lapszemle;Szabad szemmel;

- Szabad szemmel: Putyin Európa további megosztására igyekszik kiaknázni a Szputnyik V-t

Nemzetközi sajtószemle, 2021. április 17.

BBC

Nem véletlen, hogy Moszkva a szputnyikról nevezte el vakcináját, de megint csak az történt, hogy a világ lebecsülte az orosz (szovjet) tudományt. Egy kelet-európai diplomata, akinek országa történelmi okokból abszolút fenntartással tekint Oroszországra, úgy értékeli, hogy a mostani kutatás igen sokban emlékeztetett az 50-es évek űrversenyére. Az az oroszok most a puha befolyásolás olyan eszközéhez jutottak, amilyen évtizedek óta nem volt a kezükben. Mármint potenciálisan. Hiszen azért még sok minden bizonytalan a szer körül. Lásd hogy az argentin elnöknek mindkét adagot beadták belőle, mégis megbetegedett.

De Európának főként politikai okok miatt van baja a készítménnyel. Nemigen tud ugyanis egységes hangon beszélni. Hiszen pl. Magyarország eleve kitáncolt a sorból. De ezen felül megint csak az a gond, mint a gázvásárlásokkal: egyfelől rá van szorulva, másfelől viszont ezt össze kell egyeztetni azzal, hogy megbüntetné Putyin Navalnij és Ukrajna miatt. A vakcina csak még nehezebbé teszi az egyensúlymutatványt.

Persze a közös beszerzés körülményességét látva egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy egyes államok Moszkvához fordulnak. Egy veterán francia diplomata, aki most a Carnegie Europe elemző intézetnél dolgozik, azt ajánlja, hogy az EU folyamodjon az óvatos pragmatizmus politikájához. Azaz ismerje el, hogy azért tudnak az orosz tudósok, ezzel együtt várja meg az uniós gyógyszerhatóság engedélyét. Hiszen a szlovák példa intő.

Moszkva sokat költ a külföldi számítógépes rendszerek meghackelésére, valamint a dezinformációra, hogy bizonytalanságot keltsen Európában, de a vakcinával ezúttal szinte az ölébe hullik ez a lehetőség. Ugyanis annak révén ki tudja játszani egymás ellen a tagállamokat. És bár egyelőre bizonytalan, hogy a Szputynik veszi-e a lécet a vizsgálatokon, az nem kétséges, hogy Oroszország jelentős politikai és tudományos győzelmet zsebelhet be. A vakcina segít módosítani a országról alkotott képet.

Yahoo/

Elemzők körében meglehetősen általános az a vélemény, hogy Putyin Európa további megosztására igyekszik kiaknázni a Szputnyik V-t. Az Európai Néppárt kutató intézetének politikai igazgatója szerint az elnök a hazai nehézségek miatt forszírozza a vakcina terjesztését, hiszen ekkora belpolitikai válsággal még talán sosem kényszerült szembenézni. Ám pontosan tudja, mi lenne akkor, ha Navalnij netán meghalna. Így azután egyrészt az oltóanyaggal mosolyoffenzívát folytat nyugaton, egyidejűleg azonban háborúval fenyegetőzik Ukrajnában. Célja, hogy elterelje a figyelmet saját országának bajairól.

A szlovák külügyminiszter nem véletlenül mondta azt, hogy a szer a hibrid hadviselés eszköze, megoszt és elbizonytalanítja az uniós beszerzéseket. Közben viszont az illetékes szlovák hatóság szerint Moszkva nekik nem ugyanolyan összetételű anyagok küldött bevizsgálásra, mint aminek alapján a Lancet brit szakfolyóirat kedvező véleményt állított ki a készítményről.

A prágai Külügyi Társaság egyik elemzője úgy véli, ami történik, az az orosz „oszd meg és uralkodj”-stratégia része. Merthogy a Kreml próbálja megingatni a bizalmat a nemzeti vezetők, kormányok és felügyeleti hatóságok, továbbá az egész EU iránt. Ellentéteket akar kelteni a tagállamok között. A pozsonyi Globsec elemző intézet munkatársa hozzáteszi, hogy a jelek szerint beválik a szalámi taktika, hiszen az oroszok nem győzik kötni a szerződéseket az országokkal, kétoldalú alapon. De alighanem eleve pont ez volt a céljuk, mármint hogy ne az unióval tárgyaljanak.

Egyébiránt kívülálló nem tudhatja, hogy a szlovák kormányfő, aki mellesleg belebukott az ügybe, miben állapodott meg Moszkvával. Még az ár sem ismeretes. A lengyel Külpolitikai Intézet egyik szakértője azt mondja, a Szputnyik V megint csak arra jó, hogy Putyin szuperhatalomnak tüntethesse fel országát. De emellett épít a dezinformációs kampányra, a segélyküldeményekre és a katonai erőre is. Csakhogy a rossz gazdasági helyzet miatt, amire csak rátett a Covid-19, nagy az esélye annak, hogy széleskörű tiltakozások robbannak ki Oroszországban.

Reuters

Bizakodik a lengyel egészségügyi miniszter, hogy ha minden jól megy, akkor az ország már túljutott a koronaválság csúcsán. Az egy héttel ezelőttihez képest jó 10 ezerrel csökkent az új betegek száma, de az adat már napi összehasonlításban is jól alakul. Morawiecki kormányfő úgy nyilatkozott, hogy a nagyarányú oltási kampány jóvoltából az ország július elejére eljuthat a nyájimmunitásig.

Az egészségügyi tárca szóvivője azonban felhívta a figyelmet, hogy bár már látszik a fény az alagút végén, ezzel együtt sem szabad azonban fegyelmezetlenséget tanúsítani. Azaz nem szabad enyhíteni a korlátozásokon, mert a helyzet azért változatlanul feszült. Orvosok továbbra is arra panaszkodnak, hogy az intenzív osztályokon nincs elég kezelőszemélyzet, ágy, tartalék. Egy epidemológiai szakember pedig kijelentette, hogy Lengyelország egyszerűen nem volt felkészülve ilyen súlyos ragályra. 

Az ország elnöki székéből három éve távozott politikus ma is kész megvédeni „a hazát, a forradalmat és a szocializmust”.