Talán hamarosan itt a nyár, eljön a forró bikiniszezon. A vérpezsdítő időszakot hatvan évvel ezelőtt Brian Hyland vezette fel. A tizenhat esztendős kamasz elénekelte az Itsy Bitsy Teeny Weeny Yellow Polka Dot Bikini című dalt, s a kislemezből két hét alatt egymillió példány kelt el Amerikában. A szám hirtelen fellendülést okozott a bikini-eladásokban, pedig az izgalmas fürdőruhát már tizennégy évvel korábban megtervezte a francia Louis Réard. Azért nevezte el bikininek, mert úgy gondolta, újdonsága bombaként hat, s az Egyesült Államok a Bikini-atollnál végzett atom- és hidrogénbomba-robbantásokat a második világégés után.
A bombák egyikét Gildának hívták a bombázó Rita Hayworth nyomán. Az amerikai csillag főszereplésével 1946-ban mutatták be a Gilda című filmet, amelyet honfitársunk, a két háború között az Egyesült Államokba emigráló Vidor Károly rendezett. Amikor 1947 nyarán Hayworth Cannes-ba látogatott, a helyi lapok „la femme atomique”-ként (atomi nőként), a párizsi újságok „Miss Bikiniként” emlegették.
Ám a negyvenes években a hölgyek még nem nagyon bátorkodtak a minimális anyagfelhasználású, merész szabású fürdőruhában megjelenni a strandon, jóllehet a párizsi Molitor uszodában megrendezett ősbemutató után Madmoiselle Bernardini is világhírűvé vált. „A Casino de Paris színpadán ennél lengébb öltözékben is felléptem már, de soha nem keltettem ekkora feltűnést – mondta a táncosnő a premier után. – Most viszont ezrével kapom a szerelmes leveleket.”
Hyland slágere, amely Nagy-Britanniában a nyolcadik helyig jutott, ugyancsak áttörte a gátakat. Az angliai kikötő- és üdülőváros Lowestoft főterén dolgozó halárusok beadvánnyal fordultak a városi tanácshoz, hogy képtelenek figyelmesen dolgozni, mert a nap legnagyobb részében bikiniben közlekedő idegen nők lepik el a piacot. „A majdnem teljesen meztelen hölgyek olyan hatással vannak ránk – panaszolták –, hogy a legtöbbször rosszul számolunk, és ráfizetünk.” Az illetékesek akkurátusan megvizsgálták az ügyet, s azt állapították meg: „A település legfőbb idegenforgalmi látványosságainak egyike kétségkívül a halpiac, ám az odalátogató turisták öltözékét a tanács nem határozhatja meg.”
Nesze semmi, fogd meg jól.
A bikini viszont több a semminél, bár akkoriban az a mondás járta róla: „Olyan fürdőruha, amely sehol nem kezdődik, és hirtelen abbamarad.” A chicagói rendőrség ellenben már azért vette őrizetbe Tony Lee Shelley tizenkilenc éves mozijegyszedőnőt, mert az ifjú hölgy a Michigan-tó partján a legújabb, felső nélküli fürdőruha-költeményben, a monokiniben jelent meg 1964-ben. Hyland számának hősnője még félt kijönni az öltözőből az aprócska kétrészes modellben, a dal viszont hengerelt, 1961-ben Billy Wilder Egy, kettő, három című filmvígjátékában is felcsendült. A mozi egy másik amerikás magyar, a manapság áldott Horthy-rendszer lélekemelő zsidótörvényei elől 1939-ben a tengeren túlra menekülő Molnár Ferenc hasonló című színdarabja alapján készült. (Az 1920-as numerus clausus, amelynek nemzetjavító kialakításában a napjainkban szintén áhítattal emlegetett Prohászka Ottokár katolikus püspök is buzgón közreműködött, az 1924-ben az Egyesült Államokba települő Vidor Károlyra is vonatkozott. Kinek a pap, kinek a papné: mindenki eldöntheti, hogy Molnár és Vidor, vagy Prohászka. A mai rezsimnél Ottokár. Kár.)
Hatvanban más idők jártak, idehaza Qualiton-kislemezen megjelent – A pancsoló kislányhoz vagy a Fűre lépni szabad című film búgó betétszámához, a Rejtélyhez hasonlóan – a Vörös Csepel, Doni legények proletár-kombó. Hyland dalát nálunk nem siettek propagálni, de ha bárki lemaradt róla, az legkésőbb harminc év múlva megismerkedhetett a nótával, a Macskákból vett elnevezésű Bombalurina trió ugyanis az Egyesült Királyág sikerlajstromának élére vitte a feldolgozást 1990-ben.
Hiába, a bikini örökzöld, a slágerlistáról nem tud lekerülni.
