Az évszázad bűnténye, avagy a fájdalomipar története

A napokban mutatta be a HBO Alex Gibney kétrészes dokumentumfilmjét az amerikai opiátjárványról. A legálisan felírt fájdalomcsillapítókat valójában kábítószerként használják az emberek.

A kétrészes, összesen négy órás dokumentumfilm, Az évszázad bűnténye (The Crime of the Century) vádirat a nagy gyógyszergyárak, a politikai és kormányszervezetek ellen, amelyek lehetővé tették a szintetikus opiátok termelését, szabályozatlan terjesztését és a velük való visszaélést, ami emberek százezreit taszította függőségbe.

- Az opiátjárvánnyal az a probléma, hogy úgy tekintenek rá, mint természeti csapásra, nem pedig olyan bajra, amit emberek tevékeny közreműködése okozott, ami bűncselekmény: több vállalatot ítéltek bűnösnek. A járványban az elmúlt mintegy húsz évben több mint 500 ezer ember halálát okozta túladagolás, milliók váltak gyógyszerfüggővé, miközben a hirdetésekben kifejezetten tagadták, hogy rájuk lehet szokni - mondja a Youtube-on látható podcast videofelvételén Alex Gibney filmrendező. Gibney, a Washington Post riporterei és más, az ügyel foglakozó cikkek, könyvek szerzői az egész eseménysorozat szándékosságára akarták ráirányítani a figyelmet. Amellett, hogy megszólaltak az áldozatok is, az elkövetőkre fókuszáltak, bizonyítékokkal szolgáltak arra, hogy ez a bűnsorozat milyen mélyen gyökeredzik.

Az ópiátjárvány a Sackler-család tulajdonában lévő Purdue Pharma gyógyszergyár egyik termékével kezdődött 1984-ben, egy morfinalapú gyógyszerrel, az MS Continnal, ami időzített, nyújtott hatású morfiumkibocsátó. Szabadalmának lejártával az évtized végén jött az OxyContin, ami szintén időzítőkapszulában vehető be, így a korábbi szerekkel ellentétben nem ad hirtelen megterhelő lökést a szervezetnek. Az ópiátalapú fájdalomcsillapítók nagyon erősen hatnak, és végstádiumban lévő rákbetegeknél szükséges, indokolható alkalmazásuk. A gazdasági haszon miatt azonban korrupt orvosok, gyógyszerterjesztők közreműködésével széles körben elkezdték használni őket, a gyártók hatalmas igényeket generáltak irántuk. A gyártó és a forgalmazók azt állították, ezek a hosszabb hatású készítmények nem okoznak függőséget, de ez nem volt igaz, és ezt ők is tudták. A gyógyszereket eleinte - tudatosan - elszegényedett környékeken terítették. A páciensek gyorsan függővé váltak, mire az orvosok - a gyártó tanácsára - növelték az adagokat.

Mivel az emberek az évek során toleránssá váltak a hatóanyag iránt, egyre több szerre volt szükségük, amikor már nem tudták megfizetni a gyógyszert a heroin felé fordultak, majd amikor az a megnövekedett kereslet miatt megdrágult, a fentanilt kezdték szedni. Ez az anyag nagyon hatásos, de épp ezért rendkívüli a halálozási kockázata, mert nagyon kicsi a különbség a még elviselhető és a végzetes mennyiség között. Néhány év leforgása alatt megugrott a túladagolás okozta halálesetek száma az országban, és elkezdődött az opioidjárványként ismert népegészségügyi katasztrófa.

A kilencvenes, kétezres években már elkezdődött a legális szerek felírásának visszaszorulása, de az igény maradt, amit a illegális fentanil elégít ki. Az egyes államok kormányai már hozzáláttak a gyógyszeripari cégek perbefogásához, a szövetségi kormány azonban nem kezeli súlyán az ügyet, ami azért lehetséges, mert a megfelelő helyekre befolyó pénzek pártérdekeket, kampánycélokat is szolgálnak.

Ezt a történetet mutatja be a dokumentum minisorozat, amiben teljesen új tény kevés kerül napvilágra, koncentráltan, kulcsfigurák megszólaltatásával látunk rá a három évtized eseményeire. Kiderül, nem csak a túlzott gyógyszerfogyasztás önmagában a probléma: a drogkartellek - mint például a rendkívül szervezetten, üzemi tudatossággal működő, a Köpcös (El Chapo) által vezetett mexikói Sinaloa-kartell - és a gyógyszegyárak érdekei egybefonódtak. (Joaquín Guzmán mexikói drogbáró, a Sinaloa Cartel korábbi vezetője, jelenleg életfogytiglani + 30 éves börtönbüntetését tölti.)

- A legális, ópiátalapú-gyógyszerhasználat volt az a hátsó ajtó, amelyen keresztül az illegális drogok bebocsájtás nyertek a felhasználók millióihoz – mondja el Patrick Radden Keefe, a Vadászat Köpcösre című 2014-es, valamint a most áprilisban megjelent, a Sackler-família történetét feldolgozó, A fájdalom birodalma című könyvek szerzője. Az ópiátokat tartalmazó fájdalomcsillapítók elterjesztésében a főszerepet ez a család játszotta, ők profitáltak legtöbbet a gyógyszerekből, vagyonuk néhány éve több mint 14 milliárd dollárt tett ki, a Válium és az OxyContin révén a világ legsikeresebb kábítószer kereskedői lettek.

Gibney filmjének első része a Sackler-fivérek történetét és azt dolgozza fel, hogyan vált a fájdalomipar Amerika egyik önálló iparágává. Az ópiátkrízist végeredményben a Purdue Phrama késleltetett hatású gyógyszere, az OxyContin indította el.

2007-ben kiszabták a Purdue-ra az addig gyógyszercégre kirótt legnagyobb büntetést, majd újabb perek következetek, mert a megítélt kártérítéseket csak úgy tudták fizetni, hogy felpörgetve folytatták az OxyCodin gyártását, végül a cég 2019-ben csődvédelmet kért. 2020-ban újra bűnösnek ítélték a vállalatot, de a vezetők lényegében megúszták az ügyet. A tárgyalásokon a perbe fogott más cégek is minden vádpontot tagadnak: „Az FDA (az USA élelmiszer és gyógyszerengedélyezési hivatala) által jóváhagyott szerek semmi törvénybe ütközőt nem okoznak” – állítják. Ez védekezésük legfőbb eleme - tudjuk meg a második rész elején. Ugyanis egyre több gyártó ismerte fel az üzletben a hatalmas jövedelmező lehetőséget, megjelentek az OxyCodin változatai, kialakult a legális drogkartell az USA-ban.

A filmben láthatók interjúk szakértőkkel, szenvedőkkel - akik elvesztették szeretteiket –, bemutatkoznak a szociopata gyógyszergyári igazgatók, a Sackler-család tagjai, a rendvédelmi szervezetek tisztjei és a mentősök, akik a túladagolásban szenvedőket látták el. A film titkos dokumentumokon, eddig nem ismert vallomásokon keresztül mutatja be az eredendő bűnt: a Purdue tulajdonosai, vezetői tudtak gyógyszereik veszélyeiről, átíratták az engedélyezési kérelmet, miközben hatalmas reklámkampányba kezdtek, hogy általános fájdalomcsillapítóként jelenjék meg a szer, ne csak viszonylag kevés, halálhoz közeli rákbetegek utolsó napjait könnyítse meg.

A rendező empátiával kezel minden egyes történetet, de a legtöbbet egy idős nő teljesen értelmetlen haláláról tudunk meg, férje elmesélésből. Adott egy harmonikus, nyugodt életet élő, idősödő házaspár. Aztán a nő fájdalmaira OxyContint és más gyógyszereket kezd szedni, melyeknek hamar rabja lesz. A gyógyszerekkel a Purdue helyi lekötelezettje látja el, és hiába látja a férje, hogy nagy a baj, az orvos folyamatosan egyre nagyobb és nagyobb adagokat ír neki fel. A férj egyre gyakrabban találja feleségét a lakás különböző pontjain kidőlve. Végül detoxba küldik, ahol sikeresen le is hozzák a gyógyszerekről. Hogy miért halt meg mégis? Mert az orvosa felkereste, és újra felírta neki a függést okozó gyógyszereket.

Egy, a fia halálát látva a mentők segítségét kérő anya sikoltozása az utolsó hangok egyike, amit hallunk, majd egy felirat: A Sackler-család képviselő állítják, a receptre felírt OxyContin használatától kialakuló függőség „rendkívül ritka”.

A film arra tesz kísérletet, hogy felhívja a figyelmet: nem nyugodhatunk meg azzal, megfizettek a bűnösök, mert ez nem egyszerűen a pénzről szól, hanem arról, hogy kiderüljön - a sok részletében még a legutóbbi évek tárgyalási során is elhallgatott – igazság.