Tudomány;vakcina;védettség;antitestek;koronavírus;immunitás;

2021-05-14 20:30:00

Fokozza az immunitást a késleltetve beadott második oltás

Két dózis után időzítéstől függetlenül megfelelő a védettség, de egy brit kutatás szerint 3,5-ször több antitestjük volt azoknak, akik az első oltás után 12 héttel kapták a második adagot.

Három és félszer magasabb volt a koronavírus elleni antitestek mennyisége azoknál a 80 éven felüli embereknél, akik három-négy helyett 12 hét után kapták meg a Pfizer/BioNTech-vakcina második adagját – derült ki a Birminghami Egyetem és az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) kutatóinak közös tanulmányából.

A szakemberek szerint a mindkét dózissal beoltott emberek többsége megfelelően védett lesz az oltások időzítésétől függetlenül, ugyanakkor a késleltetve megkapott második adag meghosszabbíthatja a védettség idejét, mivel az antitestek jelenléte természetes módon csökken idővel – írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.

„Megállapítottuk, hogy a maximális antitestválasz rendkívül felerősödik az idős emberekben a második Pfizer-oltást követően, ha azt 11-12 hét elteltével adják be” – mondta Helen Parry, az egyetem munkatársa.

Az oltási program első heteiben Nagy-Britannia azt a döntést hozta, hogy késlelteti a második adag vakcina beadását, hogy minél több idős és sebezhető ember mihamarabb megkaphassa az első dózist.

A lépést sokan vitatták, mivel a hatóságok olyan klinikai tesztek nyomán hagyták jóvá a Pfizer/BioNTech- és Oxford/AstraZeneca-vakcinák alkalmazását, amelyek során mindössze 3-4 hét telt el a két adag beadása között.

Az Oxfordi Egyetem kutatói már februárban kimutatták, hogy az antitestválasz több mint kétszer erősebb a 12 hét elteltelével beadott második oltásdózis esetén. A mostani tanulmány azonban elsőként vetette össze a különböző időintervallumok után beadott második Pfizer/BioNTech-oltások nyomán tapasztalható immunválaszokat.

A szakemberek 175, nyolcvan éven felüli ember vérmintáját elemezték az első dózis, majd két-három héttel a második dózis beadását követően. A résztvevők közül 99-en három hét, 73-an 12 hét után kapták meg a második oltásdózist. A második adagot követően mindkét csoport tagjainál kimutathatók voltak a vírus elleni antitestek, ám a késleltetve beoltottaknál 3,5-ször nagyobb mennyiségben.

A szakemberek ezt követően a sejtes immunválasz működésében kulcsszerepet játszó T-sejteket is megvizsgálták. Megállapították, hogy a T-sejt-válasz gyengébb volt a késleltetve beadott második dózis esetében, de több mint három hónappal az első oltást követően kiegyenlítődött a két csoport tagjainál.