Jelenleg a társadalom mintegy 30-40 százaléka küzd „megfizethetőségi problémával” a lakhatásban, azaz a családok ekkora részének jelentenek túl nagy terhet a lakhatási költségek. Ez vagy azt jelenti, hogy az érintettek jövedelmének több mint 36 százalékát kell lakhatásra költeni (a nemzetközi szakirodalomban ez az arány a megfizethetőség egyik legfontosabb mutatója) vagy azt, hogy túlzsúfolt, nem megfelelő életkörülményeket biztosító lakásban laknak, illetve kiszorulnak a városi lakáspiacokról.
Jelentős csoportról beszélünk tehát, miközben országos szinten nagyjából 2,5 százalékos az önkormányzati bérlakásállomány, ami szociális célokat kellene szolgáljon. Ám a kormány most egy törvényjavaslattal még ezeket az ingatlanokat is kiárusítaná – vázolta a problémákat az állami és önkormányzati lakásállomány kötelező kiárusításának felvetésével kapcsolatban az Új Egyenlőség legfrissebb podcastjában Hegedüs József szociológus, a Városkutatás egyik vezetője. (A fideszes törvényjavaslat lényege, hogy a mostani bérlők 10-30 százalékos áron megvásárolhassák meg a bérlakásokat, megfosztva ezzel az önkormányzatokat a bérlakásállományuktól, illetve annak nagy részétől).
Mint Hegedüs József kifejtette, az egyenlőtlenségek növekedése miatt egyre fontosabbá válik, hogy például a fiatalok milyen szülői segítségre számíthatnak a lakásszerzésnél. Ha azonban a társadalmi egyenlőtlenségek növekednek, márpedig ez a tendencia, akkor növekszik azok száma is, akik nem tudják támogatni gyerekeiket a lakásszerzésben, így ők, ha lakáshoz is jutnak, a már említett megfizethetőségi problémával találják szemben magukat.
Az önkormányzatoknál eközben kialakult egy belső tehetetlenség: ha egy helyhatóság szociális lakásállományt működtet, akkor ezt saját forrásokból kell fedeznie, amit az esetek nagy részében nehezen vagy egyáltalán nem tudnak megtenni. A lakásállomány leromlik, illetve elkezdődik a csepegtetett privatizáció. A „jobb falatok” gyorsan elkelnek, nem egy esetben korrupció-gyanús elosztási elvek mentén, míg az önkormányzatok sokszor csak rossz minőségű, félkomfortos lakásokat tudnak bérbe adni.
– A mostani, kötelező lakásprivatizációs javaslat hiába egyéni képviselői indítványként jelent meg, nem véletlenül született és valójában nem is egyéni kezdeményezés – mondta Hegedüs József. Három fő motiváció lehet mögötte. Az egyik a választási lépés, vagyis azt gondolja a döntéshozó, hogy ezzel a választásokra jó pozíciókat lehet nyerni a kormány által előszeretettel támogatott felső középoszályban, amelynek tagjait tulajdonhoz juttathatják. A másik elv az önkormányzatok gazdasági erejének és hatalmának csökkentése, ami jól beleilleszkedik abba a körbe, ami különösen az utóbbi 2-3 évet jellemezte. A harmadik pedig azokat az egyéni érdekeket jelenti, ami a Várban vagy a Belvárosban lévő lakások megszerzéséről szól.
Az azonban biztos, hogy ha az önkormányzatoktól elveszik a még megmaradt bérlakásállományt, akkor a kormány egyúttal elveszi annak a lehetőségét, hogy akár kis léptékű programokkal is demonstrálja: van kiút a lakhatási válságból – fogalmazott Hegedüs József.
