62 évvel a forradalom győzelme után félig-meddig véget ér a Castro-korszak: a pénteken kezdődött négy napos pártkongresszuson minden előzetes jelzés szerint Miguel Díaz-Canel államfőt választják meg a kommunista párt első titkárának, ezzel az ő kezében összpontosul a teljes politikai hatalom. A "félig-meddig" arra vonatkozik, hogy a 90. életévében járó Raul Castro azt ígérte, „fél lábbal” még benne marad az ügyekben, azaz amíg ereje engedi, a háttérből továbbra is befolyást kíván gyakorolni a folyamatokra.
Egyelőre csupán annyi biztos, hogy változások jönnek – nem is feltétlenül azért, mert új nemzedék veszi át Kuba irányítását, hanem mert azokat kikényszerítik a körülmények. Kuba a Szovjetunió szétesése óta nem volt ekkora bajban. Gazdasága tavaly 11 százalékkal zsugorodott, a járvány és Donald Trump szankcióspolitikája miatt elapadtak a dollárforrások és külső segítségre sem lehet számítani.
A most 60 esztendős Díaz-Canel már Fidel Castro gerilláinak győzelme után született. Villamosmérnöknek tanult, de az egyetem elvégzése után előbb a hadsereg, majd a Kubai Kommunista Párt kádereként dolgozott. Megyei párttitkár korában azzal keltett feltűnést, hogy rádióműsort vezetett, rockfesztivált szervezett és az akkoriban szokásosnál megértőbben viszonyult a melegek jogaihoz. Karrierje a felsőoktatási tárca élén folytatódott, ahonnan előbb miniszterelnök-helyettessé, majd 2013-ban az Államtanács alelnökévé nevezték ki. Ekkortól kezdve számított a következő, a Castro-fivérek által kiszemelt első számú vezetőnek. Raul Castro ugyanakkor gondoskodott róla, hogy ne ismétlődhessen meg az évtizedeken átívelő hatalomgyakorlás: Díez-Canel elnökké választásával egyidejűleg két ötéves mandátumra korlátozták az államfői tisztség betöltését.
A két Castro-fivér közül eredetileg Raul számított a keményvonalasnak. Már fiatalon kommunistának vallotta magát, míg Fidel megmaradt a nacionalista polgári radikalizmusnál és egy ideig még a forradalom győzelme után is elutasította a szocializmus bevezetését. Mindez akkor változott meg, amikor az Egyesült Államokkal szembe kerülve Kuba elfogadta a Szovjetunió segítségét. Ettől kezdve Fidel harciasan képviselte a kommunista ideológiát, míg Raul megmaradt a háttérben a hadsereg élén és az évtizedek múlásával a piaci viszonyok felé való óvatos és korlátozott elmozdulást kezdte szorgalmazni. Díaz-Canelre vár az a lehetetlen feladat, hogy az előző kubai nemzedék egalitariánus nézeteit összebékítse az interneten lógó mai fiatalok jobb életszínvonalra, utazásra, végső soron politikai szabadságra vágyó törekvéseivel.
