Ingatlan;KSH;áfa;lakásépítés;

2021-05-11 20:54:00

Lakásépítésben lassan vége az ország vízfejűségének

A továbbiakban várhatóan a lakásépítések terén is a vidék jelenti majd a motort.

Egyelőre nem érződik a járvány hatása az újonnan átadott lakások számában: 2015 óta lakosságarányosan a többszörösére nőtt az évente átadott új lakóingatlanok száma, a bővülést pedig tavaly a pandémia sem törte meg. A beadott építési engedély-kérelmek száma alapján ugyanakkor az építkezési kedv jócskán visszaesett. 

Tavaly több mint 28 ezer újépítésű lakóingatlan készült el, ami évtizedes csúcsot jelentett. Ennek köszönhetően 2020-ban már 28,9 lakásátadás jutott 10 ezer lakosra, szemben a 2015-ös 7,7 új lakással. Azaz durván négyszeres volt a növekedés – derül ki az ingatlan.com elemzéséből. Ezzel párhuzamosan az országos lakásállományra vetített lakás-átadások aránya 0,2 százalékról 0,6 százalékra nőtt. Vagyis éppen a járvány évében ért el kiugró eredményeket a lakásépítési piac. Ez a szegmens ugyanakkor lassabban reagál egy válságra: a tavaly átadott lakások többségét is jellemzően 1-2 évvel korábban kezdték el építeni – magyarázta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A KSH és az ingatlan.com adataiból az is látszik, hogy – lakosságarányosan vizsgálva – az utóbbi években jelentősen megerősödött a fővároson kívüli lakásépítési piac. Budapesten tavaly 36,5 új lakás jutott 10 ezer lakosra, miközben több megye megelőzte a fővárost. Hajdú-Biharban, Somogyban, Pesten és Győr-Moson-Sopron megyében 38,2-85,4 új lakás készült el 10 ezer lakosonként. Utóbbi megye egyébként évek óta kiemelkedik a lakosságarányos építések  terén, ami az országos átlagnál erősebb gazdasági teljesítményének, ipari fejlettségének, valamint az osztrák határ közelségének, az ingaázók magas számának köszönhető. Hajdú-Bihar megyében a debreceni fejlesztések játszanak főszerepet, míg Somogyban a Balaton-parti települések jelentik a fejlődést motorját.

Az építési kedv ugyanakkor visszaesett tavaly: az év során 30 ezernél kevesebb lakóingatlanra adtak ki engedélyt, ami több mint 10 ezres csökkenés az előző évekhez képest. A visszaesésben fontos szerepet játszott, hogy 2019 végén megszűnt a kedvezményes lakásépítési áfa. Egy év szünet után azonban ismét visszavezette a kormány az 5 százalékos újlakás-áfát, ez pedig már az év elején élénkülést hozott a piacra. Az ingatlan.com adatai szerint az új lakások iránti kereslet a tavalyi megtorpanás után jelentősen – 160 százalékkal - nőtt az idei első négy hónapban. Balogh László szerint az újból bevezetett kedvezményes lakásépítési áfa ismét felpörgeti a lakásépítési kedvet is. A továbbiakban ugyanakkor - a használt lakáspiacon az elmúlt egy-két évben tapasztalható trendekhez hasonlóan - várhatóan a lakásépítések terén is a vidék jelenti majd a motort.