Tulajdon-fosztás

Egy évvel a választások előtt lehet, korainak tűnik azon gondolkodni, mit tud tenni az ellenzék, ha a IV. Köztársaságnak újra meg kell szerveznie a parlamentáris demokráciát. A jogállam újjáépítése egy új alkotmány elfogadása után sem lesz egyszerű. Tekintsük az Orbán-rendszert minden ízében alkotmányellenesnek, s kezdjük újra a rendszerváltást? Lehet, de arra egyetlen példát, az 1989-90-est találjuk, hogy ez békés úton is megtörténhet. Forradalmat nem lehet csinálni, a békés átmenethez pedig hiányzik a regnáló hatalom belátása, hogy megbukott, mert elveszítette a társadalmi többség támogatását. A Fidesz a végsőkig ragaszkodni fog bebetonozott hatalmi pozícióihoz.

Ám ha eljutunk is a IV. Köztársaság küszöbéig, ott belebotlunk a HVG-s publicista Tóta W. Árpád kérdésébe: "kinek adják vissza a szajrét"? A "szajré" az utóbbi tíz évben magántulajdonba, a NER "új középosztályának" kezébe került közvagyon. A jogállami rendszer - a IV. Köztársaság is - a kapitalizmus alapértékén, a magántulajdon érinthetetlenségén kell nyugodjon. Ezt a sérthetetlenséget - kötött határokig - még a “létező szocializmus” is elismerte, amely a köztulajdon elsődlegességét hirdette, főként, ami a termelőeszközök tulajdonlását illeti. Hogy mire jutottunk vele, ismert. A termelőeszközök társadalmasításának forradalmi céljából államosítás lett, s miután az állam továbbra is elvont konstrukcióként lebegett a közösség feje felett, így az állami (köz)tulajdon is a felhőkbe vonult. A mindenki tulajdona a senki tulajdona lett, meg is lopta mindenki, aki tehette.

De ez félig még elmélet. A gyakorlat megválaszolatlan, de legfontosabb kérdése: ki kezelje, s kinek felelősen a “közösségi” tulajdont? A menedzsment tőkekezelése (Nyugaton), a jugoszláv munkás-önigazgatás (a lázadó Keleten) nem oldott meg semmit. Nyugaton a magántulajdonban centralizálódó tőkét legfeljebb arra tudta rákényszeríteni a jóléti állam, hogy kiegyezzen a liberális parlamentarizmussal, amely utat nyitott a szabad gyarapodás előtt. Ez a társadalom és tőke közötti kiegyezés - a német szocdem párt 1969-es bad godesberg-i kongresszusa nyomán, amely lemondott az osztályharc forradalmi módszereiről - intézményesítette ugyan a világháború utáni békés felvirágzást, egyenlőbbé tette a nemzeti jövedelem elosztását, de a kapitalizmus lényegén nem változtatott. A lényegen nem változtatott a “létező szocializmus” sem: az államkapitalizmus itt teljessé tette a politika uralmát a gazdaságban is, gúzsba kötötte a tőkét, és kitermelte azt a bürokrata réteget (az új osztályt), amely - esetlegesen jól vagy csapnivalóan - kezelte.

Ami a mát illeti: most már az egyetemeket újra lehet államosítani, vagy meg lehet őket hagyni egy kiegyensúlyozottabb kuratóriumi rendszerben. De mit kezdjen a IV. Köztársaság a gyárakkal, üzemekkel? A NER jogtalan jogával magántulajdonba került termelő eszközökkel? Demokrata oligarchák kezére adja őket? Ez etikailag vállalhatatlan. Munkás-önigazgatás, dolgozói részvény? Egyszóval: ki kapja meg “a szajrét”?