Caesar

Te is fiam, Bennett? – kérdezhetné Benjamin Netanjahu, ha képes volna az öniróniára. Az ügyvezető izraeli miniszterelnök azonban nem olyan ember, aki méltósággal tűrné a hatalomvesztést: tajtékozott és hisztizett, miután egykori tanácsadója is végleg ellene fordult. Izrael Caesarjának – most úgy tűnik – befellegzett, ám sehol egy tőr, az „összeesküvők” a demokrácia játékszabályait betartva készülnek leváltására.

Habár az idők hajnalától kezdve rendszeresen felemelkednek túlhatalomra törekvő populista akarnokok, annyiban legalább fejlődött az emberiség, hogy elmozdításukra civilizáltabb módszerek alakultak ki. Az izraelieknek két és fél éven át tartó belpolitikai patthelyzet, négy előrehozott választás, valamint a szélsőjobboldaliak, arab iszlamisták, centristák és baloldaliak összefogása kellett ahhoz, hogy ilyen közel kerüljenek Netanjahu megbuktatásához. És még így sem lehet mérget venni semmire...

Az izraeliek akkor sem lélegezhetnek fel, ha a színes összefogás sikerrel jár, elvégre a Caesarok maradandó károkat szoktak okozni a politikai rendszerben. Az ellenzékbe szorult republikánusok is képtelenek túllépni Donald Trump terhes örökségén, sőt politikai számításból arra is hajlandónak mutatkoznak, hogy magukévá tegyék azt. Lám, a Római Birodalmat nem mentette meg az akarnok kiiktatása: Caesar neve intézményesült, az államforma császárság lett.

Izraelben megjósolhatatlan, hogy mit hozhat Netanjahu küszöbönálló bukása. A bíróságok várhatóan el fogják számoltatni a három ügyben is korrupcióval vádolt 71 éves jobboldali politikust, de vajon szimpatizánsai és szövetségesei szembe fognak-e nézni az igazsággal? Fel fogják ismerni, hogy a társadalmat és a nemzetet saját érdekeit nézve megosztó akarnokot támogattak, vagy az esetből semmit sem tanulva bizalmat szavaznak majd egy újabb önjelölt Caesarnak?