hegymászás;halott;Mount Everest;

2021-05-13 10:54:06

Már két halottja van az idei hegymászószezonnak a Mount Everesten

Egy svájci hegymászó a visszaúton lett rosszul, egy amerikai pedig a legmagasabb alaptáborban vesztette életét.

Egy svájci és egy amerikai hegymászó az első két halottja az idei mászószezonnak a Mount Everesten (Csomolungma). Mindketten a déli, nepáli oldalon, a csúcs közelében haltak meg – közölte csütörtök Mingma Sherpa, a katmandui központú Seven Summit Treks túraszervező ügynökség elnöke. Tájékoztatása szerint mindkét hegymászó az ügynökség ügyfele volt.

A svájci hegymászó, a 41 éves Abdul Waraich felért a 8848 méteres csúcsra, és a visszaúton lettek egészségi problémái. Az amerikai hegymászó, az 55 éves Puwei Liu hóvakságban és kimerültségben halt meg a legmagasabb, 4-es táborban anélkül, hogy feljutott volna a csúcsra.

Nepál idén rekordszámú, 408 külföldinek adott mászóengedélyt, közülük már több mint százan megmászták a világ legmagasabb hegycsúcsát.

Az idei csúcshódítók között szerepel Mohamed Hamad Mohamed ál Halifa bahreini herceg, aki az országba érkezésekor kisebb botrányt okozott azzal, hogy a nepáli egészségügyi hatóságok engedélye nélkül 2000 dózis koronavírus elleni vakcinát is magával vitt adományként. Feljutott „a világ tetejére” a brit Kenton Cool is, aki már 15. alkalommal mászta meg a Csomolungmát. Egy nepáli serpa, Kami Rita pedig megjavította saját világrekordját az Everest 25. meghódításával.

Felért a koronavírus is

A pandémia miatt Kína idén csak pár tucat hegymászónak, kizárólag alacsony fertőzésveszélyű tartományokból való kínai állampolgároknak engedélyezte a Mount Everest megmászását az északi oldalon, és választóvonal meghúzását jelentette be a talpalatnyi csúcson az esetleges fertőződés megelőzésére. Egy nepáli serpa szerint ez lehetetlen feladat.

Miközben Kínában gyakorlatilag felszámolták a pandémiát, Nepálban tombol a járvány. A hatóságok ugyan tagadják, hogy a Mount Everesten jelen lenne a koronavírus, áprilisban egy norvég hegymászó azt közölte az AP hírügynökséggel, hogy megfertőződött, kórházba került. Már jobban van, és hazament. Mint megírtuk, az elmúlt pár hétben az alaptáborból 17 hegymászó került Covid-19 miatt Katmandu kórházába. Egy hegymászócsapat vezetője azt mondta: „mindenhol hallani, hogy az emberek köhögnek. Egy másik hegymászó a Facebookon írta azt, hogy a táborban felütötte a fejét a járvány, a pozitív tesztet produkálókat helikopterrel szállítják el. Egy lengyel hegymászó ezt megerősítve azt írta, már több mint 30 embert vittek kórházba tüdőödéma gyanújával, és később kiderült, hogy koronavírus-fertőzöttek.