Élő látlelet

A 15 éve meghalt Balkay Géza felzaklató személyiség volt színpadon és civilben egyaránt. Zsenitudattal rendelkezett. Túl akarta szárnyalni Latinovits Zoltánt, Őze Lajost, Kálmán Györgyöt. Veszélyesen akart élni, és ezt is tette, mint aki állandóan ott lavíroz a szakadék szélén. Játszik a halállal, megmérkőzik vele. Ahogy csatát vív az alkohollal is. Minél többet akar legyőzni belőle. Kihívja magát a sorsot. Saját vagy netán mások életét is kockáztatja. Komolyan veszi, hogy „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”. A poklot akár meginvitálja magához. Úgy érzi, hogy egyfolytában korlátokat akarnak szabni neki, de ő ezt nem hagyja. Ha át akarja úszni a Dunát, és azt mondják neki, hogy az veszélyes, csak a bójákig ússzon, esze ágában sincs tiszteletben tartani ezeket. Úgy véli, a bóják tartsák tiszteletben őt. Féktelen. Olykor gátlástalan. Nem ismer mértéket italban, cigarettában, nőzésben. Habzsolja az életet, miközben pusztítja magát, és ezzel nyilván árt a környezetének is. Ez némiképp Latinovits utánzó póz is, amibe bele lehet merevedni. De valószínűleg belőle is fakadt. Ki akart tűnni, fel akart tűnni. Nem bírta volna, hogy a szürkék hegedőse legyen, és nem is volt az.

Egyszer azt nyilatkozta nekem, hogy ahová beteszi a lábát, ott vagy botrány lesz, vagy fantasztikus produktum jön létre. Volt része mindkettőben bőven. Platonov vált az emblematikus szerepévé. A valaha nagyra hivatott ember, aki elkótyavetyéli a tehetségét, csak falusi tanító lesz belőle. Ő is rombolja magát, rendszeresen, behatóan a pohár fenekére néz. Semmiben nem leli igazán örömét, szétdúlja a környezetét, lehetőségeket, vágyakat hiúsít meg, totális ronccsá válik. És mégis marad benne sok vonzó, érződik a talentuma. Derékba tört élete dacára tapadnak rá a nők, fel-felcsillan a férfiassága, a szelleme, aztán megint összeroskad ugyan, de akkor állandóan meg akarják menteni. Ez dühíti, begorombul, és ez is lehet vonzó, mindenképpen izgalmasabb, mint a hétköznapok fásultan unalmas szürkesége.

Balkay tényleg ilyen volt. Láttam hajnali háromkor bepiálva, és még ekkor is „keringtek” körülötte többen, nem csupán nők. Elviselhetetlen volt, de érdekesebb mindannál, ami más egyéb a helyiségben történt. A

Katona József Színház, amit szeretett, és az ő útja 11 év után, törvényszerűen elvált. A századik előadás még éppen megvolt, aztán a Katona társulata a közelmúltig nem vette elő Csehov fiatalkori, szertelen, lázas hevületű darabját. Aznap délelőtt, amikor utoljára játszotta Platonovot, interjút készítettem vele a Magyar Hírlapba. Például ezt mondta. „Az eddigi színészi korszakomnak az összegzése. Az életem, a válásom, az alkoholizmusom, a cigarettázásom, a nőügyeim, a színházról alkotott véleményem. Ez így, ahogy van, egy látlelet. Nagyon nehéz elviselni, hogy valaki élő látleletként rohangál a színpadon, s megmutatja, hogy ilyenek az emberek.” A nézőtérről, ha éppen formában volt, ezt egyáltalán nem volt nehéz elviselni, éppen ellenkezőleg, maradandó, felejthetetlen élményeket szerzett.

Hamar tudott szétesett embereket erőteljesen játszani. Az azóta hirtelen bezárt Ódry Színpadon Christopher Hampton Teljes napfogyatkozás című darabjában, Balikó Tamás ütős rendezésében Verlaine, Kaszás Gergő pedig Rimbaud, a se veled, se nélküled, egymásról a bőrt lenyúzó kapcsolatban. Balkay már ekkor csaknem teljes vértezetében áll a vártán. Utólag tudjuk, hogy erre szüksége is volt, hiszen rövidre szabott volt az élete, ezért szerencsés, hogy hamar berobbant a pályára. Bizonytalan, gyenge Verlaine-t mutatott, akit túl könnyen befolyásol Rimbaud, szeretet-utálat párharcukban többször maga alá gyűr. A két színész bámulatosan inspirálta egymást. Fantasztikus kettőst alkottak. Hidegből melegbe rántottak bennünket, a pillanat tört része alatt, akár egyszerre játszották el a lentet és a fentet, a teljes letargiát, és a boldogság felvillanó reményét.

A főiskola után Kaposvárra szerződik, az ottani teátrum nevezetes korszakában, és többek között eljátssza, Gombrowicz Esküvő című, nálunk akkoriban fölöttébb szokatlan drámájának főszerepét, Henryket. Aki, mint Hamlet, visszatér otthonába, és hasonlóan iszonyú állapotokat talál. Neki is helyre kellene tolnia a kizökkent időt, meg kellene vívnia a környezetével. Balkaynak Gombrowicz gyönyörűséges, szerteágazó szóáradatával is pazarul sikerült megvívnia, ahogy a szerep nagyszerű összetettségével. Olykor a közönség kegyeiért is harcolnia kellett, mert az Ács János által remekül rendezett, a közönség jelentős része számára furcsának ható produkciót sokan elutasították. Előfordult, hogy alig ültek a nézőtéren, miközben meglehetősen komoly volt a szakmai siker. Az ilyesmi is edzi a színészt. Bízva a produkció igazában, akár széllel szemben játszani, meggyőzni a nézőket, hogy fontos, élményt adó előadást látnak.

Az is lehet, hogy ez testhezálló feladat volt neki, hiszen tulajdonképpen lételeme volt, hogy folyvást széllel szembe megy, és ezzel is roncsolja magát. Az önsorsrontásban társra lelt Ternyák Zoltánban, akinek Hamlet alakítása vált emblematikussá, és akinek alkohol-problémái ugyancsak közrejátszottak abban, hogy el kellett hagynia a Katonát. Kebelbarátokká váltak. Lelki testvérekké, ivócimborákká. A fiatalabb, szintén bámulatosan tehetséges kolléga, jobban haladt az önpusztításban. Nem egészen 40 év adatott neki.

Balkay pedig egy idő után mintha kezdett volna kimászni a gödörből. Társra, feleségre lelt, Lábán Katalin, az RS9 Színház igazgatójának személyében. Viszonylag jó passzba került. Megvalósította régi, nagy álmát, rendezhetett az RS9-ben. Színpadra állította a Liliomot és két Shakespeare-t, a Cymbelinet, a Periclest. Ha fellépett, akkurátusan vigyázott rá, hogy véletlenül se terjedhessen róla az, ami régebben, hogy alkoholproblémái miatt veszélyezteti az előadások megtartását. Már-már úgy tűnt, hogy láthatjuk majd idős, megbecsült színészként, akár Lear királyt játszani. Sajnos nem így alakult. A módszeresen agyongyötört test 54. életévében felmondta a szolgálatot. Otthon, ágyban, párnák közt, akkor, amikor éppen aludt, nem küzdött semmivel, megállt a szíve.

Nem maradt akkora legenda utána, mint Latinovits után. Akik látták színházban, biztosan emlékeznek rá, filmen nyújtott teljesítménye pedig most is tanulmányozható. Nem lett nagyobb a példaképeinél, de azért így is éppen elég nagy volt.