18+;letartóztatás;szexuális bántalmazás;kiskorú veszélyeztetése;abúzus;

2021-04-29 16:31:40

Tragikus történet: másfél éven át szexuálisan bántalmazta testvérük 3 és 4 éves gyermekeit két „nagybácsi”

A pszichológusi vélemény szerint a gyerekek élményszerűen számoltak be a velük történt borzalmakról, amelyeket legfiatalabb testvérük, a még csak 1 éves kislány is végignézett.

Lánytestvérük kisgyermekeit közel másfél éven át szexuálisan bántalmazta két „nagybácsi”. A jelenleg 24 éves B. Lajoson és 18 éves öccsén, B. Józsefen április 20-án ütöttek rajta a rendőrök – írja a police.hu a borzalmas büntetőügyről. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 2019 őszi gyámhivatali jelzés alapján kezdtek foglalkozni az üggyel.

Pócsikné Csatai Mária százados, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának kiemelt főnyomozója a megdöbbentő bűncselekmények elkövetőiről elmondta: a fiatal gyanúsítottak (közülük a kisebbik, az adatok szerint egyébként a brutálisabb, a bűnesetkor még kiskorú volt) általában rokontól rokonig vándorolt Kál és Kompolt között. Előző településen édesanyjuk és az egyik lánytestvérük, Kompolton pedig a három sértett gyermek édesanyja, ahol az idősebbik testvért fogták el abban a házban, ahol többször, felváltva erőszakolták a kicsiket.

A tragikus történethez az is hozzátartozik, hogy a gyerekek gondozóik körében sem voltak biztonságban, minden értelemben elhanyagolták őket, és alultápláltságukat is megállapították. Ezért is vette ki a gyámhatóság kompolti édesanyjuk gondozásából a kicsiket, akik káli nagynénjükhöz kerültek. Ám Ő, mint kijelölt gyám hétvégenként visszaengedte a gyerekeket az anyjukhoz. Ezért a hatóság később nevelőszülőnél helyezte el őket, aki nem boldogult velük.

Állítása szerint magatartásukat átjárta a trauma miatt átélt szexuális túlfűtöttség. Vallomásából kiderült, hogy a borzalmak, amiket a gyerekek átéltek, nem maradtak nyomtalanul, viselkedésük korukhoz viszonyítva a normalitástól lényegesen eltért, érettségükhöz mérten torz magatartásmintákat mutattak. 

A rendőrség „következtetése” szerint a család tagjai „túlnyomó többségben aluliskolázottak, többen fogyatékkal élők, és minden értelemben a társadalom elmaradottabb, szegény rétegébe tartoznak”.

Az idősebb gyanúsítottat, B. Lajost – akit egy másik ügyben szeméremsértés miatt már régóta köröztek – Nyáregyházán fogták el.

A testvérpárt kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett, a 12. életévét be nem töltött, befolyása alatt álló személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanújával vették őrizetbe, és múlt csütörtökön a bíróság le is tartóztatta őket. Ellenük a büntetőeljárás további bizonyítékok beszerzésével folytatódik.