járvány;koronavírus;Müller Cecília;

2021-04-16 13:32:38

Müller Cecília szerint diszkréten csökkennek a járványügyi adatok, bár ezt szinte semmi sem igazolja

A harmadik hullám tetőzésén állunk - jelentette ki az operatív törzs pénteki tájékoztatóján az országos tisztifőorvos.

- jelentette be az operatív törzs szokásos napi tájékoztatóján az országos tisztifőorvos. Müller Cecília rögtön hozzátette, hogy ez a csökkenés még nem tükröz semmiféle tendenciát, az adatok rendkívül törékenyek. A szennyvízadatokból sem érzékelhető még az egyértelmű javulás, sőt a következő egy hétben a fertőzöttségi adatok nagy valószínűséggel a mostani szinten maradnak.

A szakember szerint csökkenőben van a kórházban ápoltak száma, de még mindig sokan szorulnak ellátásra. Hangsúlyozta, mivel órák alatt léphetnek fel súlyos tünetek, így fontos a védelmi intézkedéseknek a betartása, valamint az oltási lehetőség azonnali kihasználása. Utóbbival kapcsolatban elmondta, már minden harmadik magyar ember megkapta a vakcinát és reméli, minél hamarabb védetté válunk a vírussal szemben.

Az egyéni védelem fontosságát az országos tisztifőorvos többször is kiemelte. Úgy fogalmazott:

Ezért mindenkit arra buzdított, hogy regisztráljon, valamint oltassa be magát. Müller Cecília ezen a ponton nem hagyta ki az alkalmat, hogy megdicsérje saját magát, illetve csapatát. Elmondta, hogy nagyon szépen haladunk a fiatal-középkorosztály oltásával, egyúttal reményét fejezte ki aziránt, hogy hamarosan az egészségesek, vagyis a nem magas kockázatúak is sorra kerülhetnek az oltási sorban.

A tisztifőorvos kijelentette: a reprodukciós érték, az egyes érték alá csökkent, ez azt jelenti, csökkenőben van a járvány. (Ez a szám mutatja meg a járvány terjedését. Ha az érték 1 feletti értéken áll, akkor egy fertőzött több mint egy embernek adja tovább a vírust. - a szerk.) "Ez alapján látjuk az intézkedések és az Önök együttműködésének eredményét" - közölte Müller Cecília, hozzátéve: bízik abban, hogy kialakul a védettség, már ez a vírus nem talál fogékony szervezetet, és így csökkenni fog ez a ráta. Ugyanakkor a visszaesés nem egyik napról a másikra fog megtörténni, ezért nagyon fontosak a védelmi intézkedések. 

Szólt a közelgő iskolanyitásról is, szerinte már biztonságosabb a visszatérés az intézményekbe, egyúttal megosztott pár jótanácsot is. Ezek közül a legfontosabbak:

A tájékoztatón ezúttal nem maradtak el az újságírói kérdések, igaz, csak egyet olvastak fel, az RTL Klubét. Az erre adott válaszból kiderült, hogy korrekt, egzakt válasz nincs arra, hogy szükséges-e az ismétlőoltás, mivel nem telt el annyi idő, hogy ez kiderüljön. Azt lehet tudni csupán, hogy a Magyarországon alkalmazott vakcinák alkalmasak a védettség kialakítására. "Most kell magunkat védetté tenni, arra egyelőre nincsen tapasztalat, melyik vakcinából kell emlékeztető adag, amikor a koronavírus szezonális járvánnyá alakul" - zárta mondandóját Müller Cecília. 

Az eseményen Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, meghosszabbították a védelmi intézkedéseket, a határellenőrzéssel együtt. Utóbbi esetében ez azt jelenti, hogy május 23-áig maradnak az országhatáron bevezetett intézkedések.

Ismertette azokat az új szabályokat is, melyek szerint a kinyitott teraszokon nem lesz kötelező a maszkhasználat, a vendéglátóhely benti részén azonban igen. Odabent csak addig szabad majd tartózkodni, ameddig valaki kiviszi a fogyasztását vagy használja a mellékhelyiséget - mondta.