Aposztrófok napja

Édesanyámnak

Magyarországon (akárcsak Romániában, Spanyolországban és Angolában) már elmúlt az Anyák napja, sokfelé csak most következik, május második vasárnapján. Amerikában is, ahonnan az ünneplés szokása a múlt század elején elindult. Meghonosítója eredetileg meghitt, családi együttlétet képzelt, amikor hálát adunk az anyai gondoskodásért, emlékezünk.

Anna Jarvis (1864–1948), az ötletgazda a saját édesanyjára emlékezett, aki rendkívüli asszony volt. Ann Reeves Jarvis odaadóan segített kisvárosi közösségében, a XIX. század második felében, ahogy csak tudott. Ennivalót, gyógyszert osztott, járvány idején fertőző betegeket ápolt, alapvető tisztasági ismereteket oktatott.

Különösen a gyermekhalandóság visszaszorítása volt a szívügye, az őt ért felfoghatatlan sorscsapások után. Kilenc gyermekét temette el. Négyen megérték a felnőtt kort, ők vették körül halálos ágyánál Annt (1905). Gyászoló hajadon lánya, Anna ekkor határozta el, hogy szerény ünnepséget rendez az emlékére az évfordulón. Úgy nevezte, „az anya napja”. Így, egyes számban, amit az angolban az aposztróf helye jelez: Mother’s Day.

Anna május 9-én, a graftoni metodista templomban szétosztogatott több száz szál fehér szegfűt, az volt az elhunyt kedvenc virága. Váratlanul mások is kaptak az ötleten. A szokás egyre terjedt, pár év alatt divatossá vált. Hivatalos ünnepnappá nyilvánították Nyugat-Virginiában, majd Wilson elnöksége idején az egész Egyesült Államokban (1914).

Hamarosan hiánycikk lett a szegfű május elején. Ez volt a bökkenő: virágárusok, majd üdvözlőkártya-gyártók, csecsebecse- és bonbonboltosok, cukrászok csaptak le az alkalomra, az extra bevétel bűvöletében. Anna megütközött. Visszataszítónak találta a mohóságot. Tiltakozott, és felszólította az embereket, ne vegyenek virágot, azzal úgysem helyettesíthetik a szeretetet.

„Mit fogtok tenni, hogy megfutamítsátok a sarlatánokat, banditákat, kalózokat, zsarolókat és túszejtőket, akik kapzsiságukkal aláaknázzák az egyik legfinomabb, legnemesebb, legigazabb mozgalmat és ünneplést?”, tette fel a szónoki kérdést indulatos vitairatában. A maga részéről egy centet sem fogadott el, elvből. Keserű dühöt érzett, hogy az ünnep ürügyén gyűjtött adományokat ellopják.

A tetejébe közbeszólt a politika: az anyaszerepről szóló viták egyre alpáribbak lettek a szüfrazsettek és a női választójog elvakult ellenzői között, és ezen a napon tetőztek. Ez már túl sok volt a finom lelkű asszonynak. Elkeseredésében perelni kezdte azokat, akik engedély nélkül használták az általa bevezetett fogalmat. Ám azok ravaszabbak voltak, onnantól többes számot használtak.

Csak az aposztrófot kellett arrébb tolniuk: így lett Mother’s Dayből Mothers’ Day. Szegény magányos és gyermektelen Anna Jarvis addig folytatta a kudarcra ítélt bírósági csatározásokat, amíg ráment az öröksége. Nyolcvanéves korára, a városi legenda szerint, virágárusok dobták össze szanatóriumi költségeit. Megbánta, hogy kitalálta az anyák napját. Pedig nem ő tehet róla, hogy elfelejtettünk ünnepelni.