Kína;Csillag István;Fudan Egyetem;

2021-04-29 13:22:00

Csillag István úgy véli, a magyar kormány mindent megtesz, hogy adósságba verje az országot

A korábbi gazdasági miniszter szerint a Fudan Egyetem budapesti kampuszára szánt kínai hitel csak azért lehet vonzóbb, mert így nem kell megfelelni az uniós feltételeknek.

Erről beszélt Csillag István közgazdász a Klubrádió Esti gyors című műsorában. A szakértő szerint a kormány érvelése azért sem helytálló, mert a koronavírus-járvány miatt Magyarország már biztosan eladósodott. Itt egy Durván 5 ezer milliárdos tételről van szó, ami a GDP 10 százalékát teszi ki. A szakember elmondta, a kormány mindent megtesz, hogy adósságba verje az országot Kína felé.

Csillag István összehasonlította a Közép-Európai Egyetemet és a Fudan leendő budapesti kampuszát. Előbbi esetben Soros György saját pénzén hozta létre a CEU-t, magyar embereknek adott munkát, akik felépítették az intézményt. Ezzel szemben a kínai egyetemre Magyarország vesz fel kínai hitelt, és kínai dolgozók, kínai alapanyagokból építik azt fel. Úgy látja, hogy az uniós támogatásoknál elfogadott renddel szemben a kormány jobban szeret az autoriter hatalmaknak, mint Oroszországnak, vagy Kínának fizetni. Hozzátette, ezzel szemben a többi tagország azonban inkább az európai családot választja, mert itt olcsóbb a pénz, világosabbak a szabályok. A kínai hitel pedig azért lehet előnyös a kormánynak, mert így nem kell az uniós feltételeknek megfelelni.