Előfizetés

Néhány angliai körzetben az indiai variáns vált dominánssá

MTI
Publikálás dátuma
2021.05.17. 21:58

Fotó: KIRSTY WIGGLESWORTH / AFP
Országosan eddig 2323 esetben azonosították a B.1.617.2 vírustörzset.
Néhány angliai körzetben most már az új típusú koronavírus indiai variánsa az új fertőzéseket okozó domináns változat – mondta hétfőn Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. A friss nagy-britanniai járványadatok ugyanakkor országosan továbbra is nagyon alacsony fertőződési és halálozási számokat tartalmaznak. Hancock hétfő este, a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatóján elmondta:
a 343 angliai helyhatósági körzetből 83-ban okozott öt vagy ennél több, szűrővizsgálattal kimutatott fertőzést a hivatalosan B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott indiai koronavírus-variáns.

A miniszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az indiai vírusváltozat gócpontja néhány északnyugat-angliai országrész, mindenekelőtt a manchesteri körzethez tartozó Bolton városa. Országosan eddig 2323 esetben azonosították a B.1.617.2 vírustörzset, ezek közül 483 előfordulást Boltonban és a közeli Blackburnben észleltek.

Kiszorul Zágrábból Andrej Plenkovic pártja

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2021.05.17. 19:49
Andrej Plenkovic
Fotó: RICCARDO DE LUCA / Anadolu Agency
Ennek ellenére a miniszterelnök által fémjelzett Horvát Demokratikus Közösség a legerősebb politikai erő az országban.
A nagyvárosokban nem dőltek el a nagy kérdések a horvát helyhatósági választás első fordulójában. A voksolás megerősítette, hogy az Andrej Plenkovic miniszterelnök által fémjelzett Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a legerősebb politikai erő az országban, hiszen a tömörülés adja a legtöbb polgármestert, mégsem lehetnek teljesen elégedettek a konzervatív tömörülésnél. A fővárosban, Zágrábban ugyanis már az első felvonást követően eldőlt, hogy a HDZ kiszorul a hatalomból. Milan Bandic, a főváros február végén váratlanul meghalt polgármestere a kormánypárt segítségével kormányzott. A voksolás után megkönnyebbülhetnek a szociáldemokraták. Az SDP már a tavaly júliusi választáson súlyos válságba került, miután leszerepelt a Davor Bernardic vezette baloldali, Restart Koalíció. Utódának a szociáldemokraták amolyan belső lázadóját, Peda Grbint választották meg tavaly októberben, aki nem tudott új lendületet adni a pártnak, az egyes felmérések szerint tíz százalékkal vezet a HDZ az SDP előtt. Ha a szociáldemokraták súlyos vereséget szenvedtek volna a helyhatósági választáson, Grbin napjai biztosan meg lettek volna számlálva. A Waterloo azonban nem következett be számára. Ami az egyes eredményeket illeti, Zágrábban ugyan a zöld-baloldali koalíció jelöltje, Tomislav Tomasevic nem tudta biztosítani győzelmét az első fordulóban, de 45,15 százalékos eredménye azt sejteti, hogy a május 30-án esedékes második fordulót követően ő lesz a főváros első embere. Annál is inkább, mert a jobboldal igen megosztott. Nagy meglepetésre a jobboldali populista Miroslav Skoro került a második körbe 12,16 százalékkal, akinek az esélyei minimálisak a végső győzelemre már csak azért is, mert a HDZ szavazói aligha voksolnak rá. Zágrábban tehát új korszak következik, hiszen Bandic két évtizeden keresztül határozta meg annak irányvonalát. A főváros ez idő alatt a korrupció szimbóluma lett.  Az 1982-ben született Tomislav Tomasevic már tinédzserként érdeklődött a környezetvédelem iránt és fiatalon csatlakozott a Zöld akció nevű szervezethez, amelynek 2006-2011 között elnöke is volt. Több zágrábi környezetvédelmi akcióban vett részt. Ha valóban ő lesz az új polgármester, nem lesz könnyű dolga, Milan Bandic nehéz örökséget hagyott hátra. Hogy milyen erős a fővárosban az „újbalosok” és a zöldek szövetsége, azt a Mozemo! (Képesek vagyunk rá!) nevű szövetség kiváló szereplése is mutatja: 17-ből 16 negyedben e párt végzett az élen, a fővárosban 40 százalék adta a voksát a pártra. Izgalmas második forduló ígérkezik a második legnagyobb városban, Splitben, ahol a Centar nevű párt jelöltje, a liberális Ivica Puljak 3,6 százalékkal előzte meg a HDZ jelöltjét, Vice Mihanovicot. Ez volt a voksolás legnagyobb meglepetése. Mihanovicról egyébként kiderült: plagizálta doktoriját. A hagyományosan a baloldal felé húzó Rijekában a szociáldemokraták és szövetségesei által támogatott Marko Filipovic végzett az élen 30,25 százalékkal, ellenfele a függetlenként indult Davor Stimac lesz. Miközben Zágrábban magas volt a részvétel az első fordulóban, Rijekában feltűnően alacsony. Eszék várhatóan a jobboldal kezén marad, mivel a HDZ jelöltje, Ivan Radic az első fordulóban 38,69 százalékot szerzett, a második fordulóba került centrista Brenislav Milnarevic csak 19,63 százalékra tett szert. 

Mégsem tartják meg a gazdasági élet egyik legrangosabb eseményét

MTI
Publikálás dátuma
2021.05.17. 18:50

Fotó: Fabrice Coffrini / AFP
Eddig úgy tűnt, hogy a politikai és vállalati döntéshozók már személyesen is részt vehetnek az idei Világgazdasági Fórumon májusban Szingapúrban, de a továbbra is bizonytalan globális pandémia-helyzet keresztülhúzta ezt a tervet.
Elmarad az idén a Szingapúrba tervezett davosi Világgazdasági Fórum, amin a világ vezető politikusai, társadalmi és gazdasági döntéshozói már személyesen vettek volna részt.
A szervező Világgazdasági Fórum (WEF) svájci nonprofit alapítvány a döntést azzal indokolta, hogy a koronavírus-járvány miatt egyelőre lehetetlen egy ilyen nagy, globális eseményt megtartani.

A szervezők most azzal számolnak, hogy valamikor a jövő év első felében kerülhet sor személyes jelenlét mellett a szokásos éves tanácskozásra, de hogy pontosan mikor és hol, még nem tudni. A szokásoknak megfelelően idén januárban ugyan megtartották a Világgazdasági Fórumot, de a pandémia-helyzetre tekintettel online folyt a tanácskozás. Eddig úgy tűnt, hogy a politikai és vállalati döntéshozók már személyesen is részt vehetnek a fórumon májusban Szingapúrban, de a továbbra is bizonytalan globális pandémia-helyzet keresztülhúzta ezt a tervet. A Világgazdasági Fórum 1971 óta megrendezett éves találkozóit januárban Davosban szokták megtartani, ez alól csak a 2002-ben New Yorkban megrendezett tanácskozás volt kivétel. A szervezők a találkozó helyszínének megváltoztatásával fejezték ki az amerikai város iránti szolidaritásukat a 2001. szeptember 11-i terrortámadás miatt. A szervezők a 2021-es, 51. alkalommal sorra kerülő személyes részvételű tanácskozást Davos helyett eredetileg Lausanne-ban tartották volna, hogy jobban be tudják tartani a járványügyi szabályokat, köztük az egymástól való távolságra vonatkozó előírásokat. A koronavírus-járvány azonban ezt nem tette lehetővé, csupán online megbeszélésekre került sor januárban. A szervezők ekkor derűlátóan még úgy vélték, hogy májusban Szingapúrban már megtartható lesz személyes részvétellel a fórum, amit most azonban végleg töröltek a programnaptárból.