Orbán Viktor;Demokratikus Koalíció;Dobrev Klára;

2021-05-02 15:40:00

Dobrev Klára a DK miniszterelnök-jelöltje, rögtön be is jelentette pártja legfontosabb terveit

A 2019-es helyhatósági választásokon kártyavárként omlott össze az addigi rendszer, ez történik 2022-ben is – jelentette ki a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.

Mindenkinek vannak olyan döntési helyzetei, amikor nem szabad azzal foglalkoznia, ki mit mond, ki mit gondol róla – közölte Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) kampányeseményén. Hozzátette, az ő élete is ilyen válaszúthoz érkezett, amikor a párt elnöksége felkérte, legyen miniszterelnökjelölt az előválasztáson, de ma már „kész arra, hogy jövőre legyőzze Orbán velejéig romlott rendszerét”.   

"Ezt Európának hívják, a közös európai örökségnek" - közölte, hozzátéve: van egy közös polgári eszmény is, ami a szabadság tiszteletére épült, de Orbán ebből ki akar rángani minket és Oroszországhoz, vagy Kínához akarja kötni az országot. "Ez történelmi árulás, Orbán rendszere egy rémálom. Hogy ettől megszabaduljunk, öntudatos kisközösségekre is szükség van" - jelentette ki. A DK azt szeretné, hogy az emberek vegyenek részt a közügyekben, szerveződjenek szabadon, Dobrev Klára is erre bátorít mindenkit. Szerinte ma az országnak a kitalált ellenségek helyett sajnos valódi ellensége is van, a hatalomról ugyanis most kiderült, hogy gyenge és kormányzásképtelen. "A járvány alatt szétesett a magyar állam, s ez katasztrofális következményekkel járt, magyarok ezrei haltak meg miatta" - világított rá Dobrev Klára. Úgy vélte, a valóság most mutatta meg, mennyi tartalom van Orbán nagyotmondása mögött. 

- közölte, majd kifejtette: ezrek haltak meg azért, mert a NER olyan rendszerré vált, amiben nem a szakértelem számít, hanem csak a felfelé való megfelelés kényszere.

Dobrev Klára szerint rengeteg ember küzd megélhetési nehézségekkel, nyugdíjas tanárok, dolgozók állnak a leárazott zöldségeket tartalmazó pultoknál a boltokban, és sokan nem tudják, mi lesz, ha lejár a hitelmoratórium. "Mindeközben a Fidesz elit magánrepülővel röpköd, az a gondja, hogy milyen messze kell a luxusjachtnak kikötnie a parttól, hogy az újságírók le ne fényképezhessék a fedélzeten lévőket" - jelentette ki.

A jövővel kapcsolatban kijelentette, az előválasztás megmutatja majd a különbséget a két politikai oldal között, mert az ellenzék jelöltjei 2022-ben azok lesznek, akiket a szavazók kiválasztanak. A Fidesz indulóivá ezzel szemben azok válnak, akiket Orbán kijelöl. 

- jelentette ki, majd hozzátette: a versenytől nem félni kell, hanem tisztességesen versenyezni.  

Dobrev Klára szerint a „Sokak Magyarországa” nem nagy szavakból épül majd, hanem közös kormányprogram lesz. Az új kormány antikorrupciós ügynökséget hoz majd létre, amelyik visszaszerzi az alapítványokba kiszervezett közvagyont, s a kimentés felelősei bíróságon felelnek majd. "Az új kormány ezért korrupciós veszélyhelyzetet hirdet majd" – közölte a miniszterelnök-jelölt.

Dobrev Klára kijelentette, a kormány tízmilliárdokat szór el kisvasútra, ló-wellnessre. "Eközben háromszor annyi szegény nyugdíjas van, mint 2010-ben. Szerinte ez azért van, mert „a rendszer gonosz”, ezért rögtön egyszeri legalább 150 ezer forintos juttatást kell nyújtani a nyugdíjasoknak. "Emellett az új kormány vissza fogja állítani a nyugdíjak svájci indexálását" - jelentette ki. (Ez az inflációt és a gazdasági növekedést is figyelembe veszi az emelésnél - a szerk.)

A miniszterelnök-jelölt bejelentette, hogy "luxus rezsicsökkentést" is bevezetnek majd, azaz egy bizonyos határ alatt ingyenes lesz a közműszolgáltatás. "Lesz, aki önköltséget fizet majd, de aki a medencéjét fűti, az sokkal többet fog fizetni, mint eddig" - közölte.

A miniszterelnök-jelölti bemutatkozón a leendő kormány családpolitikája is terítékre került. "A család az család" – jelentette ki Dobrev Klára, aki ígéretet tett arra, hogy 

Az ellenzék győzelme esetén a panelprogram is újra indulna, melynek során uniós pénzből önrész megfizetése nélkül lehetne pályázati támogatást nyerni társasházak szigetelésére.