Orbán Viktor;koronavírus;állami rádió;

2021-04-16 07:42:45

Orbán: június elején kint leszünk a vízből

A miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjújában kijelentette, minden igazolása ellenére alaposan megvizsgálják a Janssen vakcináját, mert riasztó hírek érkeznek róla.

- mondta el Orbán Viktor péntek reggel az állami rádióban.

Hozzátette, a nyitásról szóló döntésnél fontos szerepet játszottak a bölcsődei tapasztalatok, ugyanis az utóbbi napokban egyre többen vitték be gyermeküket az intézményekbe. Jelezte, az iskolák újraindítása nehéz, mert a közvélemény mindig megosztott a kérdésben. Amiatt húzták meg az alsó tagozatnál a határt, mivel ott még nem bontják az osztályokat és a szülők tudnak felmentést kérni az igazgatótól, hogy ne kelljen a gyereküknek bemennie. Hozzátette, a tanárok közül kevesebben regisztráltak oltásra, mint amire ő maga számított, de akik erre igényt tartottak, beoltották.

 

A miniszterelnök ismertette a friss járványügyi adatokat is. Eszerint ma reggelre 241 halálos áldozatot követelt a vírus, 9459 új fertőzöttet regisztráltak. Úgy számolt, pillanatokon belül átlépjük azt a küszöböt, amikor már többen lesznek azok, akik védettek. Ígérete szerint a következő hat hét lesz a döntő, mivel akkor meg fogják duplázni a beoltottak számát.   

Orbán Viktor arról is beszélt, a Janssen vakcináját megvizsgálják, nem fogadják el automatikusan a vakcina igazolását, mert riasztó hírek érkeznek róla.

Fontos lépésnek nevezte, hogy a 60 év feletti regisztráltakat sikerül beoltani, s bár itt kis lemaradásban vannak, de ennek csak technikai okai vannak. Megjegyezte, terjed egy tévhit az emberek között, miszerint ha kialakul a tömeges immunitás, akkor nem kell felvenni az oltást. Ezt hibás megközelítésnek nevezte.

 

"Aki azt hiszi, hogy megúszhatja oltás nélkül a vírust, az téved, a vakcina életet ment" - közölte a miniszterelnök, hozzátéve: ha valami bizonytalansága van valakinek az oltással kapcsolatban, az forduljon a háziorvosához, mert ők „mindent tudnak” és segítenek.

Orbán Viktor az interjúban szokás szerint kitért az ellenzék ekézésére, szerinte a baloldal nem tudja legyűrni a hataloméhségét. Állítása szerint olyan baloldalt még egyetlen országban sem látott, amely hol nyíltan, hol burkoltan az emberek életét kockáztatta egy világjárványban. Hangsúlyozta, a kormány életeket ment és most ez a fontos, nem pedig a politika.    

- fűzte hozzá, majd elmondta, próbálja visszafogni azokat a képviselőket, akik szeretnék az oltásellenességet büntetőjogi szintre emelni. Egy ilyen javaslatot ő maga sem támogatna. 

Közölte, azért szaporodtak el az oltásellenes hangok, mert a következő hat hét kulcsidőszak lesz, a világ élmezőnyébe tartozhatunk a vírusból való kilábalás terén. "Júniusra kint lehetünk a vízből" - összegzett.