyabbá vált volna. Az idősek sajátos helyzetét, a Covid-19 által okozott megszorítások következményeit bemutató színvonalas elemzések nyilvánosságra kerülésével enyhíteni lehetett volna a koronavírus szorításának mértékét. Az is nehezítette az időseket érintő problémák szakszerű feltárását, hogy a javaslatok társadalmi támogatottságát bemutató rendezvényeket nem sikerült megtartani.