A múlt héten bejelentették, hogy Karácsony Gergely indul az előválasztáson, mégpedig a Párbeszéd javaslatára, az MSZP többször is hangoztatott támogatása mellett. Végül azonban a jelölti deklarációjával egyidejűleg Karácsony egy mozgalmat is bejelentett (99) amely saját programot készül meghirdetni. A program vázlatát közölték már, és abból kiderül, nem tartalmaz semmi olyan különleges elemet, amely élesen eltérne az eddig megismert pártprogramok fő vonalaitól, de hát a hangsúlyokban is jelentős különbségek lehetnek. A következő hetekben ezt is meglátjuk.
Karácsony mozgalma a viszonylag széleskörű politikai támogatás miatt figyelmet érdemel. Az önálló mozgalmi háttér csökkenti a politikai pártoktól való függőség nyilvánvaló veszélyét. Ahhoz, hogy ez valódi, vagyis együttműködő, de saját státuszú miniszterelnöki önállóság felé mozduljon el, két fontos lépést kell megtenni. Közülük az első és rövidtávon a legfontosabb: a mostani, verbalitástól habzó kampányt valódi, „dolgozós” kampánnyá kell átalakítani. A második lépés is fontos: a hatpárti és jellegében széttartó politikai háttérhez olyan kormányzati struktúrát találni, amelyben a lehető legtöbb érdek, nem utolsósorban az ország kormányozhatósága is megtalálja a maga mozgásformáját.
A magyar ellenzék közismerten fragmentált. Saját választási stratégiát kell követnie, mert helyzetében kevés külföldi példa használható. Nincs amerikai típusú, erős pártközpont, nagy választási hadikassza, a szervezőknek nem természetes, hogy fizetett és professzionális szakemberekkel dolgozzanak, önkéntesek alig kapcsolódnak az egyébként nem is központosított kampányhoz, nem folyik adománygyűjtési kampány, a kihívót nem támogatják jelentős összeggel és szervezetten az üzleti világ ellenzéki hajlamú vezetői (valamikori kliensek). De nem is olyan, mint az olasz vagy az izraeli kampány, ahol (szervezetten és jól finanszírozottan) kisebb-nagyobb pártok vegyes hatékonyságú koalíciós kormányzása miatt lényegében folyamatos a választási kampány. Persze közben a háttérben stabil, erős, mondhatni mélyállami igazgatás működik, az országuk tehát, ha nem is szereti, végül elviseli a politikai csatározások véget nem érő kínjait.
A magyar ellenzék választási előkészülete nem ipari folyamatra, nem olajozott, szervezett hátterű felkészülésre, hanem politikusi díszszemlére hasonlít. Van zászló, hol ilyen, hol olyan, vannak mindenféle vezérek, akik közül az öregek nehezen verik már a díszlépést, a fiatalok meg néha nem tudják, hogy breaktánc versenyen vagy alakzatban lebonyolított felvonuláson vesznek-e részt. Fegyelmezetten masírozó hadsereg: nos, az nincs, a mostani bemutatókra még nem hívták meg őket. Van vállalkozó a tribün tetejéről integetni, van stáb a közvetítésre, van mindent tudó tanácsadó, és persze van mikrofonszájú politikus. Dolgozó nincs elég, politikai munkások akadnak, az sem sok. Visszatérve a díszszemle metaforájához, ne felejtsük el, hogy a most pávaként lépdelő tüzértábornoknak előbb-utóbb ágyúk is kellenek, nem csak jó szabó az egyenruhához. És sokkal több civilt a listákra, ha kérhetem. Bevallom, néha bajban vagyok a jobbközéppel is, akik idejük túl nagy részét fecsérelték a ballibek ostorozására, ahelyett, hogy közben megszervezték volna önmagukat is. Talán majd most.
Karácsony és mások mozgalmának dicsőséges alapítói mellől még hiányoznak a szervezett szakértői csoportok (holott szakértők léteznek), velük a veretes szavakat a mondanivalóval összekeverő politikai réteg nemigen törődik. Pedig kell olyan is, aki megmondja, miként kell kancelláriát üzemeltetni, hányféle minisztérium legyen, milyen a jó szakigazgatás, hogyan változtassuk meg az EU-támogatás elosztási rendszerét, a külkapcsolati hálózatokat, milyen ütemezése legyen a milyen egészségügyi reformnak, a Klikk-mentes, esélyegyenlőséget adó jelenléti és digitális oktatás pontosan hogyan is legyen. A szegények miatti panasz mély kútjából sem merték még ki az integrációs programokhoz való vizet. Ilyen programok és szakértők léteznek a háttérben, de most még, a pártházakon túl, mondhatni, a mezőn kapálnak.
A győzelmet követő koalíciós kormányzatnak (a koalíciós pártok nagy száma, az elmúlt évtizedben bekövetkezett beteges méretű állami centralizáció és a most indulók korlátozott kormányzati tapasztalata miatt) kiterjedt decentralizáción és erős centralizáción egyszerre alapuló modellt kell kialakítania. Fontos látni, miként lehet egyszerre a szokásosnál differenciáltabb politikai érdekeket kielégíteni, a miniszterelnöki önállóságot erősíteni, a voluntarista politikai kormányzás veszélyét kontrollálni, az igazgatás szakszerűségét erősíteni úgy, hogy végre korszerű és működőképes állam alakuljon ki.