Előfizetés

Sima továbbjutások

Bernau Péter
Publikálás dátuma
2021.04.15. 16:08

Fotó: MARTIN MEISSNER / AFP
A Real Madrid és a Manchester City is gond nélkül jutott be a legjobb négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában a Liverpool és a Borussia Dortmund ellen.
Két gólos előnye birtokában (3-1) nyugodtan várhatta a Liverpool elleni idegenbeli visszavágót a Real Madrid a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. A spanyol nyugalom hamar elmúlhatott volna, ha Mohammed Szalah kihasználja ziccerét a második percben. A tizenegyedik percben James Milner próbálkozását hárította óriási bravúrral Thibaul Courtois, a vendégek kapusa, pár perccel később a Real szerezhetett volna vezetést, de Karim Benzema a kapufát találta el. A második játékrész elején Firmino előtt adódott ígéretes lehetőség, de a spanyol együttes belga hálóőre ezúttal is a helyén volt. A folytatásban hiába játszott fölényben a Liverpool, nem sikerült betalálnia a kapuba a 0-0-ra végződött mérkőzésen. „Az idő múlásával egyre nehezebb lett a dolgunk – idézte az európai szövetség honlapja Jürgen Klopp, a Liverpool trénerének meccs utáni nyilatkozatát. - Az első félidőben voltak ígéretes lehetőségeink, a másodikban már az történt a pályán, amit a madridiak akartak.” „Tudtuk, hogy ezen az estén sokat kell szenvednünk, de ez nem számít, hiszen elértük a célunkat, amiért jöttünk – mondta Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője. - Azt csináltuk, amit két gól előny birtokában kell, büszke vagyok a játékosaimra.” A spanyoloknak megszakadt egy hosszú sorozatok, az egyenes kieséses szakaszban az elmúlt huszonnégy meccsükön mindig szereztek legalább egy gólt, de ezt vélhetően nem bánják különösebben. A Liverpoolnak továbbra sem megy az ibériaiak ellen, az utóbbi tizennégy meccsből ellenük csak kettőt nyertek meg a vörösök, ezen kívül három döntetlen és kilenc vereség a mérlegük. „Megfélemlíthetetlenek”, írta címlapján a spanyol AS, utalva arra, hogy a madridiak buszát a találkozó előtt helyi „drukkerek” megdobálták, de szerencsére a Real küldöttségéből senkinek sem esett semmi baja és a csapat teljesítményén sem látszott semmi nyoma a találkozót megelőző incidensnek. A The Times szerint a Liverpool megérdemelten esett ki, mert nem tudta kihasználni a lehetőségeit. „A Liverpool játékosai motiváltan, a megfelelő elszántsággal léptek pályára, de a kapu előtt nem voltak hatékonyak, ezért nem volt esélyük sem a továbbjutásra” – írta a lap. A másik párharcban a Manchester City hazai pályán 2-1-re nyert a Borussia Dortmund ellen. A németországi visszavágó előtti éjszaka néhány dortmundi drukker tűzijátékot rendezett az angol együttes szállásánál. „A rakétázás nem zavart, az ilyesmihez hozzá vagyunk szokva, ezzel nem lehet kizökkenteni minket, az sokkal jobban bosszantott, hogy olyan pályán biztosítottak számunkra edzéslehetőséget, ahol hosszabb volt a fű, mint a mérkőzés helyszínén, ezért a meccs előtt nem tudtunk Németországban tréningezni” – nyilatkozta Josep Guardiola a mérkőzést megelőzően a német SkySports csatornának. A dortmundiak lerohanták a találkozó elején az angolokat, saját térfelére szorították a Manchester Cityt és a 17 éves Jude Bellingham bombagóljával a vezetést is megszerezték a 15. percben. Ettől kezdve a folytatásban szinte végig védekezésre kényszerült a Dortmund, amely sokáig jól tartotta magát, illetve szerencséje is volt, amikor Kevin De Bruyne lövése után a kapufa és felső léc találkozási pontjáról vágódott ki a labda. A második félidőben Emre Can kezezéséért kapott tizenegyest a manchesteri együttes, amit Riyad Mahrez értékesített, majd Phil Foden remek távoli lövéssel a 2-1-es győzelmet is megszerezte csapata számára. „Sokáig nagyon jól csináltunk mindent, a tizenegyes volt a fordulópont – jelentette ki Marco Reus, a dortmundiak csapatkapitánya. - Utána ellenfelünk jobban játszott és megérdemelten jutott tovább. Az egyenlítő gól után nem voltunk elég bátrak, többször kellett volna megpróbálnunk megjátszani Erling Haalandot.” „Nagyon kemény ez a sorozat, a Borussia Dortmund bárkit képes megverni, ha jó napot fog ki – hangsúlyozta Ilkay Gündogan, a manchesteriek középpályása. - Az első félidőben nehéz dolgunk volt, a másodikban agresszívebben játszottunk, jobban felvállaltuk a párharcokat, az egyenlítés után pedig átvettük az irányítást. Megérdemelten jutottunk tovább, várjuk az elődöntőt.” A Manchester City szakvezetője, Josep Guardiola pályafutása nyolcadik BL-elődöntőjére készülhet, rajta kívül csak José Mourinho jutott el ennyiszer idáig ebben a sorozatban. A dortmundiak megszakítás nélkül negyvenedik tétmeccsükön szereztek legalább egy gólt. A legjobb négy között a manchesteriek ellenfele a címvédő Bayern Münchent búcsúztató Paris Saint-Germain lesz, a Real Madrid a Portót kiejtő Chelsea-vel találkozik.

Dárdai Pál koronavírusos

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.04.15. 13:00

Fotó: FRIEDEMANN VOGEL / AFP
A Hertha BSC vezetőedzője tünetmentes, de karanténban van.
Dárdai Pál vezetőedző, Admir Hamzagić másodedző és Dodi Lukébakio, a csapat középpályása is megfertőződött az új koronavírussal, pozitív lett a Covid-tesztjük – közölte a Hertha BSC Facebook-oldalán. A futballklub bejegyzése szerint mindhárman karanténban vannak, valamennyien tünetmentesek. Dárdai másik segítője, Andreas Neuendorf kontaktszemélynek minősül, ezért ő is elkülönítésbe vonul. A kényszerpihenőjük alatt a klub sportigazgatója, Arne Friedrich edzi a csapatot. (A hvg.hu nyomán.) 

Egy Bolond százat csinál

Bártfai Gergely
Publikálás dátuma
2021.04.15. 11:00

Fotó: MICHAEL REGAN / AFP
Nemzeti hős, aki szemetet szedet futballistákkal. Josep Guardiola szerint a világ legjobb edzője. Marcelo Bielsa, a példátlan figura.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Premier League rajongói ebben a szezonban csodálkozhattak rá a Leeds United menedzserére, aki mérkőzés közben melegítőben guggol a technikai zóna csücskében. Az argentin Marcelo Bielsa különc, szinte autisztikusan viselkedik. Kerüli a szemkontaktust, és rezzenéstelen marad, ha csapata gólt szerez. Így „ünnepelt” múlt szombaton is, amikor idegenben, félidőnyi emberhátrányban győzték le a bajnokesélyes Manchester Cityt (2-1). A kárvallott Josep Guardiola már azelőtt is „a világ legjobb edzőjének” nevezte. Angolul nem szólal meg, ám amit elért, önmagáért beszél: a nagy múltú újonc a 10. helyen áll, nem fenyegeti a kiesés. Az idén 66 éves, El Loco (Bolond) becenéven emlegetett szakember pályafutása igencsak rendhagyó. Értelmiségi családba született: egy ügyvéd és egy tanárnő fia. Szülei focirajongók, Rosario-drukkerek voltak. Testvéreivel édesanyjuktól tanulták a fáradhatatlan, megszállott munkát. Rafael bátyja külügyminiszterségig vitte, jelenleg nagykövet. Az ifjan feltűnően jóképű Marcelo, ha éppen nem focizott, lengyel származású nagyapjának 30 ezer kötetes könyvtárát bújta. Hátvédet játszott, de már 25 évesen abbahagyta, mert az elmélet izgatta. Alacsonyabb osztályokban kezdett edzősködni, végigjárta a szamárlétrát. Hazájában azóta tisztelik hősként, hogy az argentin válogatottal megnyerte az athéni olimpiát (2004). Ebben a sportágban persze nem az ötkarikás arany a csúcs, de a dél-amerikai ország akkor már több mint fél évszázada, egy helsinki evezős aranyérem óta (1952), egyáltalán nem győzött se nyári, se téli játékokon, így érthetően kirobbanó öröm fogadta a sikert. (Mellesleg máig ez Lionel Messi egyetlen tornagyőzelme nemzeti színekben.) Ezután a szomszédos Chilét vezette ki szövetségi kapitányként a dél-afrikai világbajnokságra (2010), ráadásul az ő irányításával győzték le történetükben először – éppen az argentinokat. Európában is a maga útját járta. Az Athletic Bilbaót egy szezonban két döntőbe kormányozta (Európa-liga és Király Kupa, 2012), miután elzarándokolt Guernicába, hogy klarissza apácákkal imádkozzon csapatáért. Viszont a Laziónál alig két napig maradt: nem érezte a támogatást, ezért egyszerűen kisétált az ajtón, hiába perelték be szerződésszegésért (2016). Rossz hangulatban nem tudott, nem is akart dolgozni. Játékosait alázatra neveli: egyszer három órán át szemetet szedetett velük a stadion körül, hogy érzékeltesse a jól fizetett profikkal, mennyit gürcöl egy átlag szurkoló a belépőjegy áráért. Egy bolond százat csinált: sajátos filozófiájával beoltotta tanítványait, közülük azóta többen is menő edzők lettek, például Mauricio Pochettino (PSG) és Diego Simeone (Atlético Madrid). Akik megtapasztalták, Alexis Sáncheztől Javi Martínezig, áradoznak sajátos módszereiről. Sokan zseninek titulálják. A nagy teoretikus szenvedélyesen szisztematizál: huszonkilenc különféle játékrendszerben küldte pályára csapatait, egyik kedvence a szokatlan 3-3-3-1 formáció. Negyvennél több szakfolyóiratot olvas, nehogy lemaradjon egy taktikai újításról, a meccsvideókat speciális szoftverrel elemzi. Amikor a Leeds szerződtette az angol másodosztályba, tudták, nem hétköznapi emberrel lesz dolguk, mégis elképesztette a vezetőket. Botrány lett belőle, hogy elküldte egyik munkatársát feltérképezni a leendő ellenfél, a Derby edzését. Miután ezt „kémkedésnek” minősítették, zokszó nélkül, saját zsebből fizette a klubra kirótt 200 ezer fontos (több mint 80 millió forint) fegyelmi bírságot. Volt egy még különösebb esete is. Az Aston Villa ellen csapata úgy szerzett gólt, hogy az ellenfél egyik játékosa sérülten feküdt a gyepen. Nem tűrte a sportszerűtlenséget, utasította játékosait, hogy a középkezdés után engedjék gólt rúgni az ellenfelet (2019). Páratlan gesztusát a FIFA fair play-díjjal honorálta, viszont elúszott az esély a közvetlen feljutásra. Végül ezt is megbocsátották neki, mert a következő szezonban, tavaly a Leeds bajnokként lépett az élvonalba. Hálából hatalmas falfestményen örökítette meg a yorkshire-i város, alatta idézet: „Akinek új ötletei vannak, bolondnak nevezik, míg ideái diadalmaskodnak.” Úgy fogalmazott, nem csak a győzelem érdekli, éppoly fontos neki az odáig vezető út is. A különc Bielsa mester Mikszáth hősére, Pongrácz grófra emlékeztet a Beszterce ostromából: állhatatosan ragaszkodik divatjamúlt elveihez, még ha ezért bolondnak tartja is a világ.