járvány;nyitás;vendéglátók;

2021-05-02 19:23:07

Varázsütésre nem megy - Riport a hétvégi nyitásról

A lehetőség adott, de sokan nem élnek vele: számos vendéglátóhely kivár a beltéri helyiségek nyitásával, mert tartanak a súlyos szankcióktól. A mozipiacnak is csak a mintegy tizenöt százaléka nyitott meg május 1-én.

A fejét vakarta jó pár vendéglátós arra a kérdésünkre, pontosan hogyan tudják ellenőrizni a beltérbe betérő vendégeknél a védettségi okmányokat. Az egyik nyolcadik kerületi kis söröző terasza nemrég nyitott újra. Az itt dolgozó pincérlány szerint a nyitvatartás ideje alatt ő jobbára egyedül van, legfeljebb egy kollégára számíthat, így a kiszolgálás sem megy könnyen, nemhogy még a védettségi kártyát is ellenőrizze a betérő vendégeknél. 

Hiába a 4 milliomodik beoltott után lehetővé tett, további profitot garantáló nyitás, a vendéglátóhelyek egy része egyelőre nem készítette elő a beltéri részt, mert a jogszabály szerint az üzemeltető felelőssége annak garantálása, hogy a beltéren kizárólag védettségi kártyával rendelkező vendégek tartózkodnak. Ezek a helyek egyelőre nem merik megkockáztatni a kilátásba helyezett súlyos, akár 1 millió forintos büntetést, illetve az egy éves bezárást, inkább kivárnak.

– Nem is értem, miért kockáztatnak egyesek és engednek be úgy valakit, hogy nem ellenőrzik a védettséget – mondta egy budai kifőzde tulajdonosa arra reagálva, hogy egyes szórakozóhelyek még hirdették is: nem fogják ellenőrizni a beltéri vendégeket, megbíznak bennük. A vendéglős szerint ezzel nemcsak a többi vendéget, de a kollégáikat is veszélyeztetik, nem beszélve a kockáztatott szankciókról. „Ez tiszta önsorsrontás” – tette hozzá hangsúlyozva, akiknek nincs teraszuk, versenyhátrányban kerültek. Nemcsak azért, mert kimaradtak a múlt heti vendégrohamból, de a későbbi nyitás miatt a teraszosok elszipkázták tőlük a szakképzett munkaerőt is.

Várható, hogy a nagyobb, több alkalmazottat foglalkoztató vendéglátóhelyeken gyorsan alkalmazkodni fognak az új rendszerhez – mondta Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnöke. Szerinte nem kell túlbonyolítani az eljárásrendet: a vendégek hamar megszokják majd, hogy fel kell mutatniuk a rendelés felvételekor a pincérnek a védettségi kártyájukat. Inkább a kisebb, pár fős személyzettel dolgozó vendéglátóhelyeken lehet nehezebb betartatni a jogszabályt, mert a nyitás utáni rohamban ezt a plusz feladatot is el kell látni. A szakember úgy véli, a vendéglátóhelyekre is vonatkozó kormányrendelet betartható, a bizonytalanság abból adódott, hogy sokan úgy értelmezték a kormányrendelet szövegét, hogy a védettségi kártya csak fényképes igazolvány együttes felmutatásával fogadható el. 

Ezzel együtt is igen sok fog múlni azon, hogy a vendégek mennyire viselkednek felelősségteljesen az elkövetkező időszakban. A szakember nem számít arra, hogy megismétlődnek a terasznyitás nyomán egy hete látott, néhol egyenesen népünnepélyre emlékeztető jelenetek. Akkor ugyanis a hosszú kényszerszünet után a régi törzsvendégek szinte egyszerre mentek el a kedvenc sörözőjük, éttermük teraszára. Ugyanakkor van, ahol nem a védettség igazolása jelent gondot: a magasabb gasztronómiai értéket képviselő vendéglátók sokszor importból származó alapanyag-utánpótlását nem egyszerű megszervezni, ezek a helyek még csak most alakítják ki a járványügyi rendelkezésekhez igazodó működésüket.

Védettségi igazolvány van, premier nincs

A mozipiacnak csak mintegy tizenöt százaléka nyitott meg május 1-én. Az egyik legnézettebb film, egy harminchat éve készült klasszikus volt.

A fővárosi Pólus moziba tartva hamar kiderült: a nézők és az üzemeltetők sem ilyen újrakezdésben reménykedtek. Mivel május 1-jén minden üzlet zárva volt, kísértetiesen üres plázán át vezetett az út a nézőtérre, ahol végül alig negyvenen várták az első kockákat. És még ez is jó nézőszámnak számított, információink szerint ugyanis ez volt az egyik legnépesebb mozivetítés szombaton Magyarországon. Igaz, nem is akadt sok filmújdonság a kínálatban, a Pólusban például a majd negyven éves Vissza a jövőbe című filmet vetítették le a jegy mellé védettségi igazolványt is felmutató nézőknek.

– engedett bepillantást Farkas Attila, a Pannónia Entertainment Ltd. terjesztési vezetője abba, hogy miért nem megy a mozik újranyitása egyik napról a másikra.

Mindennek szerepe lehetett abban, hogy a magyarországi mozipiacnak csak a tizenöt százaléka nyitott ki szombaton. A moziknak filmre lenne szükségük az igazi újra induláshoz, a forgalmazóknak meg teljes kapacitással működő vetítőhelyekre. Épp ezért az első hetekben mérsékelt filmkínálat várható. Elsősorban olyan művek lesznek láthatóak, amelyek kisebb költségvetésűek vagy „beszorultak a fiókba”, azaz már előkészítették korábban a bemutatót, de az a pandémia miatt végül elmaradt. Ám a mostani nyitásnál még ezek sem álltak rendelkezésre: gondot okozott, hogy a kópiákat eljuttassák a mozikba, mivel csak a szombati nyitás előtti nap derült ki, hogy életbe lépnek az enyhítések. Ráadásul a sok bizonytalanság miatt a forgalmazók kivárták, lesz-e valóban enyhítés,és csak a hivatalos bejelentés után kezdtek tárgyalni a nemzetközi jogtulajdonosokkal arról, hogy mikor, mit adhatnak a moziknak.

– Mindezek miatt a hétvégi nyitás még nem gazdasági alapú volt, és senki nem gondolhatja, hogy az első hetekben bárki pénzt fog itt keresni. Most még csak jelezzük a nézőknek, hogy itt vagyunk és várjuk őket vissza – fogalmazott Farkas Attila, aki szerint az igazi nyitása a május 20-ai műsorhétre várható, amikor a vetítőhelyek nyolcvan-kilencven százaléka fogad már nézőket.

Az öt és fél hónapig tartó zárlat után a nyitás azért sem lesz könnyű, mert számos film úgy érkezik majd meg a mozikba, hogy bár hivatalos magyar premierjük még nem volt, illegális torrent oldalakon már elérhetőek egy ideje. A legnagyobb vesztese a pandémiának a Wonder Woman 1984 című szuperhős film: kikerült a mozis megjelenésből, ráadásul mielőtt felkerült volna a HBO Go streaming platformra, már több százezres letöltést produkált az ismert hazai torrent oldalakon – jelesül, ha valami Magyarországon illegálisan megnézető, azt meg is nézzük. Sőt, a teljes magyar sajtó is átállt a torrentekhez igazodó megjelenésekhez. A hazai jogtulajdonosok meg számolhatják a járulékos káraikat.