Előfizetés

Egy oltással csak akkor lehet Horvátországba belépni, ha igazolni tudjuk, hogy átestünk a Covid-fertőzésen

MTI
Publikálás dátuma
2021.05.02. 21:12

Fotó: STIPE MAJIC / Anadolu Agency via AFP
Az első oltástól számított időszak nem lehet hosszabb, mint öt hónap.
A horvát belügyminisztérium vasárnap pontosította a horvátországi beutazással kapcsolatos közleményét, így a határátlépéshez csak abban az esetben lesz elegendő egy oltás, ha az illető igazolni tudja, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen – olvasható a koronavirus.hr oldalon. A válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a testület vezetője még arról beszélt, hogy egy oltással is engedélyezi a határátlépést, a rendeletet azonban nem részletezte. A Covid-19-járvánnyal kapcsolatos információkat tartalmazó hivatalos honlapon megjelent közlemény szerint
karanténkötelezettség nélkül azok léphetik át a határt, akik rendelkeznek 48 óránál nem régebbi PCR-teszttel vagy az Európai Unióban elfogadott gyors antigénteszttel, illetve megkapták mindkét oltást (kivéve, ha olyan vakcináról van szó, amelyet csak egyszer kell beadni).

A második dózistól számítva legalább 14 napnak kell eltelnie. A hét év alattiak mentesülnek a tesztelési kötelezettség alól. Egy oltás csak abban az esetben elégséges, ha az illető már átesett a koronavírus-fertőzésen, és azt igazolni is tudja. Az első oltástól számított időszak pedig nem lehet hosszabb, mint öt hónap. A korábbi fertőzöttség igazolható 180 napnál nem régebbi, de az utazást megelőzően legalább 11 nappal korábban kiállított pozitív PCR- vagy antigén-teszttel, vagy hiteles orvosi igazolással.
A rendelet nem tesz különbséget a vakcinákat illetően.

Zágráb eltörölte azt az intézkedését is, amely szerint azok esetében, akik az EU-ban elfogadott antigén gyorsteszttel lépték át a határt és tíz napnál tovább tartózkodtak az országban, meg kell ismételni a tesztelést.

Szurkolók törtek be az Old Traffordra

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.05.02. 18:31

Fotó: OLI SCARFF / AFP
A biztonsági személyzet tehetetlennek bizonyult a rohammal szemben.
Szurkolói rendbontás miatt csúszik a kezdés a Manchester United-Liverpool mérkőzésen az angol labdarúgó-bajnokság 34. fordulójának vasárnapi játéknapján. Az MU hívei délben kezdtek gyülekezni az Old Trafford környékén, és transzparenseket kihúzva, illetve görögtüzeket gyújtva tiltakoztak a klubtulajdonos Glazer család ellen, amely 2005 óta irányítja az egyesületet.
A drukkerek régóta elégedetlenek az amerikai tulajdonosokkal, és a nemrég hamvába holt Európai Szuperliga - amelyhez a Manchester United is csatlakozott - csak olaj volt számukra a tűzre. A 17.30 órára kiírt kezdés előtt egy órával több száz szurkoló egy alagúton át – néhány fémkordont félredobva – bejutott a pályára, és fáklyákat gyújtott. A biztonsági személyzet tehetetlennek bizonyult a rohammal szemben, de mintegy húsz perccel később néhányan önszántukból távoztak a stadionból.
Néhány szurkoló a hazai csapatnak a meccs előtt otthont adó Lowry hotelnél tüntetett. A találkozó később kezdődik, a pontos időpontról egyelőre nincs tájékoztatás.

Reggel óta orkán erejű szél tombol Bécsben és Kelet-Ausztriában

MTI
Publikálás dátuma
2021.05.02. 15:27
Képünk illusztráció
Fotó: T. Nash/Shutterstock
A széllökések elérik az óránkénti 80-100 kilométeres sebességet.
Az orkán erejű szél miatt narancssárga riasztást adott ki vasárnap délelőtt az osztrák központi meteorológiai szolgálat Bécsre, Alsó-Ausztriára és Burgenlandra. A széllökések elérik az óránkénti 80-100 kilométeres sebességet. A kora reggeli órák óta tartó szélvihar miatt már több mint kétszázszor riasztották a tűzoltókat a fővárosban, több helyen fákat csavart ki a szél, és viharkárok miatt a 4-es metró is leállt egy időre délelőtt. Személyi sérülésekről nem érkezett hír. Bezárták a szabadtéri, csak sátortetővel ellátott tesztutcákat, ahol normál körülmények között a lakosság koronavírus tesztelése folyik. A Duna árterében fekvő bécsi Lobau Nemzeti Park bejáratait is lezárták biztonsági okokból, az erdőgazdaság felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen viharban életveszélyes fák alatt tartózkodni. A narancssárga riasztás előreláthatólag vasárnap 16 óráig lesz érvényben.