költségvetés;MNB;nyereség;forintgyengülés;

2021-04-23 15:20:40

Óriásit kaszáltak Matolcsyék a gyenge forinton

A Magyar Nemzeti Bank tavaly is kiemelkedő, 255,4 milliárd forint nyereséget ért el – közölte a jegybank.

A közleményből nem derült ki, hogy minek köszönhető a jelentős haszon, ám az elmúlt években a jegybank a forint leértékelődés kaszált hatalmasat. Ez feltehetőleg tavaly sem volt másként, hisz a forint az euróval szemben egy év alatt tíz százalékot vesztett az értéből, ami a devizatartalékon keresztül átértékelődési nyereséget jelent a jegybanknak. 

A jegybank közleményéből kiderül, hogy az MNB eredménye 2013 óta folyamatosan pozitív és az elmúlt évben a 2019. évi kimagasló szint közelében alakult. Az MNB igazgatósága a nemzetgazdasági érdekeket és a korábbi évek nyereségéből felhalmozott jegybanki tartalék szintjét figyelembe véve arról döntött, hogy a jegybank a 2020. évi nyereségének csaknem teljes egészét – 250 milliárd forintot – osztalékként befizeti a költségvetésbe.

2013 óta a jegybank immáron negyedik alkalommal döntött osztalékfizetésről a 2015. évi és 2018. évi eredményéből történő 50-50 milliárd forintos, illetve a 2019. évi eredményből történő 250 milliárd forintos befizetést követően, így az elmúlt években összesen 600 milliárd forint osztalékot fizetett be a költségvetésbe.