nyitás;Magyar Turisztikai Program Alapítvány;

2021-05-09 21:09:46

Óvatosan, de fesztiváloznának

A zenés-táncos rendezvények engedélyezését kéri az áprilisban megalakult Magyar Turisztikai Program Alapítvány.

„A négymillió beoltottat elérve a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára már lehetővé vált különféle ültetett rendezvények látogatása, ugyanakkor a zenés-táncos események tilalma továbbra is fennáll. Az élőzenei szektor legnagyobb problémáját jelenleg a bizonytalanság okozza, hiszen a nem ültetett koncertek engedélyezésének másnapján ezek nem tudnak újra indulni; előkészítésük és megszervezésük hetekbe telik. Éppen ezért lenne fontos egy olyan támpont megjelölése, melynek elérésekor a szereplők készülni tudnak az újraindulásra. A Magyar Turisztikai Program Alapítvány (MTPA) kéri a kormányt, hogy az 50 százalékos átoltottsági arány elérését követően engedélyezzék a zenés-táncos rendezvényeket” – olvasható közleményükben, amely egy nappal azután jelent meg, hogy a Sziget Fesztivál bejelentette: idén is elmarad a Hajógyári-szigeten Európa egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja. (A Sziget, de számos más nagy fesztivál előkészítése és megszervezése sem hetekben mérhető.)

A Sziget főszervezője, Kádár Tamás többek között az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén látható bizonytalanságok sokaságával indokolta a fesztivál jövő évre halasztását, a Népszavának adott exkluzív interjújában pedig nem hagyta szó nélkül azt sem, hogy „a hazai zeneipar a vírusválság kapcsán nem részesült érdemi állami segítségben. Az 5,3 milliárdos raktárkoncert-támogatás jelentős hányada a műszaki feltételeket biztosító, állami Antenna Hungáriához folyt be. A fesztiválszervezők számára tavaly év végén meghirdetett 700 millióból a sajátos feltételek miatt mindössze 220 milliót – nyertesenként átlag tízmilliót – osztottak ki.” Kádár Tamás hangsúlyozta: a fesztiválipart ki lehetne húzni a csávából, ha 27 százalékról 5 százalékra mérsékelnék a kultúráfát – miként azt a Music Hungary Szövetség (valamint a Magyar Fesztiválszövetég) is javasolta még múlt évben, a PricewaterhouseCoopers és a Magyar Közgazdasági Társaság tanulmányával megerősítve.

Az MTPA is támogatja a kulturális áfa 5 százalékra csökkentését, ám április közepén – amikor az alapítvány bejelentette megalakulását – megfogalmazott javaslatai süket fülekre találtak. Akkor az MTPA azt javasolta: 3,5 milliós átoltottságnál, ahogy a vendéglátós egységek teraszai megnyithatnak, egy-egy előadó is felléphessen ott, legyen szó zenéről, szavalásról, más, művészeti előadásról. 4 milliós átoltottsági szintnél fontolja meg a kormány a bel- és kültéri befogadó képességek valamilyen, például 50-70 százalékos kapacitásáig a rendezvények megtarthatóságát szigorú protokollok betartása és oltásigazolás bemutatása mellett.

Az alapítvány társelnöke, Oszkó-Jakab Natália (a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója és a Music Hungary Szövetség Fesztivál szakosztályának vezetője – a Bajnai-kormány pénzügyminisztere, Oszkó Péter felesége) a HVG-nek úgy nyilatkozott: az alapítvány javaslattevő, koordináló feladatokat tűzött ki célul maga elé, de az elől sem ugranának el, ha bevonnák őket a pályáztatásba. A hetilapnak olyan szakmai szervezetek tisztségviselői, mint Music Hungary, vagy a Magyar Fesztiválszövetség, ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy attól tartanak, hogy hosszabb távon az alapítvány az ő portfóliójukat akarja csonkítani, például a fesztiválok minősítésén keresztül. Oszkó-Jakab Natália mellett az alapítvány másik társelnöke Botond Szabolcs, a Visual Europe Group (VEG) igazgatója. (Mint a HVG emlékeztet: a VEG-et már bekebelezte a kormány legnagyobb kommunikációs beszállítója, a plakátkampányokat tízmilliárdokból szervező New Land Media, élén Balásy Gyulával.)

Az alapítvány kuratóriumi tagja: Dolina Tamás, a Moonlight Event Kft. ügyvezetője (e cég is Balásy érdekeltsége), Ernhaft Attila, a Művészetek Völgye Fesztivál ügyvezetője, Schmidt Gábor, a Magyar Olimpia Bizottság alelnöke, Fiák Krisztina, a Magyar Turisztikai Ügynökség Rendezvénykoordinációs Osztályvezetője (a NER kedvenc popzenésze, Ákos menedzsere), Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének elnöke, a Hungexpo vezérigazgatója, valamint Rókusfalvy Gábor, a Roxer Kommunikációs Kft. tulajdonos ügyvezetője (Rókusfalvy Pál cége szintén több milliárdos kormányzati kommunikációs szerződéssel bír). Továbbá: Süli András, a Campus Fesztivál programigazgatója, Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója és Szabó László producer, a Magyar Sakkszövetség, a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Zenei Menedzserek Egyesületének elnöke – a Vidnyánszky Attila által vezetett Magyar Teátrumi Társaság titkára.