Mount Everest;koronavírus;

2021-05-06 10:57:38

Berobbanhat a járvány a Mount Everest alaptáborában

Egyre több a fertőzött, 17 hegymászó került kórházba, a kormányhoz erről ugyan nem érkezett jelentés, de aggódnak és vizsgálatot indítanak.

A nepáli hatóságok kivizsgálják, hogy valóban történtek-e koronavírus okozta megbetegedések a hegymászók között a Mount Everest alaptáborában. A nepáli kulturális, idegenforgalmi és polgári repülési minisztérium szóvivője, Prem Szubedi elmondta, hogy eddig nem kaptak olyan jelentést, amely arról számolt be, hogy koronavírussal fertőződött volna meg valaki az alaptáborban. Ugyanakkor aggasztónak találják a médiában megjelent híreket a táborban előforduló és szaporodó Covid-19-esetekről. „Tisztában vagyunk azzal, hogy mennyit árthat a hírnevünknek, ha ezek a hírek igaznak bizonyulnak” – tette hozzá. A tervek szerint a turisztikai minisztérium tisztviselőiből és összekötő tisztjeiből álló csapat keresi fel az alaptábort csütörtökön.

A BBC szerdán számolt be arról, hogy az alaptáborból 17 hegymászó került Covid-19 miatt Katmandu kórházába. Egy hegymászócsapat vezetője azt mondta: „mindenhol hallani, hogy az emberek köhögnek. Ez azonban nem a szokásos, hideg miatti köhögés, ki lehet venni, hogy fájdalmaik vannak.”

     

A 82 éves Carlos Soria spanyol hegymászó Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a táborban felütötte a fejét a Covid-19, és a pozitívnak bizonyult hegymászókat helikopterrel szállítják el. A múlt héten Pawel Michalski lengyel hegymászó posztolta a Facebookján, hogy már több mint 30 embert szállítottak helikopterrel Katmanduba tüdőödéma gyanújával, és később kiderült, hogy koronavírus-fertőzöttek.

Áprilisban egy norvég hegymászó, akit Covid-19-szövődmények miatt szállítottak el az alaptáborból, elmondta a dpa hírügynökségnek, hogy miután pozitívnak bizonyult a koronavírus-tesztje, megszakította a mászást.

A kormány nem engedélyezte, hogy a hegyen tesztállomás létesítsenek, így a fertőzöttség csak a kórházban igazolható. Több csapat is saját tesztkészlettel érkezett, ami elmondásuk szerint segített, hogy időben elkülönítsék a pozitív eredményt produkáló hegymászókat. 

A hatóság elrendelte, hogy mászást csak a karantén letöltése után lehet megkezdeni, de félő, hogy ez nem lesz elég a fertőzés terjedésének megállítására.

A nepáli oldalról rekordszámú, 408 engedélyt adtak ki a Mount Everest megmászására, mióta megnyílt az út a hegycsúcsra.