Balaton;

2021-05-10 08:00:00

Nem lesz erdőirtás a bringaút miatt

Sikeres volt az z internetes petíció, amit több, mint 400-an írtak alá.

Hónapos, néhol gyalázkodásig fajuló vita végére került pont április utolsó napjaiban a Balatoni Bringaút balatonszepezdi szakasza kapcsán: új nyomvonalon halad majd az út, de nem a parton, viszont kiiktatják a jelenlegi, balesetveszélyes szakaszt is.

A Balatoni Bringaút felújítását 2019-ben kezdte meg a Magyar Közút Zrt. A cirka 200 kilométeres, hatalmas forgalmat bonyolító tó körüli útból eddig valamivel kevesebb, mint 70 kilométernyi újult meg. Több, északi parti szakaszát pedig a hazai kerékpárosszervezetek bevonásával újragondolták, hogy biztonságosabbá és kényelmesebbé tegyék az útvonalat. Az egyik kritikus résznek a Zánka és Révfülöp közötti, Balatonszepezden áthaladó, nagyjából nyolc kilométeres szakasz számított. Illetve annak alig 2,5 kilométeres része: amikor úgy két évtizede kijelölték a bringakör nyomvonalát, Szepezden egyszerűen a falu domboldali utcáiba terelték a kerékpárosokat. 

Éppen ezért az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosság új nyomvonalat tervezett: a vasút és a strand közötti keskeny sávban épült volna gyalogosok és kerékpárosok számára sétány nagyjából 300 millió forintból. Az önkormányzat felkarolta a tervet, ám mielőtt konkrét döntést hozott volna a képviselő-testület, elindult egy internetes petíció, amit végül több, mint 400-an írtak alá a strand megkurtítására, a forgalomnövekedésre, a parti erdő megcsonkítására hivatkozva ellenezve a beruházást.

- Ugyan az aláíróknak nagyjából csak a hatoda helybéli, tiszteletben kell tartanunk a választói akaratot, ezért végül elutasítottuk a parti út tervét – állította lapunknak Bíró Imre, a 440 lakosú Balatonszepezd polgármestere, aki négy éve még kezdeményezője volt az új útvonalnak. – Sajnos ezzel egy 300 milliós fejlesztést is eldobtunk, így a közeljövőben nem lesz kiépített parti sétányunk sem. A faluvezető hozzátette, új nyomvonalra mindenképpen szükség lesz, hiszen kerékpárosok egy része által jelenleg favorizált 71-es út nem alkalmas biztonságos biciklizésre, ugyanis hatalmas a forgalom a keskeny úton.  

- Azt szeretnénk, ha jobb lenne, mint eddig, ami azt is jelenti: vagy a domboldalon menjen végig az út, vagy a parton, de ne cikkcakkban, s ne legyen annyi kereszteződése a vasúttal és a főúttal – mondta Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki megjegyezte: van némi pikantériája a szepezdi önkormányzat meghátrálásának, hiszen a falu korábbi három polgármestere folyamatosan a parti bicikliútért küzdött… - Mint minden kerékpárút-tervezésnél, -átalakításnál, most is kikértük a három hazai, nagy kerékpáros szervezet véleményét, akik támogatták a domboldalon végighúzódó új útvonalat, így ennek semmi akadálya. Sőt, ez akár már az idén nyárra megvalósulhat, hiszen míg a parti utat meg kellett volna építeni, előtte pedig megterveztetni és lebonyolítani a közbeszerzési eljárást, addig most csak ki kellene táblázni az új nyomvonalat.