Operatív Törzs;koronavírus;COVID-19;

2021-04-13 12:37:56

Müller Cecília: kijelenthető, hogy tetőzik a járvány harmadik hulláma

Kedden megérkezik Magyarországra a Janssen-vakcina első szállítmánya.

Hétfő estig 2,9 millió első, és 1,2 millió második oltást adtak be koronavírus ellen az oltóhelyeken – jelentette be György István államtitkár az Operatív törzs keddi tájékoztatóján.

Megjegyezte, hogy immár kétszer annyi embert oltottak be lakosságarányosan Magyarországon, mint az EU legtöbb országában. Az eddig regisztráltak 64 százaléka már megkapta oltását. Közölte, hogy mindenkit be fognak oltani, aki arra igényt tart. Az aktív korúak közül még 1,3 millió ember hátra van, de hamarosan náluk is csöröghet a telefon.

Beszámolt arról, hogy beoltották soron kívül a pedagógusokat, két körben. A részvételi arányuk 80 százalék volt. Egy harmadik körben újabb lehetőséget adnak azoknak a bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozóknak, akik a behívó ellenére nem tudtak megjelenni az oltáson, őket a hétvégén beoltják. Az oltásra a bentlakásos gyermekotthonban dolgozókat is hívják.

A következő napok oltási tervéről elmondta, hogy messze nem annyi vakcinával tudunk oltani, mint amire képesek lennénk. A mai napon 4 féle – Pfizer, AstraZeneca, Szputnyik és Janssen – vakcina érkezik az országba. A Janssen oltóanyagából most először érkezik szállítmány, 28 ezer adag, amelyeket az oltóbuszok visznek majd a kistelepülésekre. Jövő héten pedig Tolna megyei kistelepülésekre mennek az oltóbuszok.

A kedden érkezett AstraZeneca oltóanyagot a háziorvosi praxisokba szállítják. A ma érkező orosz vakcinával még nem tudnak oltani, csak a hatósági vizsgálat után szállíthatják ki a kórházi oltópontokra, ahol második körös oltásokhoz használják majd fel.

Kiss Róbert alezredes a rendőrségi adatokat ismertetve közölte, hogy hétfőn 685 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselés figyelmen kívül hagyása miatt. A kijárási tilalom megszegése miatt 238 alkalommal intézkedtek. Hatósági házi karanténban 43 532-en vannak, tegnap ebből 6257-et rendeltek el.

Müller Cecília országos tisztifőorvos azzal kezdte beszámolóját, hogy minden igyekezetükkel azon vannak, hogy megszakítsák azt a láncot, amely a fertőzés terjedését teszi lehetővé. Emlékeztetett arra, hogy a többféle vírusmutáció rendkívül nagy kihívást jelent az világnak, és a fertőzőképessége egyre inkább növekszik.

Ez egy hármas veszélyességű kórokozó, rendkívül súlyos megbetegedést okoz, a gyógyítása nehéz, és nagyon sok múlik azon, hogy milyen fogékonyságú szervezetre talál. A védőoltásokkal megfogalmazása szerint a fogékony szervezetet tesszük nem fogékonnyá a fertőzésre. Hangsúlyozta az oltóanyagok jelentőségét, és megjegyezte, hogy mindegyik hatásos. Örömtelinek nevezte, hogy mostantól hatféle vakcinával olthatunk az országban.

A Janssen ráadásul egyadagos kiszerelésű, így egy oltás elegendő a védettség kialakulásához. Ez is egy humán adenovírusos vektorvakcina, mint a Szputnyik. Azok is olthatók vele, akik már átestek a betegségen, vagy krónikus betegségben szenvednek, de 18 éven felüliek. Az oltóbuszokon adják majd be őket az egyszerű felhasználhatósága miatt. A várandósság és a szoptatás ennél az oltóanyagnál még ellenjavallt, ezért kismamáknak egyelőre nem adják be. Enyhe fejfájást, duzzanatot, hőemelkedést ez is okozhat, természetes reakcióként, ezért Müller Cecília javasolta, hogy legyen otthon lázcsillapító.

Hozzátette, hogy enyhe csökkenés látható a fertőzések számában. 

  

A járványügyi adatokat ismertetve elmondta, hogy 2837 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 728 078-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 272, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 23 980-ra emelkedett.

A gyógyultak száma jelenleg 431 124, az aktív fertőzötteké pedig 272 974-re emelkedett. Kórházban 10 818 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 1 209-en vannak lélegeztetőgépen. Müller Cecília a magas számokat a brit mutánssal magyarázta.

Beszélt arról is, hogy lelkiismeretes munka folyik az egészségügyben, a tapasztalatokat megosztják, mégis azt látják, hogy minden kezelés ellenére rendkívül rosszindulatú ez a vírus, nagyon gyorsan tönkreteszi a tüdőt és más szerveket is. Az elhunytak egy része alapbetegséggel sem rendelkezik, de jellemzően igaz az, hogy azoknak van kevesebb esélyük a túlélésre, akik számos más betegségben szenvednek. Megjegyezte, hogy ismét veszítettünk el fiatalokat. 

Felhívta a figyelmet arra, hogy a vakcina beadását követően idő kell a szervezetnek ahhoz, hogy a védettség kialakuljon. Ráadásul vannak még köztünk nem beoltottak, rájuk is vigyázni kell. Azt kérte, hogy akik átestek a betegségen, és a fertőzöttségük után egy hónappal is tünetekkel küszködnek, akkor kérjenek telefonon segítséget a háziorvosuktól, mert ők tudják, hogy milyen poszt-Covid ellátóhelyre tudják őket irányítani. Ha szükség van rá, terápiás kezelést kaphatnak.

Hangsúlyozta, hogy fontos, hogy ne süllyedjünk önsajnálatba, nehéz időszakban vagyunk még mindig. Kérte, hogy segítsük át egymást ezen az időszakon, törődjünk magunkkal, vegyük fel egymással a kapcsolatot, erősítsük egymást és a szervezetünket is. Ugyan az edzőtermeket nem nyitották még ki, javasolta, hogy sportoljunk a szabadban, hogy levezessük az egy év alatt összegyűlt stresszt is. Hozzátette, hogy „ha megszólíttatunk”, oltassuk be magunkat.

Újságírói kérdések:

Müller Cecília elmondta, hogy nincs összefüggés az oltási reakció és a kialakult védelem között. Annál is kiépül az immunitás, aki nem érez reakciót. Az oltási reakció természetes jelenség.

Az országos tisztifőorvos közölte, hogy van olyan ember, aki az első oltását követően még többször megfertőződhet, de már az első adag oltás is védhet a betegség súlyos lefolyásától.