európai ügyészég;

2021-05-11 18:57:00

Brüsszel nógatja Magyarországot, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez

Didier Reynders konkrét intézkedéseket vár a magyar kormánytól.

Didier Reynders igazságügyi biztos konkrét intézkedéseket vár a magyar kormánytól, illetve parlamenttől az EU Bírósága által jogsértőnek ítélt jogszabályok hatályon kívül helyezésére, illetve módosítására. A politikus ezt Varga Judit igazságügyi miniszterrel közölte Brüsszelben. Lapunknak nyilatkozó uniós források szerint a biztos azt is felvetette a találkozón, hogy jó lenne, ha Magyarország – felülvizsgálva korábbi döntését – csatlakozna az Európai Ügyészséghez, vagy legalább igyekezne jó együttműködést kialakítani a közösség új korrupció-ellenes hivatalával.

Reynders és Varga egyetértettek, hogy az EU27-ek igazságügyi minisztereinek júniusi tanácskozásán napirendre kell tűzni a tagállami ügyészségek tevékenységéről szóló helyzetjelentést. A magyar tárcavezető felhívta a biztos figyelmét: a magyar jogállamiság állapotáról júliusban elkészülő jelentéstől azt várja, hogy tényszerű és kiegyensúlyozott legyen, és a kedvező fejlemények is hangsúlyosan szerepeljenek benne.