Mazsihisz;EMIH;Heisler András;

2021-05-11 06:28:31

Hitközségi frontvonalak

A nemzeti szuverenitás védelmére hivatkozva a fideszes kormány szünet nélkül vívja nehezen értelmezhető szabadságharcát Brüsszellel. Ugyanez a kormány elfelejtette kifejezni nemtetszését, amikor kiderült, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) a magyar államot is perbe fogta egy jeruzsálemi vallási bíróságon.

A két szervezet azt szeretné elérni, hogy az évente milliárdos bevételt jelentő ingatlanjáradékból nekik több, a konkurens Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) pedig kevesebb jusson. A Mazsihisz magára nézve nem fogadja el joghatóságnak a jeruzsálemi bíróságot, ezért nem is képviselteti magát az eljárásban.

Durva minősítések röpködnek oda és vissza. A jeruzsálemi keresetben megfogalmazott vád szerint „a Mazsihisz főleg azzal van elfoglalva, hogy a holokauszt emlékének politikai kizsákmányolásával fenntartsa a teljes zsidóság képviseletének státuszát, amelyre a kommunizmus idején politikai diktátum révén tett szert”. Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija Isten létezésében bizonytalan, becsődölt textilvállalkozónak nevezte Heisler Andrást, a Mazsihisz elnökét. Deutsch Róbert, a MAOIH vezetője arra a következtetésre jutott, hogy a Mazsihisz – amennyiben nem hajlandó a jeruzsálemi bíróság színe elé járulni – nem is tekinthető egyháznak. A Mazsihisz azt állítja, hogy az EMIH és a MAOIH egyetlen célja a „vallási köntösbe bújtatott anyagi haszonszerzés”.

A nyilvánosságra került kijelentésekből idéztünk, a teljesség igénye nélkül. Sejthető, hogy a kulisszák mögött milyen indulatok fortyognak.

A kormány mosolyog, kedvére való, amit lát. A Mazsihisz többször kihúzta már a gyufát, például 2014-ben, amikor úgy döntött, hogy a súlyos emlékezetpolitikai konfliktusok miatt bojkottálja a holokauszt magyarországi emlékévének kormányzati rendezvényeit. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök 2017-es látogatásakor Heisler András bírálta a kormány Soros György elleni plakátkampányát. „Mi egy olyan országban akarunk büszke, magyar zsidók lenni, ahol senkinek az arcmásán nem éktelenkedhetnek »büdös zsidó« feliratok” – mondta Heisler nyílt plénumon, Netanjahu és Orbán Viktor jelenlétében. Az a hír járja, hogy Orbánt különösen kellemetlenül érintette a közjáték, amit azóta sem tudott megbocsátani.

Gáláns költségvetési támogatást kapott a kormánytól az a nemrég létrehozott egyesület, amelynek prominensei – Róna Tamás főrabbi vagy Feldmájer Péter volt Mazsihisz-elnök – történetesen Heisler András belső ellenzékéhez tartoznak. Feldmájer a minap az EMIH-es kötődésű Neokohn.hu portálon érvelt amellett, hogy a Mazsihisznek el kellene fogadnia a jeruzsálemi bíróságot döntéshozónak.

A frontvonalak tehát részben a zsidó szervezetek között, részben a Mazsihiszen belül húzódnak. Bár a kormány látszólag kimarad a mostani viszálykodásból, valójában nem elégszik meg a tétlen kívülálló szerepével: a maga módján igyekszik gondoskodni arról, hogy tetszése szerint alakuljanak az események.

Ügyes.