jobboldal;Publicus;Fudan Egyetem;

2021-05-15 06:00:00

Megosztja a jobboldalt a Fudan

A többség nem kér a kínai egyetemből, se Budapesten, se máshol. Azt végképp elutasítják, hogy kollégiumok helyére épüljön a campus hazai forrásból – derül ki a Publicus felméréséből.

A kínai Fudan Egyetem budapesti campusépítési terve azokhoz is eljutott, akik csak szőrmentén követik a hazai belpolitikai csatározásokat. A megkérdezettek 91 százaléka hallott ugyanis már róla, és csak alig ötöde gondolja azt, hogy ez Magyarország számára előnyös lenne – derül ki a Publicus Intézet Népszava megrendelésére készített áprilisi közvélemény-kutatásából. Ráadásul mindezt még az előtt válaszolták a megkérdezettek, hogy Palkovics László innovációs miniszter, a Fudan Egyetem megvalósításáért felelős kormánybiztosi minőségében benyújtotta volna azt a két törvényjavaslatát, amellyel a Diákváros legértékesebb Duna-parti területeit átadná a kínai egyetemnek.

Szokatlan módon a beruházás megítélése nem egységes a Fidesz-szavazók körében. Noha a kormánypárti tömb jobbára egységesen ítéli meg és támogatja a kabinet terveit, ezúttal a Fidesz híveinek „csak” 62 százaléka gondolja azt, hogy a kínai egyetemnyitás Magyarország számára előnyösebb. Az ellenzéki szavazók 92 százaléka szerint Kína nyer az üzleten.

Az 540 milliárdos beruházást javarészt kínai hitelből állják, amelyet magyar közpénzből kell majd visszafizetni, így aligha meglepő, hogy az aktív dolgozók 86 százaléka nem igazán látja meg ebben a számára kedvező ajánlatot. A felmérésben egyébként külön is rákérdeztek a kínai hitelre és a kínai vállalatok bevonására. A válaszokból kiderült, ez a kérdés még a Fidesz szavazókat is erősen megosztja: így már csak 48 százalék vélekedik úgy, hogy Magyarország jól jár ezzel a projekttel. Az ellenzékiek 95 százaléka szerint ez nem kérdés: az ügylet elsősorban Kínának előnyös.

A kollégiumi férőhelyek elvétele végképp szétzilálja a Fudan támogatottságát. Arra a kérdésre ugyanis, hogy a magyar egyetemi hallgatóknak jutányos lakhatást biztosító Diákváros vagy a kínai egyetemváros épüljön-e fel a IX. kerületben, még a fideszesek 47 százaléka is a kollégiumokra szavazott.

Ezzel együtt is kevesen bíznak abban, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester meg tudja akadályozni, hogy a Diákváros helyére más épüljön. A kormánypártiak 14 százaléka látott erre esélyt, az ellenzékieknek 41 százaléka. Ha lenne népszavazás erről, akkor a fideszesek 40 százaléka, az ellenzékieknek 93 százaléka arra voksolna, hogy ne ott épüljön meg. Ha több lehetőség közül választhatnának, akkor a kormánypártiak alig harmada tenné éppen ide a kínai intézményt, 44 százalékuk szerint inkább oda telepítsék ahol nem vesz el hazai beruházás elől értékes területet, 13 százalékuk meg egyenesen azt gondolja, hogy egyáltalán ne legyen kínai egyetem. Az ellenzéki érzületű válaszadók körében még nagyobb az ellenállás: túlnyomó többségük, 78 százalékuk szerint nem kell kínai egyetem, 19 százalékuk máshol azért el tudna képzelni egy ilyen beruházást. 

Karácsony Gergelyt és Baranyi Krisztinát egyébként hétfőre egyeztetésre hívta Palkovics László. A kormánybiztos nem kevés cinizmussal azt mondta: akkor majd elmondhatják, hogy mely önkormányzati területeket ajánlják fel kollégium-építésre. A két önkormányzati vezető korábban már többször elmondta, egy négyzetcentimétert se adnak át a kínai beruházásra.