Előfizetés

Jobban járnának a minimálbéresek – kérdés, hogyan

Muhari Judit
Publikálás dátuma
2021.05.30. 08:00

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava
Van némi nézetkülönbség az ellenzéki pártok között, hogy miképp változtatnának a minimálbér rendszerén, de az egyikük számára sem kérdés, hogy a legkisebb fizetésből élők helyzetén javítani kell. Az MSZP az adómentesség mellett tör lándzsát, a DK az egységes uniós minimálbér bevezetését szorgalmazza (mindkettő sok ezer forint pluszt jelent) – a kormány viszont egyik javaslatot sem szereti.
Érthető, hogy a választások előtt központi téma lett a minimálbérből élők sorsa, hiszen 1,1 millió emberről van szó, hangsúlyozta Dávid Ferenc közgazdász, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége volt főtitkára. Az üzleti szférában 800 ezren dolgoznak a hivatalosan legkisebb bérért, a kormányzati és önkormányzati szférában 300 ezren. A minimálbér idén bruttó 167 400 forint, a szakmunkásoknak járó garantált bérminimum 219 ezer forint. (A minimálbéresek kétharmada az utóbbi summát kapja.) Ezek az emberek a legelesettebbek, a legvédtelenebbek, és alig vagy sehogy nem tudnak kiállni a saját érdekeikért. Számukra az igazi kapaszkodót a kormány, a munkaadói és a munkavállalói szövetségek között megfogalmazott bértarifa jelenti. „Ilyenkor, egy évvel a választás előtt magától értetődő, ha a szolidaritás pártján álló pártok azt mondják, nem lehet ugyanúgy adóztatni a jövedelmüket, mint a sokat keresőkét”, magyarázta Dávid.

Nem engednek a 48-ból

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nemrég Portóban egyeztetett Nicolas Schmit foglalkoztatásért és szociális jogokért felelős európai bizottsági taggal a szociális kérdésekkel foglalkozó, csúcs­szintű EU-­ta­nács­kozást megelőzően. A tár­­­ca­vezető akkor úgy fogalmazott: Magyarország a munkaerőpiaci szabályozás és a szociális jogok számos területén más megoldást alkalmaz, mint az EU-tagállamok többsége, bár az alapelvekkel és a célokkal egyetért. Az említett területek közé tartozik a minimálbér kérdése is. Márpedig az Európai Bizottság azt szeretné, ha ezt a járandóságot az unióban mindenhol egységes algoritmus alapján számolnák ki. „Magyarországon azonban – mondta Palkovics – 2010 óta a munkaadók és a munkavállalók megállapodásán alapul a minimálbér – és azóta 128 százalékot emelkedett. Ha az ország az ­uniós számításokat követte volna, ez most sokkal kevesebb lenne.” A miniszter szerint a szabályozásnak mindenképp tagállami hatáskörben kell maradnia. Megjegyzésképpen: a bruttó minimálbér esetében valóban megáll Palkovics mondása, ám a nettó esetében a 128 százalékos emelkedés az 85 százalék, azaz a legjobban a bőségesen adóztató állam járt.
A Demokratikus Koalíció ennek ellenkezőjét tartja követendőnek. Regionális és ágazati sajátosságokat is figyelembe vevő uniós minimálbér bevezetését javasolja. Abban egyezne meg a munkaadókkal, hogy öt éven keresztül az infláció felett 3-5 százalékkal növeljék a minimálbért, hogy annak nettó összege elérje a családi létminimumot, azaz többé-kevésbé tisztességesen meg lehessen belőle élni. (Bár a KSH már nem számol létminimumértéket, a Policy Agenda­ megteszi helyettük, és arra jutott, hogy 2020-ban – az infláció elszabadulása – előtt egy kétgyerekes famíliá­nak mintegy 300 ezer forintra volt szüksége.) A Magyar Szocialista Párt is támogatja, hogy a minimálbér mértékének meghatározására közös európai szabályozás szülessen, az ő tervezetükben az adott ország átlagbérének 60 százaléka lenne az irányadó, ez egyébként az uniós elképzelés is. Az MSZP szerint emellett meg kellene határozni egy minimális értéket is, amelyet minden tagállamnak be kellene tartania. A párt továbbá javasolja azt is, hogy a legkisebb bér adómentes legyen, a munkavállalók így a bruttó fizetés 15 százalékával többet vihetnének haza. Illetve, ennél is tovább megy: azt akarja, hogy a mindenkori minimálbér és az előző évi összes fizetés középértékéig, vagyis a mediánbérig – 2020-ban ez 321 582 forint – lévő sávban keresők pedig az adójóváírás fokozatosan csökkenő alkalmazásával 15 százaléknál alacsonyabb adót fizessenek. Az áprilisban erről benyújtott módosító javaslatban mindezt azzal indokolják a tervezetet jegyző képviselők, hogy amennyiben a minimálbér szja-mentessé válna, az érintettek havi nettója 25 110 forinttal emelkedne. Ezzel évente nettó 300 ezer forinttal több maradna a minimálbéren foglalkoztatott dolgozók zsebében. A minimálbért meghaladó összegű fizetések adóterhelése is jelentősen csökkenne, a garantált bérminimum után a mai 145 ezer forint helyett 162 ezer forintot vihetne haza a munkavállaló. Ez mintegy havi 17 ezer forintos emelkedést jelentene, éves szinten pedig nettó 200 ezer forintot. A rendszer igazságosságának megteremtése érdekében az adójóváírás mértéke fokozatosan, egyre csökkenő módon futna ki, a mediánbér össze­géig minden munkavállaló részesülne benne. E felett viszont már nem fejtené ki kedvező hatását. Mindez tehát azt eredményezné, hogy a munkavállalók fele, több mint 2 millió 300 ezer ember jobban járna a jelenleginél. A benyújtók számítása szerint a minimálbér adómentessé tétele 250-300 milliárd forintos költségvetési kiadást jelentene. Kitér a párt arra is, hogy a magyar minimálbér az Európai Unióban az egyik legalacsonyabb, a Visegrádi Országok közül pedig a legkisebb. Kevesebb, mint a szlovák, a cseh vagy a lengyel legkisebb bér. Miközben a legutóbbi, éves szinten 3,67 százalékos emelésénél kétszer jobban drágultak az élelmiszerek. És ami a legdurvább: a magyar minimálbért több mint 30 százaléknyi különböző adó terheli. Ma Magyarországon 2 millióan élnek a létminimum alatt, még a dolgozó emberek közül is sokan nélkülöznek.

Össze kell csiszolódni

Dávid Ferenc szerint az ellenzéki pártok javaslatait szakmai és nem politikai alapon kell megközelíteni, és több oldalról kell vizsgálni a kérdést. Úgy véli, a minimális bér munkaerőpiaci és nem szociális kategória, teljes adómentessé tételét ezért nem tartja helyesnek. A szolidáris adórendszer gondolatával viszont egyetért, a többkulcsos adórendszer nagyobb társadalmi szolidaritást tükröz. A mai 15 százaléknál egy jelentős mértékben csökkentett, egy számjegyű személyi jövedelemadó vonatkozhatna az alacsony keresetűekre, de az nem lehet egyenlő a 0-val. Szerinte az egészségügy, az iskolák, a szociális intézmények működtetésében minden dolgozónak részt kell vállalnia. A minimálbér szociális jegyeket is hordoz – mondta –, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy számos juttatás igazodási alapja: a gyed, a táppénz, az álláskeresési járadék összegét is meghatározza. De bármilyen változása a többi dolgozó bérét is befolyásolja. Hiszen, ha egy 18 éves kislány kijön a kereskedelmi iskolából, akkor neki garantált bérminimumot kell fizetni – magyarázta. – Tehát nem differenciálásról vagy teljesítményösztönzésről van szó, hanem egy olyan mércéről, ami alatt nem illik és nem szabad teljes munkaidőben munkavállalót foglalkoztatni. Ám a kislány 25 éve dolgozó főnökének, a boltvezetőnek a fizetése sem maradhat így bruttó 300 ezer forint. Vagyis, ha emelkedik a minimálbér, az tolja a fölötte álló fizetéseket is. Igazából ez az a vállalkozói szempont, ami nagyon komoly megfontolást igényel. Ha egy cégnél elviszi a minimálbér növekedése a fizetésemelési keretet, akkor az igazán kvalifikáltak megfelelő javadalmazására már nem marad pénz. Az ellenzéki pártok európai minimálbérrel összefüggő elképzelését Dávid Ferenc szerint sokan félreértik vagy félremagyarázzák. Nem arról van szó – mondta –, hogy a magyar, a bulgár, illetve a luxemburgi, holland, francia minimálbér összege egyik napról a másikra azonos szinten legyen, erre még ötéves távlatban sem gondolhatunk, hiszen jelenleg az egyik akár hétszerese a másiknak.
Az egységes minimálbér egy közös, normatív rendszert jelent. Például azt, hogy a tagállamok megállapodnak, a minimálbér legyen az adott ország mindenkori átlagkeresetének egy bizonyos százaléka. Vagy a mindenkori mediánkeresetek egy bizonyos része. De az is lehetséges, hogy egyfajta nemzeti létminimumot számolnak a tagállamok, és megállapodnak abban, hogy a kereset nem lehet kevesebb, mint az egy főre jutó létminimum. Bármilyen egyezség is születik, fontos, hogy a minimálbérnek csak a nettója lehet igazodási pont, hiszen minden ország más adórendszert alkalmaz.

Idén nem jártak jól a dolgozók

Február 1-jétől a minimálbér és a garantált bérminimum 4 százalékkal emelkedett. A bértárgyalások elhúzódásának következménye, hogy éves szinten ez valójában kevesebb, hiszen a 2021-es januári béreket a 2020-ra érvényes minimálbérszinten kapták kézhez a dolgozók. Az egy hónapos csúszás a minimálbér szintjén bruttó 6400 forint, nettó 4256 forint, garantált bérminimum esetében pedig bruttó 8400 forint, nettó 5586 forint kiesést jelentett a dolgozóknak. Dávid Ferenc szerint ez azért történhetett meg, mert hiányzik az érdemi érdek­egyeztetés. Focis hasonlatot használt, azt mondta, az kellene, hogy a kormány ne focizzon, csak vezesse a mérkőzést. Ne engedje, hogy a felek rugdossák egymást, súlyos konfliktusba kerüljenek, legyen inkább jó játékvezető. Ehelyett legyengítette a két csapatot, elvette tőlük a labdát. Sokkal inkább az lenne a jó, ha erős munkaadói és munkavállalói szervezetek a kormány vezetésével évről évre időben meg tudnának állapodni. Magyarországon ma nem ez történik.

Kevéssé korrekt

Magyarországon a munkabérek mérése, közlése hagy kívánni valót maga után. A KSH az átlagbért szokta közzétenni, azt csak becsülni lehet, hogy annál mennyivel alacsonyabb a mediánbér. Ez az az érték, amelynél az ország pontosan fele többet, fele kevesebbet keres, vagyis annak a munkavállalónak a bére, aki – ha sorba állítanák az összes dolgozót – középen állna. A mérést tovább ferdíti, hogy az 5 fő alatti cégeket nem veszi figyelembe a statisztika. Ha létrejön az egységes minimálbér, fontos követelmény a mérési rendszerek összehangolása is – mondta, hozzátéve, a közös megállapodás csak hiteles és azonos adatszolgáltatással működhet. Ha megszületik ez a minden tagország számára kötelező érvényű, a jogrendbe is beépülő, szakmai és nem politikai alapon létrejövő azonos elv, akkor annak betartását uniós szinten lehet majd számonkérni a kormányoktól. 

Heti abszurd: Szolgáltatás

N. B. Gy
Publikálás dátuma
2021.05.30. 07:30

Fotó: Johnnie Rik / Shutterstock / Illusztráció
Bentley terpeszkedett a városi közbicikli-állomás (lásd: MOL Bubi-gyűjtőpont) flaszterén, mégpedig úgy, hogy a bringákhoz nem fért senki hozzá, így azok tétlenségre kárhoztatva várták az átparkolást. A ballibsi média rögvest pöffeszkedést és bunkóságot kiáltott, holott az ominózus helyzet mindössze a kellő rutin hiányáról árulkodott – és sok-sok figyelmességről. Mert hát a NER-dámákban és dzsentrimenekben is magasra hágott a környezettudatosság, és előszeretettel élnének a járgánymegosztás szép szokásával, csak hát hátrányos helyzetből indulnak. Bálba, fogadásra, decens tárgyalásra nem lehet izzadságtól csatakosan belibbenni, márpedig, aki gyöngysorban és magas sarkúban vagy éppen csokornyakkendőben és szmokingban hajtja meg a bazi nehéz közbringát, az csepegni fog. Úgyhogy a MOL – mivel nem tűrhette tovább, hogy bármelyik társadalmi réteget hátrányos megkülönböztetés érjen – a közpénzelitnek is lehetővé tette a járműmegosztást. Egyelőre kísérleti jelleggel. A luxus­autók befogadására még alkalmassá kell tenni a Bubi-placcokat, illetve a használók fejébe kell verni, hogy szemben az elektromos rollerekkel, ezeket a járgányokat nem hagyjuk felborítva a fűben. De ha sikerült túllendülni a kezdeti nehézségeken, akkor színesedik a paletta, és nemcsak Bentleyt, de Mercedes-Maybachot vagy Rolls-Royce-t is lehet séringelni. Ugyanis ez egy csúcskategóriás állam, és a szolgáltatásai is azok. Itt van például a köszöntő ember, aki pár kedves, keresetlen szóval kárhoztat örök boldogságra házasodni készülő párokat. Nem egy nagy szerep, de a miniszterelnöknek nem derogál. Kevéske szabadon maradó percében a Karmelita kolostor előtt gazsulál, s még szabódik is, hogy megjelenése csak mérsékelten úriemberes, zakóját összekenték pörkölttel az unokák. Itt döccen egyet a szolgáltatás színvonala: esküvőre speciel valami flancosabbal, például belugakaviárral is leehették volna az onokák, de ha az említett pörkölt szarvasbélszínből volt, akkor így is rendben vagyunk. Mert a színvonalra adni kell. Ezt majd megtanulja az a Böröcz László nevezetű politikai nyikhaj is, aki nem átallott azzal a javaslattal előállni, hogy a mindennemű önkormányzati lakásokat megvehessék a bérlők – a piaci ár 10,5–30 százalékáért. Már az sincs rendben, hogy a Borkai (egykori) kegyelmes úr Győrből lukas zokniban kufircol, de legalább jachton, és leg­alább Vetementsben vagy Balenciagában tolja (remélhetőleg), úgyhogy többé-kevésbé mentve van a színvonal. De azt hogy képzeli a kormánypárti képviselő úr, hogy az ember a pénzért kis lukakat, mosókonyhából átalakított garzonokat meg kispolgári lakásokat kap? Még jó, hogy a kormány észnél van, és kicsontozza ezt a javaslatot, így csakis az önkormányzati bérlakások krémjét lehet eladni, ahol a budai várnegyed, az Andrássy út és a Duna partja a couleur locale. Hát mit gondolna az az újsütetű lakástulajdonos, aki kinéz az ablakon, és egy tűzfal somolyog vissza rá? Na ugye! Persze nemcsak a látvány fontos, hanem a látszat is, ahogy nemcsak a szolgáltatás a hangsúlyos, hanem a szolgálat is. És ki ezt nem hiszi, járjon Egerben utána. Ahol a polgármester először anyapártjából, a Jobbikból ugrott ki, most pedig a várost korábban irányító ellenzéki frakcióból sétált el. Igaz, utóbbi szakítás csak reakció volt arra az akcióra, hogy az oppozíció politikusait tömörítő összellenzéki egyesület kitaszította elnökségéből Mirkócki Ádámot. Persze nem csak úgy ukmukfukk, azután vetették ki kebelükből, hogy a városi pletykák szerint ő áll azoknak a kilépési manővereknek a hátterében, melyeknek köszönhetően az ellenzék elvesztette többségét az egri közgyűlésben. A rossz nyelvek szerint ráadásul kitartóan sasszézik jobbra. Igaz, ebben az esetben áttételes az állam szolgáltatása, a polgármesteré elsődleges: új többséget, új városvezetést ad ő Eger népének, s őrzi a hagyományt. Nevezetesen azt, hogy egy olyan ember legyen a Heves megyei város arca a Tisztelt Házban, akitől Orbán Viktor sem venne mosógépet, noha egy pártban ülnek. (Mégis hiba lenne színvonalesésről beszélni, hisz ez az ember – úgy hívják egyébként: Nyitrai Zsolt – volt már államtitkár is, és igen, ha csak Eger népe sínyli meg korlátozott képességeit, az igenis jó szolgáltatás, a másik majdnem tízmillió ember életének megkönnyítése.) Mindenesetre Mirkóczki esetleges átzsilipeléséhez ómen már van: februárban leomlott az egri vár egyik bástyájának fala. Hogy vörös bástya volt-e vagy narancs, az legkésőbb jövő tavasszal kiderül. És ha csak múzeumi bástya, az sem baj, majd újraöntik Mészáros Lőrinc vagy Szijj László betonjával, a termésköveket meg ráfestik. Fenébe az autentikus másolattal, mert szép dolog a luxusszolgáltatás, de még szebb a profit. Úgyhogy mi lenne, ha a Bentley-sérin esetében egy Bubi-bringára ráírnák, hogy Bentley, és a luxusautó bérleti díját kellene kicsengetni. A haszonból minden NER-dáma dzsentrimen vehetne magának egy Bentleyt. Csak azt kell megállni, hogy ráparkoljanak a közbringákra. Mert a szolgáltatás, az szolgáltatás.

Csontvázak a szekrényben

Bártfai Gergely
Publikálás dátuma
2021.05.24. 09:52
-
Fotó: JOHN MACDOUGALL /
Fáradhatatlanul járja Európa egyetemeit, kutatóintézeteit, múzeumait egy idős afrikai férfi. Egy koponyát keres, amelyet német gyarmatosítók 120 éve küldtek Berlinbe. Gyakran elcsügged, de nem adhatja fel: megígérte a nagyanyjának, hogy hazaviszi a meggyilkolt szabadsághős maradványait szülőföldjére, a Kilimandzsáró lábához.
Mnyaka Sururu Mboro hetvenéves, nehezen lépked. Tanzániai létére jobban ismeri Németországot és kulturális intézményeit, mint a legtöbb bennszülött német. Először 1978-ban látogatott a Szövetségi Köztársaságba, ösztöndíjjal, kezdő építészmérnökként. Indulás előtt nagyanyja, Tawaia mesélt neki népük, a csagák legendás hőséről. Mangi Meli ifjú törzsfőnökként felkelést robbantott ki az idegen megszállók ellen, akik szolgasorba vetették őket. Vitézül küzdöttek, de a modern fegyverek ellen esélyük sem volt. Szabadságharcukat leverték, a vezetőit halálra ítélték és kivégezték. Mangi Melit és 18 társát 1900. március 2-án felakasztották.

Divatos antropológia

A meggyilkolt fiatal főnök fejét az ­európai urak levágták, a gyorsan bomló részeket lefőzték a csontról, a koponyát pedig diadalmasan elküldték a birodalmi fővárosba, Berlinbe – ez a terület ugyanis német fennhatóság alatt állt, a Deutsch-Ost­afrika elnevezésű gyarmat része volt. Ta­waia nagymama jól ismerte gyerekkorából a történetet, amely szájról szájra szállt a csagák között. Boldog volt, hogy unokája az NSZK-ba megy. Lelkére kötötte, vigye haza a kivégzett hős koponyáját, hogy így – hitük szerint – végre Mangi Meli szelleme is nyugodalmat találjon. Körbejárta a falut, elbüszkélkedett azzal, hogy helyrehozzák, ami helyrehozható a szörnyű igazságtalanságból. A Kilimandzsáró lábánál, légvonalban 7000 kilométerre Berlintől persze nem ismerték az európai viszonyokat. Elképzelni sem tudták például, mire kellett a koponya. Nem pusztán győzelmi trófeának: akkortájt, a századfordulón nagy divat lett az antropológia. Tudósok csillapíthatatlan szenvedéllyel vizsgálták, méricskélték fekete-afri­kaiak­ csontvázait, azután hosszú értekezéseket írtak, és valahogy mindig arra a következtetésre jutottak, hogy a fehér ember magasabb rendű. Így próbálták igazolni Christoph Meiners göttingeni professzor teóriáját, amely szerint a néger a „fajok hierarchiájának” alján áll – közvetlenül az állat fölött –, és „ostobasága folytán szolgaságra született” (1790).

Két furcsa doktor

Mnyaka Sururu Mboro büszke volt a küldetésre, de fogalma sem volt, mire vállalkozik. Először akkor döbbent meg, amikor Nyugat-Berlin Wedding városnegyedében megpillantotta a Peteresallee utcatáblát, az Afrikanische Str. metrómegálló közelében. Pszichopata tömeggyilkosokról elnevezett sétányon járnak az emberek egy európai városban, a huszadik század végén?! Doktor Carl Peters, a kelet-afrikai német gyarmat alapítója hírhedten aberrált figura volt, felvilágosult kortársai megvetették, rémtettei miatt leváltották hivatalából – csakhogy halála után a nácik rehabilitálták, és személyi kultuszt teremtettek körülötte, amely máig kitart (lásd keretes írásunkat). Ám az igazi döbbenet akkor következett, amikor kiderült, mekkora készleteket halmoztak föl emberi maradványokból. Mintegy 900 ruandai, 400-500 togói és kameruni eredetű darabot őriznek a Porosz Kulturális Örökség Alapítványnál (SPK). Ezek jelentős része Felix von Luschan (1854–1924) gyűjteményéből származik; a mániákus orvos-régésznek becslések szerint hatezernél is több koponya volt a birtokában. (A namíbiai darabok nem is kerültek az alapítványhoz.) Ha idevesszük a többi csontot is, nagyságrendet ugrunk. Andreas Winkelmann brandenburgi anatómiaprofesszor úgy becsüli, nagyjából tízezer emberi maradványt tárolnak a fővárosi múzeumok, kutatóintézetek, egyetemek, archívumok raktáraiban – országosan ennek a dupláját.
Mangi Meli

Tű a szénakazalban

Mnyaka Sururu Mboro tehát tűt keres a szénakazalban, immár 43 éve. Részsikerek tartják benne a lelket. Felkutatta a kivégzett szabadsághős leszármazottait, és megszervezte, hogy Németországban DNS-mintát vegyenek tőlük, ami nélkülözhetetlen az azonosításhoz. Hiába ugyanis a közmondásos német precizitás, a csontok dokumentációja nagyrészt megsemmisült a második világháborús bombázásokban vagy elveszett a zűrzavarban. Csak a legutóbbi időben Berlinben hat gyanús koponyáról állapították meg laboratóriumi vizsgálattal, hogy nem lehet Mangi Melié. Újabban a kutató tanzániai figyelme az egykori NDK felé fordul, ahol szintén lapulnak csontvázak a szekrényekben. Drezdában hat, Rostockban két tanzániai eredetű koponyáról tud. Ha ezek sem mutatnak egyezést, akkor irány Strasbourg. A csaga felkelések idején a város a Német Császársághoz tartozott, most francia államterület: ott legkevesebb 32 olyan koponyát találtak, amit érdemes alávetni a genetikai elemzésnek. A nagymama már régen halott, de ez csak tovább erősíti unokája eltökéltségét: addig nem nyugszik, amíg nem teljesíti ígéretét, meg nem találja és haza nem viszi a maradványokat. Úgy érzi, a népének is tartozik ennyivel. Pedig Tanzániában sem mindenki támogatja, ami különösen fáj az idős embernek. A Der Spiegel hírmagazinnak nyilatkozva nemrég elpanaszolta: „Sokan kétségbe vonják, hogy komoly erőfeszítéseket teszek a fej előkerítésére. Azt hiszik, csak szórakozni meg sörözni járok Németországba.”

A szadista félőrült dicsősége

Hatalmas felháborodást keltett Berlinben a XIX. század végén, amikor kiderült, miféle szörnyűségeket mű­vel állomáshelyén a kelet-afrikai német gyarmatok birodalmi megbízottja. Az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy felakasztatott egy fiatal fekete lányt, a szexrabszolgáját, miután kiderült, hogy az titokban összeszűrte a levet egy inassal. A hivatalnokot hazarendelték, majd fegyelmi eljárással megfosztották tisztségétől. Carl Peters (1856–1918) szadista hírében állt. Ismerőse, a felfedező Oskar Baumann szerint „félőrült” volt. Napjában többször rendelt el büntetésként korbácsolást, a legapróbb kihágásokért is: nyilván perverz élvezet volt végignéznie. A fehérek felsőbbrendűségét hirdette, de háremet tartott bennszülött nőkből. Az utókor a Deutsch-Ostafrika elnevezésű gyarmat alapítójaként tartja számon, és ha rákeresünk a nevére, efféle meghatározásokra találunk: „politikus, publicista, Afrika-utazó”. Egy evangélikus lelkész nyolcadik gyermekeként született az alsó-szász­országi Neuhausban, az Elba partján. Elit egyetemeken hallgatott történelmet, földrajzot, végül filozófiából doktorált. Rövid ideig gimnáziumban tanított és újságcikkeket írt, azután Londonba költözött. Angol gentleman módjára élt, de elvből nem vette fel az állampolgárságot. Csodálta a brit birodalmat, felismerte, hogy a nemzeti büszkeség és jólét forrása a gyarmatosítás. Hazatérve a német kolonizáció szószólója lett, társaságot szervezett előmozdítására (GfdK). Nagybátyjától örökölt vagyonából Afrikába indult, és kereskedőtelepet alapított az Indiai-óceán partján, szemközt Zanzibár szigetével. Tevékenységét szigorúan törvényes „szerződésekre” alapozta, vagyis gót betűs papírokat íratott alá analfabéta és/vagy leitatott helyi törzsfőnökökkel. Fegyveres támogatást ígért nekik ellenségeikkel szemben, cserébe korlátlan jogot szerzett katonai jelenlétre, a közigazgatás és igazságszolgáltatás megszervezésére, adók és vámok kivetésére, a természeti kincsek (hegyek, folyók, tavak, erdők) „hasznosítására”. Bismarck kancellárt eleinte nem hatotta meg „a darab papír, alján négerek keresztjeivel”. Peters mégis elnyerte a hivatalos felhatalmazást, a hangzatos Reichskommissar címmel a kilimandzsárói területekre (1891). Fényképein kötelező kellék a fehér operett-egyenruha, a háttérben fekete szolgával. Expedíciókat szervezett Kenyától Ugandáig, ám kegyetlenkedéseiről híresült el. Sorra hozta a halálos ítéleteket. A bennszülöttek Mkono-wa-damu, azaz Véreskezű néven emlegették, többször fellázadtak ellene. Ideológiája „a civilizáció terjesztése” volt. Bernhard Dernburg, az első német gyarmatügyi miniszter kötelességnek nevezte ezt, cserébe az erőforrásokért. A „lusta” őslakosokat, akárcsak a szomszédos belga, francia, portugál és brit gyarmatokon, vízilóbőrből készült korbáccsal ösztökélték. Az adóztatás bevezetésével pedig rákényszerítették őket, hogy az idegen uraknak dolgozzanak, éhbérüket nyomban vissza is vették fej- vagy kunyhóadó címén. Így váltak az afrikaiak „civilizált” bérrabszolgákká a saját földjükön. Miután Berlinben kipattant a botrány a kivégzett háremhölgy miatt, a leváltott komisszár vállalhatatlanná vált felvilágosult hazájában. Sértettségében másodszor is Londonba költözött, hogy angol szolgálatban kamatoztassa tapasztalatait, dél-afrikai aranybányák üzemeltetésével. Az első világháború kitörésekor ismét hazatért, emlékiratok írásával töltötte utolsó éveit. Halála után a nácik újra felfedezték, Hitler rehabilitálta. Filmet forgattak a szadista félőrült életéről, látnoki, tettre kész hazafiként ünnepelték. Arcképét bélyegekre nyomtatták, még hadihajót is elneveztek róla. Méltatták rasszista, antiszemita nézeteit. Megítélése heves vitákat váltott ki a második világháború után. Az NSZK-ban, Münchentől Hannoverig, számos településen átkeresztelték a Carl Peters utcákat és tereket, de így is sokfelé maradt még belőlük. Sőt arra is akad példa, hogy egy NDK-ban eltávolított emléktáblát az országegyesítés után visszahelyeztek a falra, s az máig ott éktelenkedik.

Dr. Carl Peters