lemondás;Kuba;Raúl Castro;kommunista párt;

2021-04-16 22:07:38

Bejelentette lemondását Raúl Castro

Az ország elnöki székéből három éve távozott politikus ma is kész megvédeni „a hazát, a forradalmat és a szocializmust”.

Raúl Castro, a Kubai Kommunista Párt elnöke a párt 8. kongresszusának pénteki nyitónapján bejelentette, hogy lemond tisztségéről és átadja a vezetést egy fiatalabb generációnak.

A 89 éves politikusnak a zárt körű eseményen mondott felszólalásából a televízió idézett. Mint mondta, elégedetten adja át a vezetést az új generációnak, amely már több évtizedes gyakorlatot szerzett a pártban, és amely szerinte „tele van szenvedéllyel és antiimperialista szellemmel”. Hozzátette, „amíg él, kész lesz megvédeni a hazát, a forradalmat és a szocializmust”.

A Népszava három éve írta meg, hogy Fidel Castro öccse, Raúl, Kuba elnöke csaknem napra pontosan bejelentette: távozik a hatalomból. Helyére az addigi alelnököt, Miguel Díaz-Canelt választotta a kubai nemzetgyűlés.

Az 1931-es születésű Raúl Castroról a Wikipédia internetes lexikon azt írja: „2006-ban ideiglenesen átvette az ország irányítását betegeskedő bátyjától. 2008-ban hivatalosan is Kuba elnökévé választották. Posztjára 2013-ban újraválasztották és 2016-ban a Kubai Kommunista Párt főtitkári tisztét is megkapta.”