Trumpisták a Titanicon

Clausewitz híres tételét megfordítva: ezúttal a politika a háború folytatása más eszközökkel. Januári csatavesztésük, a Capitolium kudarcot vallott ostroma után a trumpisták revansra készültek. Előbb alkotmányellenes puccskísérletből lefokozták a szövetségi törvényhozás házának elfoglalását holmi ramazurivá, főbenjáróból bocsánatos bűnné. S ha nem sikerült is első próbálkozásuk, rákenni az Antifa és BLM aktivistáira (a rengeteg kamerafelvétel ezt lehetetlenné tette), legalább híveik szemében azonossá tették a múlt nyári – amúgy az FBI szerint is túlnyomóan békés – tüntetésekkel.

S ennek megfelelően a kongresszusi republikánus vezetők is „átprogramozták” magukat. Mitch McConnell szenátusi vezér januárban még keményen elítélte Trump lázadást szító biztatását, mára visszakozott, s ha nem is mondja már az ellenkezőjét: ő most Biden elnök „radikális” programját óhajtja „minden erejével” megállítani. Kevin McCarthy képviselőházi republikánus vezér viszont lenyelte a Trumpot megrovó korábbi szavait, s elzarándokolt bocsánatkérő kézcsókra a floridiai száműzötthöz, aki nem hajlandó beismerni elnökválasztási vereségét. S e hét szerdáján, tökéletes pálfordulással, McCarthy beáldozta azt a – rangban harmadik – republikánus politikustársát, akit még az ostrom után megmentett a lázadóktól. Az amúgy nagyon konzervatív Liz Cheney, a párt egyik ikonjának, ifjabb Bush alelnökének lánya akkor még megúszta a republikánus képviselőcsoport titkos szavazását, noha az ostrom után megszavazta a Trump elleni vádemelést. Ám a háború e politikai folytatásában csatát vesztett, amiért kitartóan hirdeti, hogy Trump lamentálása az elcsalt választásról egy Nagy Hazugság. Merthogy közben pártja politikusainak többsége – országos és a helyi szinten egyaránt – letette a hűségesküt e Nagy Hazugságnak.

Teret nyerve, a trumpisták – mind jobban felbátorodó exelnökükkel az élen – immár Chemey-t kiáltották ki lázadónak. Amikor az előző héten kitűzték szerdára a képviselők megszavaztatását, Trump deklarálta, hogy a Nagy Hazugság „mostantól” a – minden hivatalos, így republikánus szinten elfogadott – rendben lezajlott elnökválasztásra értendő. Mit neki a hatvan elutasított bírósági kereslet, a kritikus helyeken a voksok többszörös újraszámolása! Hithű médiája őt visszhangozza, állami szinteken a trumpisták sorra „szedik le” a helyi Cheneyket, a választást tisztaságát elfogadni merő republikánusokat. S persze Damoklész kardjaként lebeg minden választás elé néző országos és állami politikus feje fölött, hogy a trumpista szavazatok nélkül nincs esélye a párt jelöltjévé válni. Trump fenekedik is, hogy jövőre minden előválasztáson neki hűségesküt tett kihívót támogat. De aki netán túl is jutna ezen a párton belüli akadályon, a demokratával szembeni őszi választáson vereségre van kárhoztatva, mert a trumpisták nem bocsátják meg a hitszegést: 2018-ban a republikánus fellegvár Alabamában beáldozták a szenátori posztot (tavaly nyerték vissza), csakhogy büntessék azt, akire elnökük megharagudott.

E képtelen, s az amerikai demokráciát fenyegető helyzet nyitja, hogy a kitartóan emlegetett csalási vádat a republikánus szavazók hetven százaléka el is hiszi. Róluk leperegnek az érvek, bizonyítékok, ördögi körben keringenek az amerikai politikával együtt. Egy Trump elleni vádemelést megszavazó republikánus képviselő szerint kongresszusi politikustársainak talán tíz százaléka hiszi csak el a trumpi hazugságot, a többi viszont – az előválasztásokra sandítva – retteg magára haragítani a bosszúálló exelnököt. Amerikai elemzők szerint így lehet ez a jobboldali médiában is, amelyet persze profitszempontok vezérelnek. A Fox tévéhálózat tett ugyan pár óvatos lépést a másik irányba, egy nekivadult trumpista műsorvezetőtől megszabadult, de szó szerint fut a pénze után. Nem engedheti át – a nagy csalásban hívő – nézőit a vérszemet kapott kisebb tévéknek, amelyek viszont gátlástalanul hirdetik az elcsalt választást.

McCarthy és kollégái pedig siettek megideologizálni kényszerű pálfordulásukat. S hazárd játszmába kezdtek. Ha a Cheneyhez hasonlók a republikánus párt lelkét próbálnák menteni, ők megkötötték fausti alkujukat a bukott elnökkel, akitől hiába reménykedtek megszabadulni. Ne beszéljünk többé a Capitolium ostromáról, s csak szőrmentén az elnökválasztásról (hol van már a tavalyi hó?), szemünket a következő szavazásokra vessük: a jövő őszi kongresszusira és 2024-re. Találtak is új témát: a demokrata kormányzás „marxista fordulatot” hajt végre. Ez ugyan leginkább a fehér fajvédelem legfrissebb kódszava, viszont kétségtelenül próbál rájátszani a modernizáció veszteseinek szorongásaira, ami Trumpnak sikerült. A hagyományosan a nagytőke kedvencének tekintett és a tehetősek adókönnyítését mindenek fölé helyező republikánusokat evégett a „munkásosztály pártjaként” igyekeznek most eladni, s pengetik is a kultúrharcos témákat a hagyományokhoz ragaszkodóknak (ez mintha ismerős volna nekünk is). S ennek jegyében vágtak bele a párton belüli tisztogatásba, amelynek Cheney a legfőbb áldozata. Emiatt Kinzinger illinois-i republikánus képviselő, aki januárban a Trump elleni vádemelést megszavazta, pártját „lassan süllyedő Titanicnak” minősítette, vagyis nemcsak a korszellemmel, hanem a lakossági változásokkal szembeni politikának.

Elszánt egyharmad tartja túszként a republikánus pártot, s részben Amerikát. Az elnökválasztáson hétmillió vokssal kisebbségben maradt párt kétharmada ugyanis csak ennyit tesz ki az összlakosságban, nem véletlenül nem érte el Trump népszerűsége elnöksége egyetlen pontján sem az 50 százalékot. S ha a republikánus párt tényleg Titanicként tartja ezt az irányt, akkor hosszú távon elsüllyed. Ámde vezető politikusai csak imitálják a hívek vakhitét, s nagyon is nyitott szemmel próbálják a társadalmi trendek érvényesülését halogatni. Szó sincs puszta propagandáról. Állami szinteken nemcsak a pártsorokat tisztogatják, hanem a szavazói listákat is, s tömérdek ötlettel (nemcsak a bevált körzetalakításokkal) igyekeznek megnehezíteni a voksolást, miközben épp megkönnyíteni kellene. Egy hajdani mondás szerint Amerika délelőtt republikánus, délutántól demokrata, mert – lévén a szavazás munkanapon – a dolgozók csak akkor tudták leadni voksukat. Manapság viszont sokan nem is egy állást vállalnak, tehát például a korai, vagy levélszavazás komoly tényezővé vált. Trump ezt már tavaly kipécézte, ahogyan tudatosan is a (nagyrészt színesek lakta) metropoliszok állítólagos választási csalásait is. Ez mára módszeres republikánus stratégiává vált, azzal a komikus indokkal, hogy ekként lehet visszaadni a – trumpista Nagy Hazugsággal félrevezetett – szavazóik választásokba vetett hitét…

S mivel sejthetik, hogy mindez mégsem lehet elég rövid távon, vagyis jövőre és 2024-ben sem, az amerikai demokráciában példátlan módon az államok sorában kezdik elvonni a szavazatszámlálást és az eredményhirdetést a régóta működő testületektől és az ebben gyakorlott, kétpárti emberektől. Georgiában, amelynek novemberi, majd januári átbillenése páratlan fejlemény volt, olyan helyi törvényt hozott az ottani republikánus többség, hogy ne az államtitkár felügyelje a szavazást és számlálást, hanem éppenséggel ők maguk. Emlékezetes, hogy a szavazást rendben lezajlottnak minősítő és Trump telefonjától sem megrettenő államtitkár az exelnök céltáblájává vált, amiért nem volt hajlandó „találni” pont annyi voksot, amennyivel megelőzte volna Bident, s vitte volna az elektorokat. Hát majd adott esetben ők találnak… Másutt megteremtették a törvényes feltételeit annak, hogy a helyi törvényhozási többség akár az állam lakosaitól is elvegye az elektorjelölés jogát. Vagyis amit Trump januárban szeretett volna elérni, hogy elorozza Bidentől az elektori többséget. A Stanford Egyetem szakértője szerint, miközben a közfigyelem Liz Cheneyre és a tavalyi elnökválasztásra irányul, a támadásba lendült trumpisták állami szinten „felhatalmazzák magukat arra, hogy legálisan érjék el 2024-ben azt, amit a bíróságok nem engedtek nekik 2020-ban”.

Csakhogy e nyíltan kisebbségi kormányzás igazi és általános lázadáshoz vezetne, a hideg polgárháború igazihoz (a New York Times publicistája felidézi, hogyan okozott ilyesmi Libanonban társadalmi válságot). Mivel a pártok előválasztásain főként az aktívak és eltökéltek szavaznak, nem logikátlan McCarthyék okoskodása. Ámde kitartva a trumpista bázis mellett, kritikus demográfiai kategóriákat riasztanak el, ahogy már Trump is: a fiatalabbakat, a nőket és a színeseket. Ezt aligha tudják feledtetni azzal, hogy a demokratákat kiáltják ki – a trumpisták helyett – szélsőségessé. Pláne a világéletében centrista Bident, akinek programjai viszont nagy lakossági támogatást élveznek. A kultúrharcra végtére is csak egy kisebbség fogékony. A zene tényleg a Titanic fedélzetén hangos.