kávé;relativitás-elmélet;szögek;

2021-06-05 11:11:00

Murányi Zita versei

"minden nap fölsírsz belőlem / az újrakezdés késni fog"

szögek

mintha tegnap mondtad volna

minden csak előkészület

egy elcsitított délután súrlófényeiben

fázom amikor meleget fúj a szél

ebből még semmire sem következtetek

szögeket is hordhatsz magadnál fésű helyett

zsebeidben a megtört létezés

amit szemed szór arcomba

nappal is éjszakára néz

ahonnan nincs érkezés

a földfelszín is csak sebeket hord

és nem kelnek ki a magok

ezen a tavaszon amiben a tél

tart bűnbocsánatot.

kávészünet

milyen jólesne most egy csésze kávészünet

míg megüresedik a fürdőszoba

az ajtónak támasztott tenger

habjába cukrot lapátolni a kiskanaladdal

a poharad majd a résen adom be

az emlékek szirénhangjaival

mintha lábadra lépne a reggel

egymásból sikítanánk fel

a törölközőben a test lélegzete

nedvesen akasztom fel

most kéne megkötni a kezem

csupa sókristály.

cezúra

cserepes ajkadon a könyörület

mint egy csöndes metafora

vörösét lobogja a hajnal cezúrája

tekintetedbe költözik a szürkület

visszfényeként egy nagy egy utolsó sorstörésnek a

kráterekben a mélységet is megkapod

a tegnap ásott gödrök a gömbben

halvány gombostűfejek

amikor két kezed a csillagokra helyezed

a hold ezüstjének ágyazol meg arcod hűvösében

most az ég van maga alatt

és esténként most is feketét visel a nap.

relativitás

a plafonon lopott árnyékok szaladnak

a tenyeredben ébredt föl a nap

elejted arcomat

az éjszakák egyre messzebb gurulnak

bőröm alá vackoltad magad

a sejtek összébb húznak

se otthonom se fekhelyem

fölülről nézlek sejtésem sincs a csillagok álmatlanságán

melyik két pontot kéne összekössem

minden nap fölsírsz belőlem

az újrakezdés késni fog

minimum fél számot hosszabbodnak a nappalok

magát ringatja a sötétség égre írt magánya

a létezés a halál relativitása.