Ismét 19-re húzna lapot a Fidesz és a kormány az önkormányzati bérlakásvagyon kiárusításáról szóló javaslattal. Az egyéni indítványnak álcázott ötlet mellett tegnap a gazdasági bizottság fideszes többsége is kiállt, hiába tiltakozott ellene múlt héten több fideszes településvezető is.
Rövid távon politikailag valóban több szempontból is kifizetődőnek tűnik az elképzelés, miszerint a jelenlegi bérlők a lakás értékének 15-30 százalékáért megvásárolhatnák otthonukat. Ezzel egyrészt ismét bele lehet rúgni egyet az ellenzéki önkormányzatokba (a fideszesekbe is, de őket majd nyilván kompenzálják). A választók szemében ők lesznek majd a felelősek azért, ha nem tudnak segíteni az otthon nélkül maradó embereken. Azok viszont, akik ezzel olcsón saját tulajdonhoz jutnak, éppen a kormányra fognak majd nagy szeretettel gondolni, és a voksoláson várhatóan kifejezik majd hálájukat is. Hiszen Magyarországon igen erős a saját lakás iránti igény. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mindezzel a haverok is potom pénzért juthatnak nagyértékű, akár műemléki ingatlanokhoz. S hogy emiatt a kiszolgáltatott családok sokaságának utolsó mentsvárát bontják le, az legalább annyira érdekli a kormányt, mint az a napi több száz halott, aki áldozatul esett a közhangulat által irányított víruskezelési startégiának.
Hosszú távon azonban ennek is meglesz az ára. A lehetőséggel a tehetősebb bérlők tudnak majd élni. A szegényebb családok viszont vagy a lakásmaffia áldozataivá válnak, vagy erőn felül adósságokba verik magukat. Ráadásul a megszerzett ingatlant fenn is kell tartani valamiből - innentől piaci áron. Akármilyen színűek lesznek is a jövőben az egyes önkormányzatok, nekik kell kezdeniük majd valamit a borítékolhatóan súlyosbodó lakhatási krízissel.
Magyarországon most is rendkívül kevés a szociális alapon elnyerhető önkormányzati bérlakás, a lakóingatlanok 85 százaléka magántulajdonban van. A mintegy 4,4 millió hazai lakás és ház mindössze 3 százaléka bérelhető szociális, 6 százaléka piaci alapon. A piac viszont nem törődik szociális szempontokkal. Ha nő az igény a bérelhető lakásokra, akkor az árak feljebb kúsznak. A fizetésekhez viszonyítva már eddig is Budapest volt a hatodik legdrágább főváros Európában - mind a lakásárak, mind a lakásbérleti díjak tekintetében. Egy egyszobás lakást az átlagfizetés majdnem feléért lehet kivenni. A bérleti díj kifizetése után - vásárlóerő-paritáson mérve - a budapesti családoknál kirívóan alacsony jövedelem marad a megélhetésre. Bécsben egy ilyen helyzetben kétszer annyi marad a családi kasszában, mint Budapesten. Ez nyilván nem független attól, hogy Ausztriában jóval szélesebb a bérelhető lakások kínálata, és csak a lakóingatlanok fele van magántulajdonban. Évente ráadásul 15 ezer bérlakás is megépül.
Az elmúlt években Magyarországon is sorra láttak napvilágot a különböző bérlakásépítési programokat forszírozó szakértői javaslatok. Ezeket az elképzeléseket a kormány most kidobja az ablakon. Kérdés, ki repül majd utána?