Előfizetés

Tanulás helyett zsellérsor

Bajban vannak a brit munkaadók. A brexiterek egyik célja éppen a kelet-európai munkavállalók kipaterolása volt a szigetországból, az EU-ból való kiválás hívei pedig a jelek szerint máris sikerrel jártak. A megváltozott körülmények következtében számos vendégmunkás tért haza, s a folyamatnak koránt sincs vége. Elsősorban az ottani vendéglátóipar és kiskereskedelem sínyli meg David Cameron konzervatív ex-kormányfő felelőtlen politikai hazárdjátékát, de a mezőgazdasági vállalkozók is kénytelenek lesznek nélkülözni az olcsó keleti munkaerőt. Sőt. A munkaadók elmondása szerint a hazaszivárgó vendégmunkások úgyszólván pótolhatatlanok; az őshonos britek ugyanis egyszerűen nem hajlandóak betölteni azokat a jellemzően alacsonyan kvalifikált munkaköröket, amelyeket a távozó kelet-európaiak hagytak maguk után. A fentebb leírt szigetországi fejlemények rávilágítanak arra, mivel néznének szembe a rohamtempóban elöregedő európai társadalmak, ha az Unión kívüliek bevándorlását kategorikusan elutasító Orbán Viktornak és elvbarátainak lázálmai teljesülnének. És itthon maradva: talán a hazai munkaerőpiac viszonyainak kormányzati befolyásolása is értelmet nyer, ha vigyázó szemünket Londonra vetjük. Mint azt tudjuk, Orbán egymást követő kabinetjei az elmúlt tizenegy évben szisztematikusan igyekeztek ellehetetleníteni a társadalmi mobilitást, lezárni a felemelkedés lehetséges útvonalait. Parragh László iparkamarai elnök időnként kegyetlen őszinteséggel fejti ki, hogy a miniszterelnök elvárásainak megfelelően a szakképzésbe terelné fiataljaink zömét. Ebbe az irányba hat az univerzitások túlnyomó többségének nemrégiben történt alapítványi kiszervezése is. Készséggel elhiszem, hogy az egyetemi autonómia kormányzati megtörése elsősorban hatalompolitikai célokat szolgál. Legalább olyan fontos célja azonban az Orbán-kabinetnek a felsőoktatási intézményekbe való bejutás radikális megnehezítése a tanulni vágyók előtt. Minthogy pénzt, paripát, fegyvert a fideszes delegáltakkal teletömött alapítványi kuratóriumok biztosítanak a szóban forgó egyetemeknek, a fenntartó könnyen engedelmességre kényszeríti majd a szenátusokat. Mégis, mire fel ez az eszelős igyekezet a kiművelt fők számának alacsonyan tartására hazánkban a rezsim részéről? A tudásalapú társadalom kialakulását a kormányfő nem csupán azért akadályozza, mert egy öntudatos polgárság az orbáni garnitúra autokratikus törekvéseinek kerékkötője lenne. Ha a nyugat-európai modell itthon is meghonosodna, s a magyarok zömmel magasan kvalifikált munkaköröket töltenének be, elkerülhetetlenné válna az Unión kívüli munkaerő beengedése hazánkba – ahogy a britek is beengedték országukba a lengyeleket, románokat, vagy éppen hazánk fiait és lányait. Az így kialakuló multikulturalizmus persze korántsem lenne egyenlő a nemzethalállal, mindössze Orbán Viktor politikai karrierjének végét jelentené. Ezért akarja „a nemzet miniszterelnöke”, hogy hazánkban még ragyogó elméjű fiatalok is összeszerelő-üzemekben robotoljanak, avagy zsellérsorba kényszerüljenek kormánypárti oligarchák latifundiumain. 

Harmadik világháború

Csendes, szorgalmas fiú volt, mindig osztályelső, bár sohasem tudtam igazán, hogy a hallgatása korán leülepedett életbölcsességet, vagy szüntelen, kötelességteljesítő magolással palástolt pubertáskori bizonytalanságot takart-e. Most már sejtem. Eltelt húsz év, és a napokban szembejött velem a facebookon egy rajza: azt ábrázolta, ahogy a Majmok bolygója tisztifőorvosa koronavírus-vakcinával készül megölni a megkötözve eléje vezetett utolsó földi embert. Persze a meccs nem volt lejátszva, mivel az utolsó szabad ember Galileit idéző öntudattal belenevetett az előtte fecskendővel álló majomdoktor maszkos arcába „Ti még nem tudjátok, hogy kivel húztatok ujjat!” Lassan már én sem tudtam. Rákérdeztem. Barátom készségesen kifejtette az elméletét, miszerint zajlik a III. világháború az emberek ellen, így először „azok” feltalálták a vírust, hogy azután legyen ürügy, hogy az embereket beoltathassák. A bejegyzését két volt osztálytársam is kedvelte. Azaz egy afféle kismintás közvélemény-kutatás eredménye: az egykori, harminc fős, érettségizett osztályunk legalább 6,6 százaléka egyetért mindezzel. És az arány vélhetőleg nagyobb: egyikőjük főiskolára is járt, kifejezetten társasági, véleményvezér típus. Valószínűleg másutt is továbbterjeszti majd ezt a világlátást. Szívesen mondanám, hogy csak mi jártunk gyenge suliba, ahol istenkém, kicsit magasabb volt a hülyearány. Azonban a sulink jó volt, ami abból is kitűnik, hogy a magyar átlag ennél elborzasztóbb. Magyarországon fél év és 24 ezer halott után még mindig csak 4 millió ember regisztrált az ingyenes oltásra, és rajtuk kívül úgy 2 millió méltóztatik ezt megfontolni. A kormány úgy próbál úrrá lenni a milliók szó szerint lélegzetelállító életképtelenségén, hogy videóban celebekkel győzködi a népet. Ha csak egy életet is megmentenek ezzel, akkor részemről megéri, hogy újabb százmilliókat nyeljen be a Fidesz agitprop. Ugyanakkor a végső mérlegbe bele kell majd számolni azokat a százmilliárdokat, amelyeket a kormány évek alatt zavaros, drága barátom elképzeléséhez hasonló összeesküvés elméletek terítésére, tudományellenes kampányokra, továbbá a magyar népegészséget tovább romboló szokások – szalonnazabálás, pálinkaivás – népszerűsítésére költöttek. Gyakorlatilag a Fidesz kinevelt magának egy paranoid, összeesküvés-elméletekre fogékony réteget, akik a cenzúrának hála nem látnak semmit a kórházakban tomboló pusztításból, akik csak azt hallják, amit a kormány beszélő fejei össze-vissza hadoválnak. A hivatalosságok adatokat kozmetikáznak, egyszerre beszélnek a járvány tetőzéséről és teszik lehetővé, hogy hülyére fertőzhessék egymást az emberek a presszókban és focistadionban.  Ebben a körben – meglepetés – most arat a vakcinaellenesség és persze nyomában a halál, még jó darabig. Amerikában már ismert fogalom a „vakcina fal”, azaz amikor már mindenkit beoltottak, aki kérte, és mégis óriási néptömegek maradnak oltatlanul. A politikai közgondolkodásban ezt a falat nálunk a kormány már régen felépítette. Most a vírus koronázza meg a művüket.  

Program a szegénység oldására

Talán van remény a nyugdíjasok számára, hogy a közeljövőben végre a valóságban is megbecsülik őket. Talán elindulhat a konkrét intézkedések olyan folyamata, amely, meghaladva az évi pár százalékos emeléseket és kampányszerű adományokat, végre eltörli a jelenlegi nyugdíjrendszer igazságtalanságait és emberhez méltó életet garantál a nyugdíjasoknak. Az MSZP bemutatta „Kormányváltást! Korszakváltást!” című előválasztási programját, melynek hangsúlyos eleme az idős emberekről való gondoskodás. Ez a dokumentum tényekkel és számításokkal alátámasztott konkrét terv arra, hogyan lehet felzárkóztatni a jelenleg rendkívül alacsony nyugdíjakat, a kisebb összegű juttatások eddiginél sokkal nagyobb mértékű, fenntartható növelésével együtt. Talán nem túlzás: az utolsó előtti pillanatban vagyunk. Az általam vezetett Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) számtalanszor kimondta: a „nyugdíjas” mostanra sok esetben a „szegény” szinonimájává vált. A kormány konkrét tettei ordítóan ellentmondanak a megbecsülésről hangoztatott panelmondataiknak. A valóság ugyanis az, hogy a Fidesz-KDNP-kormány 2010 után szegénységi pályára állította a nyugdíjasokat Először is számukra rendkívül hátrányosan és igazságtalanul alakította át a nyugdíjrendszert. Megszüntette a vegyes indexálást, mondván: mostantól csak az infláció számít, a fizetések növekedését nem veszi figyelembe. Pedig a nyugdíjasok ugyanazokat az árakat fizetik a boltban, mint a fizetésből élők, csak közben nem részesülnek a gazdasági növekedés eredményeiből. Ráadásul a kormány – aljas módon – évről évre alultervezi az inflációt, visszatartva a nyugdíjemelés egy jelentős részét. Abszurd és igazságtalan, hogy a Fidesz-KDNP a nélkülöző kisnyugdíjasok pénzét használja csaknem egy évig. A kormány a nyugdíjakra fordított összeg arányát is jelentősen csökkentette: 2010-ben ez a kiadás a KSH szerint a GDP 11,2 százalékát tette ki, 2019-ben viszont már csak 8,3 százalékát. Így egyre több nyugdíjas került a szegénységi küszöb közelébe. 2010-ben 26 ezer idős ember élt a társadalom legalacsonyabb jövedelmű tizedében, de 2019-ben már csaknem 270 ezer. Mintegy félmillió nyugdíjas a létminimumnál is kevesebb nyugdíjat kap. A nyugdíjjárulék-plafon eltörlésével és a csak százalékos nyugdíjemeléssel, valamint a nettó átlagbér és az átlagnyugdíj arányának folyamatos csökkentésével a kormány nélkülözőkre és tehetősekre szakította szét a nyugdíjastársadalmat: idén januárban 80-szoros volt a különbség a néhány kiugróan magas nyugdíj és a legszegényebbek nyugdíjának emelése között. A hamis sikerpropagandán túli világban ezzel a helyzettel nagyjából mindenki tisztában van, de a nyugdíjasok eddig legfeljebb ködös ígéreteket kaptak a helyzetük javítására. Az MSZP előválasztási programjában azonban feketén-fehéren elolvasható egy konkrét terv a nyugdíjasok megélhetési válságának megszüntetésére. Az MSZP világosan leírja, hogy a gazdaság teljesítményéből az idős embereknek is részesülniük kell, ezért a nyugdíjemelés meghatározásánál a keresetek emelkedését is figyelembe kívánjuk venni – vagyis visszaállítjuk a vegyes indexálást. Az is egyértelmű beszéd, hogy mindenki megkapja az inflációnak megfelelő emelést a nyugdíjának arányában, de az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása érdekében átmenetileg (3 évig) az afeletti részt, vagyis a béremelkedés alapján járó összeget egyenlően osztanánk el a nyugdíjasok között. Hasonló megfontolásból azonos összegben adnánk az úgynevezett „13. havi nyugdíjat” is. Egy dologban biztos vagyok: a mai juttatási formánál szolidárisabb megoldásra van szükség. Ezzel kapcsolatban a korábbiakban a NYUSZET is kifejtette a szolidaritás irányába mutató álláspontját. Az MSZP a rokkantellátást visszahelyezné a nyugellátások közé, a jelenleg 28 500 forintos nyugdíjminimum összegét pedig a mindenkori minimálbér 50 százalékában határozná meg, ami így 65-70 ezer forintra emelkedne, miközben a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének bevezetését is támogatja. S hogy honnan lenne minderre pénz? Az MSZP úgy érvel: a rendszerben van forrás, csak át kell azt csoportosítani. Kevesebb propaganda, több nyugdíj - ezt nehezen lehet vitatni, a megértéséhez pedig még közgazdásznak sem kell lenni. Nem állítom, hogy az MSZP nyugdíjasokat érintő programjának minden eleme kompakt módon illeszkedik a NYUSZET tagszervezeteinek elképzeléseihez. Lehet róla vitatkozni, sőt, kell is. De ez a dokumentum remélhetőleg olyan alapot képez, amelyből kiindulva eljuthatunk a nyugdíjrendszer igazságos megváltoztatásához. Bízom abban, hogy ez a program, vagy minél nagyobb része, a hatpárti megállapodás bázisát fogja képezni, mivel itt a középpontban az ember áll, és nem egyes parciális érdekek. Ennek eredményeként a ma még nélkülöző nyugdíjasok sokkal több pénzt kaphatnak, emberhez méltó módon élhetnek. Ez a lehetőség sok idős ember számára felértékelheti egy esetleges kormányváltás tétjét.