Az első moziengedélyt százhuszonöt éve, 1896-ban adták ki Budapesten. A mozik a politikai fordulatoktól függetlenül azóta is folyamatosan működtek a magyar városokban és sok faluban is. Az első világháború és a forradalmak idején éppúgy, mint 1944/45 véres fordulóján, amikor a nyilas híradók után néhány hónappal már bemutatták az első szovjet filmet.
Ötnegyed százados fennállása alatt a magyar mozi sohasem szenvedett el olyan komoly csapást, mint most, a pandémia idején. Bár a tavaly tavaszi teljes lezárás után egy időre kinyithattak a filmszínházak, a járványtól tartó, még oltatlan emberek közül csak kevesen szánták el magukat egy látogatásra. Ráadásul a stúdiók több filmet visszatartottak a jobb idők reményében. Így lényegében egy egész esztendő kiesett a magyar mozik életből, bár az üzemeltetők kertmozival, távmozival igyekeztek pótolni a kiesett élményt. De az igazi mozibarátok számára a mozi hosszú távon pótolhatatlan. Az előtér, a büfé, a reklám, a teremben lassan és ígéretesen elsötétülő világítás ugyanúgy hozzátartozik az élményhez, mint a közönség jelenléte. Sajnos a közönség nagy része az elmúlt pandémiás esztendőben leszokott minderről, és a moziszakma számára nagy kihívás visszacsalogatni őket a vetítőtermekbe.
Május elején újra kinyithattak a mozik, és közülük néhány ismertebb azonnal meg is kezdte a vetítést a védettségi igazolvánnyal rendelkezőknek. Az ilyen szabályozásokba mindig bele lehet kötni, vitatható, hogy kit véd a védettségi kártya és mi a helyzet a tizennyolc éven aluliakkal. De ne terheljük a szegény mozisokra a járványkezelés összes vitáját. Az első napok tapasztalatai alapján amúgy sem az a gond, hogy a közönség elözönli a mozikat. Sajnos sokan a védettek közül is félnek moziba menni, mások az otthoni filmnézés egyre bővülő kínálata miatt maradnak otthon. Ezért lenne fontos elérni, hogy - a megfelelő járványügyi előírások betartásával - a nézők szokjanak vissza a moziba mint a közösségi kultúrafogyasztás klasszikus színterére.
A rendszerváltozás után és a plázák megjelenésével sok régi mozi bezárt, de amelyek túlélték a kilencvenes éveket, azok a legutóbbi időkig artkinóként, vagy egyszerűen csak családias moziként megmaradtak, és a helyi közösséget szolgálják. Elsősorban ezek mutatják be a magyar filmeket és azokat az európai és más, nem amerikai produkciókat, amelyek nélkül szegényebb lenne a kulturális életünk. Ezek a mozik ráadásul függetlenek a kormánypárti ideológia nyomulásától, létük és progresszív kulturális missziójuk megőrzése a demokratikus közösség elemi érdeke.
A nyitás örömére magam elsőként a Gyilkos szerepben című svéd filmet néztem meg. Véletlenül egy nappal a nemzetközi sajtószabadság napja után. Az időzítés tökéletes volt, mert a film azt példázta, hogy a sajtószabadság valóban az egyik, ha nem a legfontosabb eszköze a hatalom ellenőrzésének és saját jogaink védelmének. És nemcsak a magunkfajta "hibrid rendszerekben", de még a fejlett demokráciákban is. Megtörtént esetet dolgoz fel: azt mutatja be, hogy két elszánt televíziós újságíró, egy halálos beteg férfi és fiatal kolleganője hogyan leplezik le a svéd jogtörténet legsúlyosabb botrányát. Egy Thomas Quick nevű, zavart elméjű piti bűnöző a pszichiátrián komolyabb bűnök sejtetésével igyekszik elnyerni az ápolónők figyelmét. Egy pszichiáternő, amúgy szakmája "nagyasszonya" felfigyel rá, és új elméletét a férfi kettős személyiségére építi. Hatására az addig társtalan Quick újabb és újabb gyilkosságokat talál ki, illetve magára vállal megtörtént eseteket. Hamarosan megjelenik az államügyész és a rendőrnyomozó, akik betanítják a férfit a vallomások hiteles előadására. Az ő céljuk egyszerű: a rendőrség lelkiismeretét terhelő megoldatlan gyilkosságokat így "ki lehet pipálni". Államilag kirendelt védő is akad, aki saját szakmai hírnevét féltve az ügyész utasításait követi. Quicket nyolc gyilkosságért elítélik, de marad a kényelmes pszichiátrián.
A két újságíró úgy vág bele az igazság kiderítésébe, hogy eleinte mindenki ellenük fordul. Quick önként tett vallomást, nem kínozta meg senki, legfeljebb jobb szobát és több nyugtatót kapott egy-egy gyilkosság beismerése után. De a két kolléga szembeszáll minden tekintéllyel, a "ne bolygassuk a múltat" állóvizével. Több évi munkával bebizonyítják, hogy hősük ártatlan, és végül a szabadon engedését is elérik. Mert a média szabad, mert a szerkesztőket sem a tudós asszony, sem az államügyész tekintélye nem rettenti vissza az igazság keresésétől. A sajtószabadság nem csak arról szól, hogy szabadon szidhatjuk a kormányfőt. A sajtószabadság lényege az, hogy minden hivatali, hatósági, egyházi és üzleti visszaélést fel lehet tárni.
És mivel mindenki, még a mai kormánypárti emberek is lehetnek egyszer valamilyen visszaélés áldozatai, valójában mindannyiunk közös érdeke a sajtószabadság védelme.