Halvér

Az angolok és a franciák, ahogy jó szomszédokhoz illik, végigháborúzták a történelmüket. Még akkor kezdték, amikor azt se tudták, hogy ők angolok és franciák, és a XX. századra is jutott belőle. Hitler például annyira elégedett volt Dakar francia védelmével, hogy engedélyezte Pétain marsall hadseregének létszámemelését. No, de ezek az idők már elmúltak, civilizált európai szövetségesek, NATO-tagok között akár csak a fegyveres erővel való fenyegetés is elképzelhetetlen. Ám akkor mit keresnek a brit parti őrség hadihajói a francia halászflotta körül? Illetve, miért mennek oda halászni a franciák, ahová nem szabad nekik, és miért fenyeget Párizs Jersey áramellátásának elvágásával?

A Brexit tárgyalások két legnehezebben megoldható – illetve, mint kiderült, megoldhatatlan – pontja az Ír Köztársaság és Észak-Írország közötti határ ellenőrzése és a halászati jogok kérdése volt. Az utóbbin lehet nevetni, hiszen az egész Európai Unióban legfeljebb ha 180 ezer munkahelyről van szó a csaknem 200 millióból, és a helyzet a brit oldalon se más, a halászat a GDP 0,02 százalékát adja. Ehhez képest mindkét oldal elvi (és belpolitikai) kérdést csinált a szabályozásból, amely külön fejezetet kapott az 1200 oldalas válási megállapodásban. A part menti térségekben ugyanis mégiscsak fontos gazdasági kérdés a halászati kvóta, a fővárosokban pedig jól használható a nacionalista gyúelegy kikavarására.

Amúgy biztosan megnyugtatja a kedélyeket, hogy a Brexit végén csak öt évre szabályozták a halászatot (azt is a látható sikerrel), 2026-tól majd évenként kell megalkudni a kifogható hal mennyiségéről. További adalék, hogy az EU-ban nem is a franciáknak van a legnagyobb halászflottájuk, hanem a spanyoloknak. Meglehet, Boris Johnson máris odaképzeli magát mellékalaknak Nelson admirális Trafalgar téri emlékművére.