Magyar Nemzeti Bank;postapalota;bútorgyár;Matolcsy Ádám;

2021-04-22 06:00:00

Pörög a Matolcsy-biznisz: rejtélyes szállítmány érkezett a jegybank épületébe

A jegybankelnök fiának cégétől kerülhettek bútorok az édesapja által vezetett jegybank épületébe, de azt senki nem hajlandó elárulni, milyen úton és mennyiért.

A végéhez közeledik a fővárosi Széll Kálmán téren álló impozáns szecessziós épület, az egykori Postapalota felújítása, több jel is arra utal: elkezdődött az ingatlan bebútorozása. Nemrégiben ugyanis teherautók álltak be az udvarra, amelyekből bútorokat pakoltak le. A lapunk birtokába jutott fényképeken jól kivehető az egyik kocsin lévő felirat: a szállítmány a Balaton Bútor Kft.-től érkezhetett. 

Azért pikáns, hogy pont ennek a cégnek a teherautója szállított a volt Postapalotába – jelenlegi nevén Buda Palotába –, mert a veszprémi székhelyű vállalkozás nem akárkié: 2015 óta Matolcsy Ádám érdekeltsége. Az épületet pedig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) birtokolja, amelynek vezetői pénztörténeti múzeumot és a gazdasági ismeretek megértését segítő modern látogatóközpontot álmodtak az egykori Moszkva térre. Mint közismert, a jegybank 2013 óta hivatalba lévő elnöke Matolcsy György, Matolcsy Ádám édesapja. A szállítás azért is furcsa, mert a bútorgyár ifjú tulajdonosa négy éve még határozottan azt mondta a fő kormánypárti napilapnak: „színre lépésemet követően próbáltunk odafigyelni arra, ne induljunk olyan közbeszerzésen, amely miatt támadható a Matolcsy név. Éppen azért nem koncentráltunk a belföldi piacra, termékeink nyolcvan százaléka exportra ment”.

Kérdéseinkre válaszolva Matolcsy Ádám nem cáfolta, hogy az ő bútoraik kerültek a Buda Palotába, de hangsúlyozta, tartja magát korábbi nyilatkozatához, hogy „a Balaton Bútor Kft. nem indul olyan közbeszerzésen, ahol a kiíró a Magyar Nemzeti Bank vagy annak bármilyen leányvállalata”. Igaz, azt is hozzátette: a gyár „partnerei közt is szerepel kereskedő, viszonteladó, aki tovább értékesítheti a termékeinket, de ennek utóéletét cégünk nem követi nyomon”. Ennek némileg ellentmond, hogy az udvarra a felirat szerint a Balaton Bútor autója állt be, s nehezen elképzelhető, hogy a saját teherkocsijaik mozgásáról a cégben nem tudnak. 

Ami a közbeszerzéseket illeti, Matolcsynak formálisan akár igaza is lehet. A Széll Kálmán téri felújítási projektet ugyanis az MNB tulajdonában álló MNB-Ingatlan Kft. fogja össze. Márpedig a Közbeszerzési Döntőbizottság a közbeszerzési törvény hatálya alá nem tartozó állami tulajdonú cégnek minősítette korábban az MNB-Ingatlan jogelődjét. Az MNB-Ingatlan a kivitelezéssel a Raw Development Kft.-t bízta meg, amely a teljes külső és belső munkálatokat végzi és szervezi. A Népszavával az MNB-Ingatlan azt közölte: „nincs és nem is lehet ráhatása”, hogy a részfeladatokat kivel végezteti el az ingatlan – beleértve a Pénzmúzeum és Látogatóközpont – teljes bútorozását 2,484 milliárd forintért vállaló Raw Development. 

A HVG korábban arról írt, hogy ez a cég rendszeres szereplője az MNB ingatlanfejlesztési projektjeinek, korábban százmilliós tételekben kapott hasonló megbízásokat, ez egészült ki tavaly az épp a Buda Palota mellett épülő új Széll Kálmán téri aluljáró közel egymilliárd forint értékű megépítésével. A Raw Development építette évekkel ezelőtt Matolcsy Ádám balatoni nyaralóját, illetve újította fel az akkoriban a használatában lévő fővárosi luxuslakást is. A cég 2013-ig Matolcsy György unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltsége volt.