kétharmad;alaptörvény;

2021-06-01 06:28:46

Az Alaptörvény sohasem létezett

Magyarország nem demokratikus jogállam, hanem személyes tekintélyuralom - írják a szerzők, Bárándy Péter, Lengyel László, Vörös Imre és Fleck Zoltán a Népszava Szép Szó mellékletében megjelent Demokráciát és alkotmányosságot! című cikkükben. 

A megállapítások néhány pontjával – szigorúan alkotmányossági alapon – vitatkozom kell. 

Az alaptörvény a jogalkotásra vonatkozó törvényes előírások figyelmen kívül hagyásával született, mint ahogy ezt a szerzők is írják: a jogalkotásra vonatkozó törvényes előírások figyelmen kívül hagyásával a kormány elfogadtatta az Alaptörvényt. Erre tekintettel deklarálták az Alaptörvény semmisségét.

Egy nem jogszerűen megalkotott alaptörvény, melynek megsemmisítését javasolják az új Országgyűlés által, nem alapozhatja meg a közhatalom kizárólagos birtoklására irányuló törekvést. Ahhoz, hogy egy ilyen jogot akárcsak elvileg is kimondhasson, legitim módon léteznie kell. De jogszerű keretek között az Alaptörvény sosem létezett. Megjegyzem, ez az Alaptörvény is előbb érvénytelennek nyilvánítja az Alkotmányt, majd ezen, önmaga által érvénytelennek nyilvánított Alkotmányt jelölte meg önmaga megalkotására vonatkozó felhatalmazásként. Abszurd! Ez maga a justizmord!

Az Alaptörvény C.) cikk (2) bekezdése (függetlenül attól, hogy a hatalom megszerzése erőszakos módon történt-e, vagy sem) egyébként is csak akkor lenne alkalmazható, ha az Alaptörvény egészében jogszerűen létezik. Mert ha jogszerűen meg sem alkották, akkor innentől kezdve irreleváns, hogy az Alaptörvény mit tartalmaz, milyen előírások vannak benne.

Ráadásul így önellentmondásos állapot állna fenn, mert a C.) cikk (2) bekezdésének alkalmazása (amit csak az Alaptörvény jogszerű létezése esetén lehetne hivatkozásként alkalmazni) ellentmondana annak, hogy a jogalkotásra vonatkozó törvényi előírások figyelmen kívül hagyásával történt az Alaptörvény megalkotása. Ugyanis ha ez esetben, jogi értelemben az egész Alaptörvény nem létezik, akkor a C.) cikk (2) bekezdése sem. 

Másrészt ez a C.) cikk (2) bekezdése - ha szigorúan tartalmi szempontból vizsgálom - azt mondja ki, hogy "Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására." A normaszövegben benne van az "erőszakos" kitétel. Márpedig az orbáni jogrendszer kialakítása, bármennyire elítélendő is, nem erőszakos módon történt. Ezért az új Országgyűlés nem lesz olyan jogi helyzetben, hogy megállapítsa az egyeduralomra való törekvést, mivel az ennek kimondhatóságához hiányzik az egyik láb. Az erőszak mint jogi feltétel. A joggal, a hatalommal való visszaélés jogi értelemben nem erőszakos fellépés. A hatalom kizárólagos birtoklása vonatkozásában pedig az külön alkotmányjogi kérdés, hogy az erőszakosság fogalma csak a normaszöveg első fordulatára, tehát a hatalom megszerzésére, gyakorlására, vagy a második fordulat szerinti kizárólagos birtoklására is vonatkozik-e.

Ezért - szigorúan alkotmányjogi alapon - a cikkben foglaltak helytállósága számomra aggályos. 

A magam részéről továbbra is azon az úton látom a kérdés alkotmányos megoldását, hogy a jogalkotási szabályok, előírások be nem tartása alapozza meg az alaptörvény közjogi alkotmányellenességét, ezáltal a visszamenőleges hatályú semmisségét. Tekintve, hogy amit nem jogszerűen alkottak meg, az jogszerűen létre sem jött. Ezért is lehet a megsemmisítést egyszerű többséggel is kimondani. A kétharmad (jogelvileg) csak akkor jöhetne szóba, ha az Alaptörvény jogszerű jogszabályként jogszerűen létezne.

Az Alaptörvény egészének közjogi alkotmányellenessége minden további nélkül megállapítható. Mivel a jogalkotás előírásainak, szabályainak, követelményeinek megkerülésével alkották meg, tehát jogszerűen sosem jött létre, következésképp a kihirdetése visszamenőleges hatállyal semmis. Más döntés nem is születhet, ugyanis a jogalkotás szabályainak kikerülését a jogrendszerben semmi sem legitimálhatja. Nagyon veszélyes precedenst teremthetne, ha a jogalkotás előírásai megkerülhetők lennének.

Az Alkotmánybíróság már a 11/1992. (III. 5.) AB határozatában is kifejtette: a jogállamiság és a jogbiztonság elvéből fakadnak az eljárási garanciák. Csak a formalizált eljárás szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály. A jogalkotási eljárásokban valamennyi eljárási szabály egyaránt fontos. Minden eljárási szabály, minden eljárási szakasz azonos legitimációs erővel rendelkezik.

Az eljárási szabályok megsértése tehát a törvény közjogi érvénytelenségét vonja maga után. Azaz a hibás törvényhozási, törvényalkotási eljárás a törvény közjogi érvénytelenségét idézi elő.

De nem osztom a szerzők azon álláspontját sem, miszerint az Alaptörvény semmisségének deklarálásakor az Országgyűlés alkotmánybíráskodást végez, vagyis átveszi az Alkotmánybíróság jogkörét, ennek következtében egyes megsemmisített rendelkezések csak későbbi időpontban, az új alkotmány hatályba lépésével vesztik hatályukat.

Három okból sem: egyrészt alkotmányosan egyik hatalmi ág sem léphet a másik helyébe. Sérti a hatalmi ágak elválasztásának elvét. Az Alkotmánybíróság – normál körülmények között – épp a törvényhozás kontrolljaként funkcionál. Éppen ezért az Országgyűlés nem lehet önmaga kontrollja. Az elmúlt 11 év eklatáns példa erre.

Az Alaptörvény közjogi alkotmányellenességét az Alkotmánybíróságnak kell kimondania. A közjogi alkotmányellenességhez nem kell tartalmilag vizsgálni az Alaptörvény előírásait. Ugyanis a jogalkotás szabályai az Alaptörvényre is ugyanúgy vonatkoznak, mint bármely más normára. 

Az Alkotmány hatálya alatt hozott utolsó, a jelen témakör szempontjából jelentős alkotmánybírósági döntés a 61/2011. (VII. 13.) AB határozat, amely annyival lépett túl a korábbi gyakorlaton, hogy bizonyos feltételek fennállása esetén lehetővé tette az Alkotmány, illetve annak módosításának felülvizsgálatát. Az Alkotmánybíróság megállapította a hatáskörét arra az esetre, ha az Alkotmány, ill. az alkotmánymódosítás közjogi érvényessége vitatott.

Az Alkotmánybíróság e határozata bizonyos feltételek fennállása esetén lehetővé tette az Alkotmány (esetünkben az Alaptörvény), illetve módosításai felülvizsgálatát. Az Alkotmánybíróság ugyanis megállapította a hatáskörét arra az esetre, ha az alkotmánymódosítás közjogi érvényessége eljárási szabálysértés okán megkérdőjelezhető: „nem zárható ki az Alkotmánybíróság hatásköre az alkotmányi rendelkezéseknek a közjogi érvénytelenség szempontjából való felülvizsgálatára, hiszen a törvény- vagy akár alkotmányellenesen létrejött, a közjogi érvénytelenségben szenvedő jogszabályok semmisnek, vagyis olyannak tekintendők, mintha azok létre sem jöttek volna".

És az Alaptörvény esetében pontosan ez a helyzet. Tehát nem kizárt az alaptörvény felülvizsgálata akkor, ha akár az Alaptörvény egészének és/vagy módosításának a közjogi érvényessége kérdőjeleződik meg.

Ezért is ennek kimondásához nem az Alkotmánybíróságot kell annulálni, mivel nem tett eleget kötelezettségének, hanem szakmailag alkalmas alkotmánybírókat kell választani. Amúgy is, a jelenleg alkotmánybírói talárban tündöklő személyek jogszerű megválasztása is erősen vitatható és megkérdőjelezhető. 

Másrészt: ha arra tekintettel mondatik ki az Alaptörvény semmissége, hogy jogszerűen sosem alkották meg, akkor azzal az egész Alaptörvény semmissé válik, tehát értelmezhetetlen az, hogy a megsemmisített rendelkezések csak későbbi időpontban vesztik hatályukat. Ha így történne, akkor az megint csak alkotmányossági aggályokat vetne fel, hogy a már megsemmisített rendelkezések hogyan maradhatnak továbbra is hatályban. Vajon mennyire lenne stabil az a közjogi berendezkedés, amely ezen hatályban maradt, de már megsemmisült rendelkezésen alapulna?

Végül a harmadik: mivel az Alaptörvény jogszerűen sosem létezett, ezért jogszerűen soha nem is helyezte hatályon kívül az Alkotmányt. Ezért az új Alkotmány megalkotásáig terjedő átmeneti időszakban ez az Alkotmány lenne továbbra is az alkotmány.