Horvátország;önkormányzati választás;Milan Bandic;Andrej Plenkovic;

2021-05-17 19:49:59

Kiszorul Zágrábból Andrej Plenkovic pártja

Ennek ellenére a miniszterelnök által fémjelzett Horvát Demokratikus Közösség a legerősebb politikai erő az országban.

A nagyvárosokban nem dőltek el a nagy kérdések a horvát helyhatósági választás első fordulójában. A voksolás megerősítette, hogy az Andrej Plenkovic miniszterelnök által fémjelzett Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a legerősebb politikai erő az országban, hiszen a tömörülés adja a legtöbb polgármestert, mégsem lehetnek teljesen elégedettek a konzervatív tömörülésnél. A fővárosban, Zágrábban ugyanis már az első felvonást követően eldőlt, hogy a HDZ kiszorul a hatalomból. Milan Bandic, a főváros február végén váratlanul meghalt polgármestere a kormánypárt segítségével kormányzott.

A voksolás után megkönnyebbülhetnek a szociáldemokraták. Az SDP már a tavaly júliusi választáson súlyos válságba került, miután leszerepelt a Davor Bernardic vezette baloldali, Restart Koalíció. Utódának a szociáldemokraták amolyan belső lázadóját, Peda Grbint választották meg tavaly októberben, aki nem tudott új lendületet adni a pártnak, az egyes felmérések szerint tíz százalékkal vezet a HDZ az SDP előtt. Ha a szociáldemokraták súlyos vereséget szenvedtek volna a helyhatósági választáson, Grbin napjai biztosan meg lettek volna számlálva. A Waterloo azonban nem következett be számára.

Ami az egyes eredményeket illeti, Zágrábban ugyan a zöld-baloldali koalíció jelöltje, Tomislav Tomasevic nem tudta biztosítani győzelmét az első fordulóban, de 45,15 százalékos eredménye azt sejteti, hogy a május 30-án esedékes második fordulót követően ő lesz a főváros első embere. Annál is inkább, mert a jobboldal igen megosztott. Nagy meglepetésre a jobboldali populista Miroslav Skoro került a második körbe 12,16 százalékkal, akinek az esélyei minimálisak a végső győzelemre már csak azért is, mert a HDZ szavazói aligha voksolnak rá. Zágrábban tehát új korszak következik, hiszen Bandic két évtizeden keresztül határozta meg annak irányvonalát. A főváros ez idő alatt a korrupció szimbóluma lett. 

Az 1982-ben született Tomislav Tomasevic már tinédzserként érdeklődött a környezetvédelem iránt és fiatalon csatlakozott a Zöld akció nevű szervezethez, amelynek 2006-2011 között elnöke is volt. Több zágrábi környezetvédelmi akcióban vett részt. Ha valóban ő lesz az új polgármester, nem lesz könnyű dolga, Milan Bandic nehéz örökséget hagyott hátra. Hogy milyen erős a fővárosban az „újbalosok” és a zöldek szövetsége, azt a Mozemo! (Képesek vagyunk rá!) nevű szövetség kiváló szereplése is mutatja: 17-ből 16 negyedben e párt végzett az élen, a fővárosban 40 százalék adta a voksát a pártra.

Izgalmas második forduló ígérkezik a második legnagyobb városban, Splitben, ahol a Centar nevű párt jelöltje, a liberális Ivica Puljak 3,6 százalékkal előzte meg a HDZ jelöltjét, Vice Mihanovicot. Ez volt a voksolás legnagyobb meglepetése. Mihanovicról egyébként kiderült: plagizálta doktoriját. A hagyományosan a baloldal felé húzó Rijekában a szociáldemokraták és szövetségesei által támogatott Marko Filipovic végzett az élen 30,25 százalékkal, ellenfele a függetlenként indult Davor Stimac lesz. Miközben Zágrábban magas volt a részvétel az első fordulóban, Rijekában feltűnően alacsony. Eszék várhatóan a jobboldal kezén marad, mivel a HDZ jelöltje, Ivan Radic az első fordulóban 38,69 százalékot szerzett, a második fordulóba került centrista Brenislav Milnarevic csak 19,63 százalékra tett szert.