Puzsér Róbertről ma már Byron juthat eszünkbe. Talán túlzásnak hat, de vegyük figyelembe az időfaktort. Kétszáz év nagy idő. Vajon a nagy angol költő, akiről még tanulhatunk a középiskolában, ma is papírra vetné szóképeit, sodró, elmésen tekert fordulatait? Nem vlogger lenne inkább? És ki tudja, milyen formában állt volna Puzsér a nyilvánosság elé a XIX. század elején. Talán a görög szabadságért nem áldozta volna fel az életét, de miért ne válhatott volna belőle szarkasztikus hangú poéta? De ha a művelt olvasót mégis elrettentené ez az összevetés, adjunk neki szerényebb kereteket. Puzsér Róbert ATV-ben újraindult műsoráról, a Sznobjektívről Byron Don Juanja juthat eszünkbe. De ha ez is biztosítékot ver ki, pontosítsunk tovább: az első adásról a zseniális elbeszélő költemény eleje, az Ajánlás. Amelyben Byron helyreteszi költőtársai értékrendjét. Emlékszünk, mit kap tőle Robert Southey, aki radikális hangú pályakezdés után az uralkodó konzervatív párt koszorús költője lett? „Dalos Judásom, hogy vagy? Jól-e, mi? / S a »tópart« éhes és telt gyomrú népe? / Remek kis fészek! Úgy föst, szó, mi szó, / »mint »pástétomban két tucat rigó«.” Majd Coleridge következik, aki lám, lám, „szárnyal égre fel / kalappal, mint a sólyom, amióta / metafizikát fejt ki, s bár remek, / a megfejtését vajh ki fejti meg?” És Wordsworth sem szolgál rá a kíméletre, még ünnepelt Kirándulásával sem: „Ez is poézis (ő megmagyarázza, / s lehet, hogy az – őrjítő nyári hőben). / Egy emelettel megtoldhatja tornyát / Bábelnek az, ki érti e cikornyát.”
Puzsér „szókimondó igazságshow-jának” új kiadását a tíz leghitványabb magyar nyelvű tévéműsor fricskázásával kezdi (Horváth Oszkár társaságában). A Reggeli „a tranzit meg a pláza, amikor tévéműsorrá válik”. Friderikusz Sándor „a bulvár hazai gazdateste és a rossz ízlés regionális nagykövete” volt egykori show-jával, amellyel „már a rendszerváltás után pár évvel alaposan megtanította az itt élőknek, hogy a szégyentelenség menőség, hogy a pletykák ismerete informáltság”. „Adj Chrudinák Alajosnak nagyon sok LSD-t, és megkapod Szaniszló Ferencet” (Világpanoráma). A Nap-kelte tanította meg hajdanán Orbán Viktort médiát gyártani: „Itt kezdődött el a Kálmán Olgáknak a kitenyésztése. (…) Itt született az újságíró terminátor”, aki nem érdeklődik a vendégtől, hanem kínpadon megkínozza, ahogy tette annak idején például Forró Tamás és Havas Henrik. Végül, a pálmát a Frizbi viszi el: „A leghitványabb magyar nyelvű tévéműsor egyetlen következetlensége, hogy nem a kénköves pokolból sugározták. (…) Hajdu Péter érti a formátumot, de az emberi normákat nem érti.”
Puzsér már a simicskás Hír TV állítólagos szabad levegőjéből megszületett Sznobjektívben sem kímélte a média egyes szereplőit. 2017-ben a „tíz leghitványabb televíziós műsorvezetőt” állította sorrendbe. Igaz, ezt megelőzően a szerinte legjobbakat is listázta. (Mint ahogy epés megjegyzései mellett Byron is felsorolja kedvenceit.) A cél természetesen szent: kiállás az embert nemesítő kultúráért a mai média, főleg a kereskedelmi televíziózás ízléstelen népbutításával szemben. A legtöbb megállapítás találóan pengés. És mégis… Valahol beszivárog a produkcióba is a jelen bírált nyilvánosságának otrombasága, a mai közélet és kommunikáció egyik jellegzetes vonása: a kíméletlenség. Létezett például valaha egy íratlan szabály, amely a kispolgári létben még mindig fellelhető: kollégákat nem bántunk a nyilvánosság előtt. Vitatkozhatunk velük nyílt fórumon bármiről, de nem mi vagyunk személyük és tevékenységük bírálói. Mert az akaratlanul is könyöklés és némi önfényezés. Kétségtelen, hogy Puzsér médiaidentitása meglehetősen képlékeny, hiszen kritikusi vére működteti, hajtja előre. A Sznobjektív azonban egy tévéműsor, amelyben ő házigazda, műsorvezető, és nem vendég. Elegánsabb lenne hát tartózkodnia pályatársak summázó minősítésétől. Nem ad elég ostorozható témát minden más?
Mondhatjuk persze, hogy Byront követni nem szégyen. A kérdés már csak az, születik-e a további adásokból Don Juan? Izgalmas a szerkezet, egy területről, problémakörről tíz negatív (vagy olykor pozitív) eleme, szereplője rangsorba állításával fogalmazni meg akár messze ívelő, szabad reflexiókat. Könnyednek tűnő, mégis virtuóz módon tekert nyelvezet, merészen kalandozó, fanyar, angolos romantika. De azért botladozni is lehet vele. A második adást, a mű első igazi énekét valahogy nem sikerült zamatosra érlelni. A téma fontos és időszerű volt: Puzsér a hamis nemzeti önértékeléssel szállt szembe a tíz leghazugabb magyar mítosz számbavételével. De csupán többnyire semmitmondó szlogenek kerültek elő, amelyeket szinte minden nép duruzsolgat magáról: a magyar okos, ravasz, dolgos nép, vendégszerető, sportnemzet, a világ összeesküszik ellenünk… Egyedül a kompország bélyeget lehetett érdemben, jó gondolati csavarokkal kapirgálni. Puzsér Vona Gábort hívta partnernek. Érthető húzás, ám nem bizonyult igazán szerencsésnek, mert Vona túl szabatos volt a műsor hangvételéhez. De hát a Don Juanban is akadnak döcögős részek.
