Hajógyári-sziget;Demeter Szilárd;

2021-04-26 19:50:38

Lecserélnék a Hajógyári-sziget silány állapotban lévő hídjait

Úgy tűnik ráncba szedik a gyakorlatilag Demeter Szilárd hűbérbirtokává váló területet.

- közölte hétfő délutáni posztjában a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke. Bús Balázs - aki korábban Óbuda polgármestere volt azt írta Facebook-bejegyzésében: a H-híd (ez található az Árpád-hídhoz legközelebb - a szerk.) fejlesztésével a Fő téren lévő Zichy-kastély, mint a kulturális negyed kapuja, kétszintű gyalogos híddal kapcsolódik össze a jövőben a Hajógyári-sziget központi területével.

Így a Fő térről és a Szentlélek térről könnyen elérhetővé válnak a leendő kulturális negyed galériái, próbatermei, koncerthelyszínei, valamint a jövőbeli éttermek, illetve kávézók.

Egyúttal elindult a gondolkodás arról, miként lehetne hasznosítani a Déli összekötő vasúti híd most elbontott elemeit a Hajógyári-szigeten. "Első lépésben azt néztük meg, hogy a hídelemek gyalogos-kerékpáros teherre alkalmasak-e: a válasz igen. Második lépésben azt vizsgáltuk, hol használhatók fel. Mivel közúton nem használhatók, és a Ráckevei-Soroksári Duna-ág zsilipjén nem férnek át, a fő Duna-ágon kerestünk hasznosíthatósági helyet, a Főváros hivatalos tervei szerint. Ennek megfelelően találtuk meg az Óbudai-szigetet, ahol már egyszer, az 1953-ban elbontott korábbi K-híd darabjait fel is használták elődeink (ez a mai K-híd)." - nyilatkozta a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója az Indexnek. Vitézy Dávid hozzátette, az egyik lehetséges helyszín a H-hídtól délre egy kétszintű gyalogos-kerékpáros híd lenne, amely a Duna mellékága, a Gróf Esterházy-rakpart és a HÉV- vágányok felett épülne meg.

A K-híd esetében pedig azt nézik meg, hogy (ugyancsak a Déli összekötő elbontott szerkezetének utóhasznosításából) a jelenlegi híd helyére két nyomú, új közúti híd létesíthető-e. 

Mint lapunk is megírta, a területre Demeter Szilárd, a kormányzat fő kultúrharcosa álmodta meg az új popkulturális központot, rengeteg állami pénzzel megtámogatva. Ennek jegyében az A38-hajót is ide tervezi felúsztatni, ami jelenleg a Petőfi-híd lábánál található.