„Már háromszor is apám gyűrűje segített”

A járvány idején roham nem volt, de vannak olyan térségek, ahol sokan az utolsó vagyontárgyaikat kényszerültek pénzzé tenni.

– Nincs semmi változás – állítja az egyik pécsi zálogház eladónője, amikor arról kérdezem, hogy az egy éve tartó járvány miképp befolyásolja a zálogházak bevételét.

– A Covid miatt sok cég félgőzzel működik, és elbocsátások történtek. A munka és pénz nélkül maradók nem szorulnak rá jobban a zálogházakra?

– Lehet, hogy rászorulnának, de nem jönnek. Kisebb a forgalmunk.

– Akkor mégiscsak van változás…

– Igen, rosszabbul megy a zálogszakma – ismeri el immár a hölgy.

Amúgy a pécsi üzletekben tapasztalt mozgás is ezt erősíti. Három napon át többször odanéztünk a pécsi belváros három zálogházához, és egyszer sem találkoztunk olyan emberrel, aki épp beadott vagy kiváltott volna valamit. Ha volt is bent kuncsaft (egynél több soha), az illető azért jött, hogy új ékszert vegyen, hisz a zálogházak ezzel is foglalkoznak.

Az egyik eladó úgy vélte, hogy az emberek az elhúzódó járvány hatására óvatosabbakká váltak. Kevésbé merik behozni a „családi ezüstöt”, félnek, hogy többé nem tudják kiváltani. Korábban visszatérő ügyfelek voltak azok, akiknek valamilyen befektetéshez, ház- vagy autóvásárláshoz azonnal kellett 1-2 millió forint, és körülményesnek tartották ezt a banktól kérni, inkább beadták – gyakran erre a célra spájzolt – ékszereik egy részét. Nos, ezek az ügyfelek eltűntek, mintha most ők se tudnák, mibe kell fektetni, mi hozza majd a járvány levonulása után a pénzt. Pár éve az is tipikus volt, hogy valaki azért adta be az ékszereit, mert külföldre ment dolgozni, s az utat és az első hónapok megélhetését, a kinti albérlet díját a záloghitel fedezte. Ám – a külföldi álláshirdetések Coviddal összefüggő megfogyatkozása miatt – kevesebben vágnak neki a határnak, így ez a szokás is visszaszorult.

Mivel a 2020. március 18-a előtt felvett záloghitelekre is érvényes a hitelmoratórium, azok, akik az említett dátum előtt adták be ékszereiket, haladékot kaptak a kiváltásra. És általában élnek is vele, nem sietnek a kiváltással. Volt eladó, aki úgy vélte, hogy az egy éven túl bentragadt értékek nagyobb felét már nem is fogják kiváltani. Ezek az ügyfelek nem azért hagyják bent ékszereiket, mert élvezik, hogy a moratórium miatt nem emelkedik a törlesztés, hanem azért teszik ezt, mert nincs pénzük, és sehonnan se tudnak új kölcsönhöz jutni. Úgyhogy az ő ékszereiket eladják majd.

Tegyük hozzá: a zálogházak nem abban érdekeltek, hogy értékesítsék ügyfeleik náluk hagyott értékeit. Az egyik zálogház-tulajdonos a következőket mondta:

– Nekem fáj, ha valaki nem tudja kiváltani a zálogát, mert amögött mindig egy dráma van. Azt szeretjük, ha az ügyfeleink sikeresek, ha jönnek a cuccaikért, és felszabadult arccal kiváltják. Nekünk üzletileg is rossz, ha bent ragad egy zálog. Azt eladjuk, néha veszteséggel. Nekünk az a jó zálog, ami visszajár. Azon többször is keresünk: ahányszor csak kölcsönt adunk rá. Amit eladtunk, az már nekünk se hoz többé pénzt.

Egy kaposvári bizományi vezetője úgy vélekedik:

– Akad olyan ékszer, amit még 2019 decemberében adott be hozzánk a tulajdonosa, s ez után csak az alap 8,6 százalékos kamatot tudjuk felszámolni, így nem is nagyon törekszenek rá, hogy kiváltsák – magyarázza.

Ő úgy tapasztalta, hogy járvány alatt nem a forgalom, inkább az ügyfélkör változott, ő legalábbis a korábbinál több vendéglátóiparban dolgozóval – pontosabban: nem dolgozóval –, fodrásszal, kozmetikussal találkozott.

– A vállalkozók közül pedig előfordult, hogy valaki behozta az összes családi ékszert, hogy tudja fizetni az embereit – mondja a zálogházvezető, s azzal folytatja: – Bár törtarany-, valamint -ezüstáron nagyjából tíz százalékkal többet kapnak, ha eladják egy erre szakosodott helyen, a többség jobban szereti a zálogba adást, hiszen akkor többször is pénzt láthat az ékszeréből, ráadásul nem kell végleg megválnia tőle.

Így gondolkodott Miklós is, aki apja pecsétgyűrűjét vitte zálogba. A 47 éves férfi nem akart megválni a családi emléktől, viszont a járműadóját másként nem tudta volna befizetni.

– Pincérként dolgoznék, de jelenleg csak elvitelre működik a konyhánk, s a rendelések felvételére osztottak be, ami azt jelenti, hogy a normál fizetésemnek nagyjából csak a felét tudja fizetni a tulajdonos. Persze ennek is örülök, hiszen nem kerültem utcára, de így, ha a havi rezsi mellett akad még valami fizetnivaló, akkor gáz van. Már háromszor is apám gyűrűje segített. Persze amint lehet, kiváltom. Inkább az autót adnám el végleg, mint ezt – fogadkozik a férfi.

– Három-négy, korábban viszonylag jómódú ügyfelem is azzal keresett meg az utóbbi hetekben, hogy vegyem vissza tőlük az általam készített ékszereket, és lehetőleg ne olvasszam be azokat, mert ha valamikor tudják, visszavásárolják. Mondtam nekik, hogy erre nincs mód, az ilyen ügyekkel a zálogházak foglalkoznak, de döbbenetesnek tartottam, hogy biztosnak tűnő egzisztenciák olyan mértékben omlottak össze a koronavírus-járvány miatt, hogy már az ékszereiket is el kellett adniuk – meséli egy borsodi településen dolgozó ékszerész. Hozzáteszi, nála az utóbbi hónapokban megnőtt azoknak a száma, akik megvásárlásra ajánlottak fel aranygyűrűt, nyakláncot, karkötőt. Ez azt jelenti, hogy nagyon sokaknak elfogytak a tartalékaik, és már az utolsó, értékké tehető vagyontárgyaikhoz nyúltak, még akkor is, ha csak alacsonyabb felvásárlási áron, törtaranyként tudták azokat értékesíteni. Szavai szerint sokan - főleg a kisebb városokban - inkább azért keresnek fel ékszerészeket, és adják el nekik a nemesfémeket, mert a zálogház a középosztály körében egyfajta szégyellnivaló dolog, s egy közmegbecsülésnek örvendő utazásszervező vagy egy jó nevű étterem munkanélkülivé vált alkalmazottja nem szívesen mutatkozik úgy, hogy épp a „bizományiból” lép ki az utcára.

Akik a koronavírus-járványt megelőzően is úgy próbáltak lavírozni fizetéstől fizetésig, netán segélytől segélyig, hogy „zaciba csapták a családi ezüstöt”, azok számára a pandémia időszaka sem hozott különösebb változást. Számukra az, hogy hónap végén beviszik az ékszert, majd a következő hónap elején vagy közepén magasabb áron visszaváltják, már-már rutinszerű – összegzi megfigyeléseit egy zömmel romák lakta Heves megyei falu polgármestere.

– Csak az arany, ami fénylik – mondja egy budapesti ékszerzálogos. – Ezüstöt nem érdemes behozni, azért borzasztóan alacsony kölcsönt lehet kapni, a drágakővel pláne nem érdemes kísérletezni, a legtöbb zálogos nem igazán ért hozzá, nem is foglalkozik vele.

Szerinte a koronavírus okozta bezártság az üzletre is jócskán rányomta a bélyegét, így alig van forgalma.

– Az egész üzlet úgyszólván befagyott tavaly óta – mondja, s még a magyarázatot is megadja, mi állhat ennek hátterében. – A magyarok már a nagy világválság idején felélték a megtakarításaikat, akkor, 2008 után volt is egy nagy meglódulás a zálogházak forgalmában. Akkor tényleg előkerültek a megörökölt családi ékszerek. Mostanra viszont elfogytak, és már nincs is mit megörökölni. Ma, ha jön is valaki, akkor jobbára csak kisebb csecsebecséket, ballagásra, szülinapra kapott aranygyűrűt, nyakláncot hoz.

A zálogos szerint az is baj, hogy már vásárló is alig akad. Az utolsó jó év szerinte 2019 volt:

– Ma pedig mi van? Ünnepnap, ha háromnál többen rám nyitják az ajtót!

Az egyik legnagyobb hazai zálogos cég, a BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. saját, belső felmérései is a körúti zálogosok tapasztalatait támasztják alá. Az emberek jellemzően kisebb értékű tárgyakat adnak zálogba, így átlagosan 60 ezer forint a zálogkölcsön összege, amit jellemzően kilencven napra vesznek fel. A BÁV-nál 95 százalékban aranytárgyakat adnak be zálogba, az ügyfeleik leggyakrabban háztartási gépek javítására, cseréjére veszik fel a zálogkölcsönt.