Novák Előd;pride;

2021-04-26 22:14:40

Versenyfutás a Pride-helyszínekért

Egymásnak feszült Novák Előd és a Pride szervezőcsapata.

Lefoglalta a Budapest Pride Felvonulás elől a főbb budapesti közterületeket a Mi Hazánk több tucatnyi bejelentéssel – jelentette be hétfőn Novák Előd, a párt alelnöke. A Mi Hazánk az egyetlen párt, amely a „homoszexuális propagandafelvonulás” betiltását követeli – büszkélkedett. Hozzátette, hogy a hatóság jogvitára hivatkozva még nem hozott döntést az ügyben.

A július 24-ére meghirdetett felvonulás szervezői a közösségi oldalukon ellenben állították, hogy a Novák Előd által vágyott jogvita egyszerűen nem létezik, nem foglaltak le előlük semmit. A Budapest Pride Felvonulás – mint minden tüntetés – a gyülekezési törvény hatálya alá tartozik. Ha két demonstrációt azonos időpontra és helyszínre jelentenek be, akkor a gyülekezési törvény azt részesíti előnyben, aki hamarabb tette meg a bejelentést. „Ezek pedig mi voltunk” – hangsúlyozták a szervezők.

A járványhelyzet miatt jelenleg tilos tüntetést szervezni, ezért a rendőrség úgynevezett feltételes tiltó határozatot adott ki a bejelentett gyűlésre, ami hatályát veszti akkor, amikor megszűnik a gyülekezések ideiglenesen tilalma.

A szervezők tájékoztatása kitért arra, hogy igazából sajnálják Novák Elődöt és „minden olyan politikai szereplőt, akitől több évtizedes közéleti szerepvállalás után is csak annyira telik, hogy ledarál egy mesekönyvet, hazugságokkal hergel a Budapest Pride Felvonulás ellen, vagy szivárványzászlókat lop”.