Előfizetés

Kép s miling!

Oenzoe doeg, stop, megbocsaatok, stop! – szavalta kajánul apám minden alkalommal, ha kamaszlányos lelkibánatokról esett szó. Nekem meg még pólóm is volt, saját készítésű, a következő felirattal: Kép s miling! A két szövegből összerakható a távirat utóbbi fél évszázadának története. Azok az évtizedek, amikor a - ha már nem is morzejelekkel, de géptávíróval továbbított - sürgönyök valóban az üzenetközvetítés leghatékonyabb módját jelentették, egyszerűen mert vagy a küldőnél, vagy a fogadónál garantáltan nem volt telefon. Így aztán felnőtt néhány nemzedék Magyarországon, amely táviratból értesült születésről és halálról, katonai behívóról és egyetemi fölvételről, lánykérésről és szakításról. Vagy akiket – mint engem egy gimnáziumi jóbarátom – táviratban vigasztaltak heveny világfájdalom idején. S mivel a postán feladott sürgönyt ekkor már telefonon is beolvasták a címzettnek – ha volt neki -, az üzenetet, miszerint Keep smiling! Kép s miling! formában tolmácsolta nekem egy szenvtelen női hang. Harminc év volt, nem több. A hetvenes évek végén még a pesti gimnáziumokban telexkezelői tanfolyamot is lehetett végezni, legyen egy biztos szakmája annak a lánynak-alapon. Tíz évre rá jöttek a telefaxok, újabb húsz év elteltével pedig az ember odaállt a fénymásoló mellé, és ha bírta idegekkel, előbb vagy utóbb beszkennelte és bármilyen mailcímre továbbíthatta a gépbe helyezett iratot. Nem a Magyar Posta az első, amely pontot tett egy korszak végére, és megszüntette a táviratot: korábban így járt el Indiától Németországig számos állam nemzeti postahálózata. A fiatal nemzedékek talán csak onnan tudták meg, hogy létezett valaha ilyen, hogy most elsiratjuk. A döntés gazdaságilag érthető, nem szól ellene józan érv. Bárcsak elmondhatnánk ezt a Posta azon elhatározásáról is, hogy járványidőn, választási kampányban nem viszi ki többet az előfizetett napilapokat.  

Nézzetek magatokba

Magyarországon 1944 áprilisának utolsó napjaiban vagonírozták be az első zsidó transzportokat, hogy a náci haláltáborokba szállítsák az ártatlanul halálra ítélt embereket, ám a német megoldóemberekkel lelkesen együttműködő magyar hatóságok nem várt ellenállásba ütköztek: Kistarcsán és Bácstopolyán, ahonnan az első halálvonatok már indulásra készen álltak, egyszerre csak megjelentek a keresztény egyházak tiltakozó papjai. Amikor a dühös papok megérkeztek, a németek és a magyarok már azt hitték, hogy végeztek: addigra mindenkit feltuszkoltak a szerelvényekre, de előtte gondjuk volt arra, hogy mindenkit kiraboljanak, ugyanis a halálba induló emberektől még az utolsó kenyérmorzsáikat is elszedték. Ebbe az önfeledt munkába rondítottak bele a magyar keresztény papok, akik feszülettel a kezükben jöttek a zsidókat megmenteni. Egy országszerte ismert katolikus püspök a kistarcsai vasútállomáson odaállt a vonatszerelvény elé, és azt vágta a deportálást levezényelni szándékozó Hermann Krumey képébe (Magyarországon ő volt Adolf Eichmann helyettese), hogy innen csak akkor indulnak el a zsidókkal megrakott vagonok, ha őt is elviszik velük együtt, de ezt nem ajánlja, mert mögötte ott áll a pápai állam és a nemzetközi világ. Nemcsak Herman Krumey lepődött meg, hanem a jelenlévő magyar csendőrök és MÁV-alkalmazottak is, akik jól ismerték a katolikus püspököt a rádióból és az újságokból, tudták, hogy Magyarországon irtózatosan népszerű, úgyhogy abból csak a bonyodalom lesz, ha ez a dühös pap a zsidók mellé felszáll a vonatra. Súlyosbította a helyzetet, hogy a püspök mögött feltűntek további papok is, mindegyik reverendában és feszülettel a magasra tartott kezében, s kezdtek mögöttük a keresztény hívek is összegyűlni, akik úgy gondolták: nekik az ártatlanok oldalán álló papok mellett a helyük. A németek ideges telefonálásba kezdtek. A csendőrök is ideges telefonálásba kezdtek. A vasutasok is ideges telefonálásba kezdtek. Közben egyre csak gyűltek a papok köré a magyar keresztény hívek, és azt kiabálták, hogy ha felrakják a papjaikat a szerelvényre, akkor rakják fel őket is, mennek együtt, mert azt a gyalázatot nem hagyják, hogy magyar területről ártatlan magyar zsidókat vigyenek külföldre megölni. Az ideges telefonálás vége az lett, hogy Hermann Krumey odaintett a vasutasoknak: az a felsőbb utasítás, hogy egyelőre várjanak. Egy óra múlva újabb felsőbb utasítás jött: az összegyűjtött zsidókat le kell szállítani a szerelvényről, és meg kell várni az újabb felsőbb utasításokat. Így menekültek meg a magyar zsidók Auschwitzból. Ha azt hiszitek, hogy amit fentebb leírtam, csak rossz vicc, akkor gondoljatok arra: Bulgáriában a fentebb leírt módon menekültek meg a már bevagonírozott zsidók. A vasútállomásokon tiltakozó papok jelentek meg, és közölték, hogy a bolgár zsidókat nem vihetik sehová, vagy ha mégis elviszik őket, akkor ők is mennek velük. A bátor kiállás vége az lett, hogy a reggel kiadott indulási parancsot délre már visszavonta a cár. Nézzetek most magatokba. 
Súlyosbította a helyzetet, hogy a püspök mögött feltűntek további papok is, mindegyik reverendában és feszülettel

Számmisztika

A gazdasági sajtó gyakran alkalmazza kiemelésként a hét számát, amely 2021 áprilisának utolsó napjaiban Magyarországon: 0,6. Kétszeresen is. Először úgy szerepel, mint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jegybankárai által korántsem dicséretes makacssággal 2020 júliusa óta változatlan szinten  tartott alapkamat százalékos mértéke. De beleütközünk ebbe a számba akkor is, amikor a pénzügyi államtitkár  meglebegteti az időskorúak előtt, hogy a vírushelyzetre való tekintettel ugyancsak 0,6 százalékos, pótlólagos nyugdíjemelést hajt végre a kormány, feltehetően júniusban, januárig visszamenőleg. A soron kívüli intézkedés oka pedig nem más, minthogy a 2021-re tervezett, évesített 3,0 százalékos infláció már most 0,6 százalékkal magasabb a költségvetési törvényben rögzített kormányzati várakozásnál. Attól pedig ezúttal tekintsünk is el, hogy nincs ma Magyarországon olyan épeszű, az árak alakulását akár csak felületesen szemlélő ember, aki egy esztendeje elhitte, hogy idén a pénzromlás mértéke nem haladja majd meg a 3,0 százalékot. Már csak azért sem, mert a 2020-ra számított nyugdíjas infláció mértéke is elérte a 3,8 százalékot. Ami nem  csoda, hiszen a KSH hivatalos adatai szerint az elmúlt évben alig-alig akadt olyan hónap, amikor az élelmiszerárak - évesítve - ne drágultak volna legalább 7 százalékkal. A szociális érzékéről közismert kormány pénzügyi államtitkára ezenközben azzal dicsekedett, hogy az arcpirítóan alacsony mértékű korrekció egy átlagos nyugdíjasnak akár évi (!) 10 ezer forintos többletbevételt is hozhat. A jegybank alapkamatának mértéke - esetünkben a 0,6 százalék - és a várható infláció között normál körülmények  között szoros a kapcsolat. Az MNB-nek ugyanis a legfőbb feladata, hogy Magyarország pénzügyi stabilitását megteremtse. Valóban szépen hangzik: "A jegybank egyértelmű szándéka elkerülni, hogy a jelenlegi bizonytalan környezet az infláció tartós emelkedését okozza." Viszont éppen ez az, amivel képtelen megbirkózni, sőt az sem zárható ki, hogy nincs is szándékában. Hiszen már nem is rejtett céljuk az euró/forint árfolyamának gyengén tartása. Ezért csücsöríthettek elégedetten a jegybankárok, amikor a 2019. évi mérlegük több mint 250 milliárd forintos többletet mutatott, holott a nemzeti bank egy olyan speciális részvénytársaság, amelynek nem az a célja, hogy nyereséget termeljen. Most is a hazánknak jutó uniós támogatások árfolyamkülönbségein nyerészkedtek. Ezúttal ugyan a nyereség csaknem egészét befizették a központi költségvetésbe, de ez sem  homályosítja el azt a tényt, hogy az MNB devizaspekulánsként viselkedett. Az állam pénzével játszott. Ezt tette akkor is, amikor az MNB-Ingatlan Kft. a közbeszerzési pályázatokat mellőzve festményeket kezdett vásárolni. Tavaly augusztus óta már sikerült is 2,9 milliárd forint közpénzt elkölteniük. Keserü Ilonának öt alkotását vásárolták meg, és bár a jegybank tagadja az összefonódást, figyelemre méltó, hogy a műgyűjtemény gyarapítására  javaslatot tevő háromtagú bizottság tagja a festőnő művészettörténész testvére is.