profit;OTP;jelentés;

2021-05-07 11:17:39

Az OTP-nél már véget ért a válság

Az első negyedben 93 milliárd forintos nyereséget ért el a legnagyobb magyar bank.

Az első negyedévben 93,3 milliárd forintos profitot termelt az OTP, ami lényegesen meghaladja a tavalyi első negyedéves – tartalékolással sújtott – 31 milliárd forintos adózás utáni eredményt, de még 2020 utolsó negyedévi 71,4 milliárd forintos profitot is – derül ki a cég gyorsjelentésből. Ez alapján le lehet szögezni, hogy a legnagyobb hazai banknál már véget ért a válság. Az első negyedéves eredmény emellett arra is rámutat, hogy a pénzügyi szektort nem érintette meg a koronavírus járvány harmadik hulláma, illetve az azzal járó, igaz nem túl szigorú járványvédelmi korlátozások sem.

Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese az eredményeket ismertető sajtótájékoztatón – az MTI tudósítása szerint – elmondta, hogy a bank vezetése úgy véli, már közel van a járvány negatív hatásának megszűnése; a második fél évben gyorsan felfutó fogyasztással, csökkenő munkanélküliséggel, dinamikus gazdasági környezetre számítanak a csoport minden országában. A második fél évben nagyon prosperáló időszak várható, minden országban az elsőhöz hasonló második negyedévi adatokat várnak.

Az OTP első negyedéves számai szinte minden tekintettben jobbak lettek az elemzői várakozásoknál: a bevételek a vártnál gyorsabban, a működési költségek viszont kevésbé emelkedtek – így a nőhetett a profit is. Az idei első negyedéves teljesítménynek jó alapot biztosított, hogy a bankcsoport legtöbb országának gazdasága Horvátország és Montenegró kivételével az eredeti várakozáshoz képest kisebb gazdasági visszaesést szenvedett el 2020-ban, az idei évet viszonylag kedvező pozícióból várják – olvasható a gyorsjelentésben. A bank minden országban zavartalanul tudott működni az első negyedben, az OTP csoport eredményében jelentős szerepet játszottak a külföldi bankok – a profit 47 százaléka már a határon túlról érkezett. A csoporton belül a legerősebb növekedési dinamikát a magyar, ukrán és román leánybankok produkálták, az orosz leánybank teljesítménye csökkent.

2021 első negyedévében az OTP Core – vagyis a hazai tevékenység – korrigált adózott eredménye 56 milliárd forint volt, ez a megelőző negyedévit 9 százalékkal haladja meg, az egy évvel ezelőttihez képest pedig közel 3,5-szeresére ugrott. Idén március végén az OTP Core-nál mintegy 1 549 milliárd forintnyi hitel vett részt a törlesztési moratóriumban, ami a teljes bruttó hitelállomány 32,5 százalékát tette ki. Nagy kérdés, hogy a moratórium feloldásával ezekből mennyi adós nem tud majd törleszteni. Az OTP működésre a nemfizetés plusz kockázatokat már nem jelent – ugyanis az elmúlt egy évben az MNB előírásinak megfelelően jelentős tartalékot képeztek a várható veszteségekre.

Az MNB rendelkezése szerint a koronavírus járvány miatt osztalékfizetési stop van érvényben minden hazai pénzintézetnél 2021 szeptember végéig. Az OTP gyorsjelentéséből kiderül 2019-es és 2020-as eredmények után együttesen 119 milliárd forintnyi osztalék vár kifizetésre.