parkolás;önkormányzatok;járvány;enyhítés;

2021-05-22 06:40:00

Megint az önkormányzatokon csattan az ostor

A helyben lakó autósoknak és az önkormányzati dolgozóknak nem kis fejfájást okozott a csütörtökön derült égből villámcsapásként tett kormányzati bejelentés, mely szerint jövő keddtől megszűnik a járvány elleni küzdelem jegyében bevezetett ingyenes parkolás.

A fővárosi kerületben élők az éves engedély kiváltásával - egy minimális eljárási költségtérítés fejében - ugyanis a pandémiától függetlenül jogosultak díjfizetés nélkül parkolni. Mivel idén mindenki számára ingyenes volt a parkolás, sokan nem váltották ki az engedélyt 2021-re, ezért keddtől elviekben ugyanúgy büntetés járna nekik, mint bárki másnak, aki nem fizeti ki a várakozási díjat.

A helyben lakóknak tehát egyetlen napjuk maradt az ünnepi hosszú hétvége előtt, hogy kiváltsák az engedélyüket. Nem meglepő, hogy a parkolási ügyeket intéző irodák előtt számos kerületben – többek között a XIII., a VIII. és a IX. kerületben – jókora tömeget látott tudósítónk. „Idehaza minden így megy” – kesergett legyintve egy idősebb nő a ferencvárosi önkormányzat Lónyai utcai irodája előtt. A kezében két űrlap is volt: a szomszédja karanténban van, ezért neki is ő intézte az engedélyt. Hogy ez sokaknak gondot jelent, az önkormányzatok is észlelték: a IX. kerület ellenzéki vezetője, a Baranyi Krisztina lapunk érdeklődésére péntek délelőtt közölte: május 31-ig bírságmoratóriumot hirdetnek, azaz, akik igazolni tudják, hogy tavaly is volt érvényes engedélyük, azok a jövő héten még kiválthatják az ideit. Mint megtudtuk, a kormány hirtelen döntése nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatot, mivel egyik napról a másikra kellett újra felállítani a parkolási ügyekkel foglalkozó részleget, illetve soron kívüli, hétvégi ügyintézést is meg kellett szervezniük a lakosságnak.

„Türelemmel és megértéssel fogunk eljárni a kerületi lakosok parkolási ügyeiben” – ígérte lapunknak Békesi Zsuzsa, a szomszédos Józsefváros sajtóreferense, aki közölte: a IX. kerülethez hasonlóan ők is moratóriumot garantálnak május 31-ig. Akinek viszont nem volt tavaly engedélye, most pedig ingyen akar parkolni, azt meg fogják büntetni. Ahogy a többi kerülettel, Józsefvárossal sem egyeztetett a kormány, ők is csak a sajtóból tudták meg, hogy keddtől nincs ingyenes parkolás. Ugyanakkor az önkormányzat számított erre a lépésre: ahogy más kerületek, Józsefváros is kampányba kezdett áprilisban arra kérve a lakosságot: ne várják meg a kormány döntését, minél előbb váltsák ki az idei engedélyüket. A 12 ezer kerületi autótulajdonos fele intézte el időben a parkolási engedélyét. Az önkormányzat továbbá arra ösztökélte az embereket, hogy a járványhelyzetre való tekintettel lehetőleg online érvényesítsék a jogosultságukat.

Szintén bírságmoratóriumot hirdetett a II. kerületi önkormányzat is. Őrsi Gergely polgármester a Facebook-oldalán üzent: a parkolóőrök május 31-ig csak figyelmeztetnek. Ugyanakkor május 25-től a parkolási engedély kiváltása előzetes egyeztetés nélkül is intézhető lesz kerületi központi ügyfélszolgálaton, így ha valakinek nincs lehetősége online kiváltani az engedélyt, személyesen kérhet segítséget az ügyintézőktől. Megkerestük a Miniszterelnökséget, hogy miért nem egyeztettek az ingyenes parkolás feloldásáról az önkormányzatokkal, ám a Gulyás Gergely vezette tárca lapzártákig nem válaszolt.

Pécsen a 2020-ban megváltott parkolóbérletek 2021. január 15-éig voltak érvényesek. Mivel idén ingyenes volt a parkolás, ezt a 15 napos türelmi időt a bérlettulajdonosok most kapják meg, vagyis az ingyenes parkolás eltörlésétől számított 15 nap után június 7-én jár le a tavalyi bérlet. Hogy legyen idő az új bérletek megvásárlására, az ügyben illetékes cég, a Biokom május 25-től meghosszabbított nyitvatartással várja a bérletvásárlókat. Ismert, hogy már tavaly novemberben és decemberben is ingyenes volt a várakozás az önkormányzati fizetős parkolókban, így azoknak, akik emiatt feleslegesen költöttek a bérletre, jogos lenne a visszatérítés. Ruzsa Csaba, Pécs gazdasági ügyekért felelős alpolgármestere azt mondta, hogy ha tömegesen jelentkezik ez az igény, akkor a város – várhatóan - csak akkor tud eleget tenni ennek a követelésnek, ha megkapja a központi költségvetéstől erre a kompenzációt.

Pécsen a fizetős parkolózónában lakók jogosultak a kedvezményes bérletre. Ha valaki idén költözött ilyen zónába, és így nincs olyan tavalyi bérlete, ami még két hétig érvényes lenne, akkor gyorsan vennie kell kedvezményes bérletet. Ha erre igazolhatóan nincs ideje az első napokban, és így átmenetileg szabálytalanul veszi igénybe az otthonához közeli parkolót akkor vele az önkormányzat méltányosan jár majd el, mondta az alpolgármester. Feltehetőleg kell egy kis idő, amíg visszaszoknak a pécsiek arra, hogy újra fizetni kell a belvárosi várakozásért, ezért a Biokom parkolóellenőrei türelmesek lesznek, igyekeznek bírság nélkül, felszólítással megelőzni a nem fizetést, és átmenetileg a korábbi 5 perc helyett 15 perc után teszik ki a piros csomagot a parkolójegyet nem vásárló autósok járművére.